Megrongálták Petőfi szobrát

petőfi szobor ungvár
Ungvár, 2015. augusztus 20. Petőfi Sándor megrongált szobra a költő nevét viselő téren Ungvár központjában 2015. augusztus 20-án. Ismeretlen elkövetők letörték a szoboralak kardját. MTI Fotó: Nemes János
Vágólapra másolva!
Ismeretlen tettesek szerda reggelre megrongálták Ungváron Petőfi Sándor szobrát. Ferenczy Béni alkotását a Magyar Köztársaság ajándékozta Ungvárnak 1990-ben.
Vágólapra másolva!

A szobrot 1990-ben állították fel Ungvár belvárosában, a Petőfi téren, azóta több alkalommal is okoztak benne kárt, mindig március 15 környékén.

Letörték Petőfi kardját Forrás: MTI/Nemes János

2009-ben fehér festékkel mázolták be, 2011-ben a kardját fűrészelték, illetve törték le.

Most is ez történt. Szerda hajnalra letörték Petőfi kardját. Az elkövetőknek láthatóan az sem okozott gondot, hogy a tér be van kamerázva. 2011-ben elkapták a tetteseket, mint kiderült részeg fiatalok voltak - írta az MTI.

A mgrongált szobor Forrás: MTI/Nemes János

Ferenczy Béni szobrát a Magyar Köztársaság ajándékozta Ungvárnak 1990-ben. A Magyar Köztársaság elnöke Göncz Árpád és Leonyid Kravcsuk, az ukrán Legfelső Tanács elnöke avatták fel 1990 szeptember 29-én.

Ferenczy Béni

Ferenczy Béni Kossuth-díjas szobrász, érmész, rajzművész, akvarellista, illusztrátor, művészeti író, a huszadik századi magyar művészet kiemelkedő egyénisége. Szentendrén született 1890. június 18-án.

Apja Ferenczy Károly festőművész, anyja Fialka Olga festőművésznő, Ferenczy Noémi gobelinművész az ikertestvére.

Ferenczy Béni pályája kezdetén kísérletező művész volt, közel állt hozzá a kubizmus és szecesszió. Szobrászatában később a klasszicista stílus dominált. Szobrai, kisplasztikái kiegyensúlyozottak, erőteljesek, közel állnak az archaikus görög szobrok világához.

Alkotásai jellemzően az emberi testszerkezet hangsúlyozására és a mértani idomok kidomborítására épültek. Portréi lírai hangulatot árasztanak, érzelmeket sugároznak. Szobraiból árad a dinamizmus, kompozíciói szerkezetileg szigorúan felépítettek.