Nem akarja a nyarat a brit house-csapat

Disclosure
Vágólapra másolva!
Ha a brit Disclosure-ön múlik, akkor idén nemcsak a tavasz marad el, hanem a nyár is. 
Vágólapra másolva!

Az együttes az első albumával rögtön tarolt, a White Noise, a When a Fire Starts to Burn és a Latch a bulik egyik legtöbbet forgó számai voltak. Nem csoda, ha rengetegen várják a folytatást.

Itt a Quart is rajongott egy kicsit érte.

Most viszont úgy tűnik, hogy lehet, hogy nem lesznek készen nyárra a lemezzel. Állításuk szerint a Bang That című számot is azért hozták ki, hogy könnyebb legyen bevárni az albumot.

A Bang That viszont ebben a formában minden, csak nem ütős. Tuti bekerül persze a szettekbe, de csak azért, hogy a csúcspontok előtt döngöléssel melegítsenek a boldogságra.