Elhunyt Halmos Vilmos, a Benkó Dixieland Band zongoristája

benkó dixieland band, halmos vilmos
Vágólapra másolva!
72 éves korában, péntek hajnalban elnyunyt Halmos Vilmos. A hírt Szalóky Béla, a zenekar trombitása tudatta a közösségi oldalán. A zenész három éve küzdött rákkal.
Vágólapra másolva!

"Három héttel ezelőtt még velünk volt egy svájci turnén, utolsó fellépése a Benkó-klubban volt áprilisban. Ahhoz a régi generációhoz tartozott, amely a szvinges és a ragtime világ hagyományait érezte és tudta. Teljesen egyéni stílusa volt, ami a dzsesszben nagyon fontos" - mondta Benkó Sándor zenekar vezetője az MTI-nek.

Halmos tizennégy évesen alakította meg első zenekarát, de játszott a Syriusban is. 1975-ben lett a Benkó Dixieland Band tagja, de már a hatvanas évek elejétől fellépett velük. A jogi pályára távozó Dávid Tamás helyére került. 1997-ben az együttes tagjaival megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét.