Gyurcsány is, Orbán is egy ócskás polcán végzi

Antik Bazár - Klauzál utca 1 2015 március 06-án Antik Bazár - Klauzál utca 1 2015 március 06-án
Antik Bazár - Klauzál utca 1 2015 március 06-án
Vágólapra másolva!
Amit egy bazárban nem találsz meg, azt ne keresd tovább, mert bizonyára nem létezik. Ez a fő tanulsága a belvárosi bazárokban tett felfedezőutamnak. A használt műanyag kiskanáltól az antik Tiffany lámpáig, a gázálarcos plüssmackótól a gumi úszósapkás Lenin-szoborig itt tényleg minden föllelhető. És mindennek az ellenkezője is.
Vágólapra másolva!

"Ez az az üzlet, ahol nincs megrendelőlap" - mondja a tulajdonos, mikor arról érdeklődöm, hogyan szerzi be azt a kismillió tárgyat, ami körbevesz minket a néhány négyzetméteren.

A porcelános polc mellett állva mozdulni sem merek, miközben hallgatom, hogy már több mint tizenöt éve alapította a Dohány utcai Nosztalgia Bazárt. Azóta folyamatosan járja a piacokat, olykor hagyatékokhoz hívják, sokan meg egyszerűen az utcáról sétálnak be értékes műkincsekkel a hónuk alatt.

Sokan egyszerűen az utcáról sétálnak be Fotó: Szabó Gábor - Origo

Pedig ha valaki, hát ő aztán sok megrendelőlapot töltött már ki életében: a bazár előtt ugyanis egy Nike bolt üzletvezetője volt. Szóvá is teszem, hogy a régiség azért első blikkre távol áll a sportruházattól, mire elárulja, hogy mindig vonzotta ez a világ, gyerekkora óta ilyen tárgyak közt nőtt föl. Az antik tárgyakkal és bájos kacatokkal telezsúfolt, zegzugos üzletben állva könnyű megérteni ezt a vonzalmat.

Már csak a varázsa maradt

Gyerekkori álmok ide vagy oda, egy bazártulajdonos élete sem egyszerű, különösen mióta beütött a 2008-as válság. Mára a külföldiek is elmaradtak, akik korábban a forgalom 40 százalékát adták. Az olasz régiségkereskedők voltak a legkitartóbbak, kisebb vagyonokat hagytak itt, de ők is alig tűnnek fel manapság.

A csőd folyamatosan ott lebeg Fotó: Szabó Gábor - Origo

Eddig túlélt ugyan minden válságot, mondja, de a csőd folyamatosan ott lebeg a feje fölött. Az őzike nipp eközben olyan bánatosan néz rám a polcról, hogy vigaszképpen az üzlet varázsáról kezdek hadoválni. "Hogy megvan-e még a varázsa? Persze, már csak az van neki"- válaszolja keserűen, én pedig nem merek többet az őzike szemébe nézni.

Mint a cigaretta

A Klauzál utcai Antik Bazár tulajdonosa nem ilyen borúlátó. Ő is az ezredforduló környékén vágott bele az üzletbe, miután megszűnt az állása zöldségesként. Az Ecseri piac adta az ötletet, de mára szenvedélyévé vált a beszerzőkörút.

Az ember egyszer rászokik, és onnantól nincs vége Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Olyan ez, mint a cigaretta, az ember egyszer rászokik, és onnantól nincs vége a dolognak" - mondja, és egyből súlyt is ad szavainak egy szál piros Marlboróval. Minden szombatot vidéki vásárokon tölt, ahonnan dugig tömött autóval érkezik haza. "Pedig hát nézz körbe! Szerinted kell még ide áru?" - kérdezi nevetve.

Orbán és Gyurcsány sem úszta meg

Ahogy körbepillantok, egyből megértem, miről beszél, hiszen szabályosan letaglóz a tárgyak rendezett kavalkádja. Itt még egy rogáni értelemben vett kisember sem férne el pluszban polcokon, nemhogy egy újabb szent vagy diktátor.

Titokban adnak randevút egymásnak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mert azokból aztán nincs hiány: Lenin láthatóan feszeng az őt körülölelő ortodox ikonok között, de szigorúan hunyorog az Állami Biztosítót reklámozó Donald kacsára is. Kádár igyekszik megfeledkezni az előtte heverő villanygitárokról, és Szűz Mária is mintha próbálna elhúzódni a mély dekoltázsú kommunista légiutaskísérőtől.

Lassan ráébredek, hogy ez a hely nem más, mint a történelmünk fekete doboza,

Hogy a jelenről se feledkezzünk el, még egy fröccsöntött Orbán-figura is helyet kapott Napóleon, Sztálin, Einstein és a bizarr műanyagmackók között, akik olyan tág pupillával merednek rám, mintha egy M7-esnyi kokaincsíkot szippantottak volna föl az imént.

Szűz Mária is próbál elhúzódni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Zavaromban elfordulok, de hiába. A másik falon még mélyebbre merülünk a mai magyar néplélek előítéletektől búgó tárnáiba: Gyurcsány Gollamként, Orbán pedig cigányprímásként feszít, tökéletesen demonstrálva a megosztott politikai szekértáborok kifinomult ellenségképét, és a hazai közbeszéd messze földön híres kulturáltságát.

A filmesek törzsvendégek itt

A történelmi tárgyak seregét tekintve nem csoda, hogy a filmesek is felfedezték maguknak a helyet. A jelmeztervezők, kellékesek és a lakberendezők már törzsvendégnek számítanak az Antik bazárban.

Egy fröccsöntött Orbán Viktor is helyet kapott a polcon Fotó: Szabó Gábor - Origo

A tárgyakat azonban nemcsak moziban láthatjuk viszont, hanem akár a Terror Házában is, ahova szintén sok mindent vittek innen.

A tulaj szerint külföldi vendégekből sincs hiány. Büszkén mutatja meg a friss japán nyelvű turistakalauzt, amelyben a bazárját is melegen ajánlják a Budapestre utazóknak.

Alkudni szabad

A Dob utcai Bazár Bizinek kissé más a profilja: kevesebb régiség, több a praktikus apróság és olcsó csecsebecse. Itt mindenki megtalálja számítását. Az egyik polcon ólomkatonák néznek farkasszemet a gumi hupikék törpikékkel, de vannak használt műszaki cikkek, régi pénzek és bakelitlemezek is. "A lényeg, hogy minél sokrétűbb legyen a felhozatal" - mondja a becsüs végzettségű hölgy, aki még a kilencvenes évek közepén nyitotta meg a boltot, ma pedig fiával együtt üzemelteti.

Mélyre merülünk a magyar néplélek tárnáiba Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szerinte a legapróbb tárgy is különleges, hiszen mindegyiknek saját története van, mire idekerül. Persze az ár sem utolsó szempont. Sokan azért járnak ide, mert az áruházakban nem tudják kifizetni ugyanazokat a dolgokat.

Az alkudozási szokásokra terelem a szót, nem minden hátsó szándék nélkül. Kiderül, hogy az itt majdhogynem kötelező. Ezen felbuzdulva előkapom nagy zsákmányomat: egy Aretha Franklin kazit, amit egy barátomnak szánok, hogy legyen mivel etetnie a magnót a kocsijában, és ne kelljen állandóan a rádióra fanyalodnia.

Igyekszik megfeledkezni a villanygitárokról Fotó: Szabó Gábor - Origo

150 forint helyett megkapom százért, pedig esküszöm, hogy világraszóló analfabétája vagyok az alkudozásnak. Életemben nem léptem még ki üzletből ilyen boldogan, mint Aretha Franklinnel a farzsebemben.

Önkiszolgáló bolhapiac

A Szilícium-völgy ugyan nem bazárokkal települt be, de ez nem jelenti azt, hogy ebben a szakmában ne volna innováció. Ennek ékes bizonyítéka a Bolhapalota, amely az első magyar önkiszolgáló bolhapiacként indult 2014-ben.

A felhozatal itt is vegyes, hisz mindenki a saját áruját hozhatja, ha bérel egy polcot magának. Még választhat is a fix polcos és a bizományi rendszer közül.

Még egy rogáni értelemben vett kisember sem férne el Fotó: Szabó Gábor - Origo

A hangulat ugyan meg sem közelíti az antik bazárokét, de az üzleti modell láthatóan működik, a polcok meg folyamatosan tele vannak.

Pedig a tulajdonos számára mindez puszta hobbinak számít, az üzlet mellett egy nagy IT cégnél dolgozik heti negyven órában. A Bolhapalotát csak azért indította annak idején, mert kíváncsi volt, vajon életképes lehet-e egy ilyen vállalkozás Magyarországon. A válasz az üres polcok hiányából is egyértelmű. Abból pedig még inkább, hogy mára a konkurensek is felbukkantak is a színen.