Mit keres a Kiscsillag a Dalban?

Kiscsillag
Kiscsillag
Vágólapra másolva!
Lovasi András zenekara, a Kiscsillag lép fel a Dal február 7-i, harmadik elődöntőjének extra produkciójaként.
Vágólapra másolva!

Ki gondolta volna, hogy valaha Lovasi Andrást láthatjuk az eurovíziós előválogató műsor, A Dal színpadán. A 2005-ben garázsrockzenekarként alakult Kiscsillag fellépése abszolút meglepetés, hiszen a zenekar stílusában igen messze áll a minden évben felvonultatott popelőadók népes seregétől, nem beszélve Lovasi András egyéniségéről.

Ráadásul Ki találja meg című daluk az MR Szimfonikusok kíséretével hangzik majd el, csakúgy mint a múlt heti, Diaz & Fluor alkotta formáció, azaz a Wellhello fellépése. Így hát kíváncsian várjuk a szombati adást, ahol az extra produkció mellett Gájer Bálint, Péter Barbara, Csemer Boggie, a Fool Moon, Keresztes Ildikó, Wolf Kati, Mujahid Zoltán, a Proof of Life, a Spoon és az Other Planet dalai versenyeznek majd a továbbjutásért.