Melegházasság a templomban

Sam Smith melegházasság címlapi
Sam Smith- Melegházasság
Vágólapra másolva!
A többszörösen Grammy-jelölt Sam Smith meglehetősen vitatott témára hívja fel a figyelmet legújabb kampányvideóként funkcionáló klipjében. 
Vágólapra másolva!

A 2014-es év legnagyobb meglepetésének kikiáltott Sam Smith újabb dalhoz forgatott videoklipet, a nagy sikerű In the Lonely Hour című platinalemezéről. A Lay Me Down videója a londoni St. Margaret templomban játszódik, és egy szépen koreografált gyászszertartással indít, ahol Sam Smith a tőle megszokott érzelmes arckifejezésével énekel. A gyász azonban hirtelen egy örömteli esküvőbe csap át, ahol két férfi, egymás kezét fogva mondja ki a boldogító igent.

Az azonos neműek templomi házasságának engedélyezése világszerte felmerülő kérdés, többet között Angliában is, ahol a törvény kimondottan megtiltja az anglikán egyháznak a melegek templomi esküvőjének lebonyolítását. Legutóbb, 2012-ben David Cameron brit konzervatív kormányfő próbálkozott a vallásos melegházasság legalizálásának törvényjavaslatával, ez azonban egyelőre nem hozott eredményt.

Érdekesség, hogy a klipben Sam Smith is óvatosan bánik a képi koreográfiával, hiszen a folyton pásztázó kamera visszafogottan mutatja a párt, egymás kezét fogva, nem tisztán kivehetően a másik fél arcát.

„Nyilvánvalóan a melegházasság nem legális a templomokban, de mi mégis egy ilyen esküvőt tartunk ma. Mi vagyunk az elsők, akik ezt véghezvisszük. Jó, persze ez nem egy igazi esküvő, de mégis” – nyilatkozta a klip forgatásán Sam Smith a Rolling Stones magazinnak.

„A papok azt mondták nekünk, hogy ezzel ellene megyünk a törvényeknek, ami pont egy fontos alkotóeleme a videónak – teszi hozzá, majd kifakad. – Miért? Miért nem házasodhat össze két férfi ebben a teremben? Ez egy teljesen természetes dolog.”

Smith a videó megjelenésével egy időben a hivatalos Facebook-oldalán is megosztotta a gondolatait: „Ez a videó az álmaimról szól, arról, hogy egy nap a meleg férfiak, nők, transzszexuálisok az egész világon bárhol összeházasodhatnak, bármilyen fedél alatt, nagy- és kisvárosokban, falvakban és községekben.”