Slágerparádé és nosztalgia - közel két óra a legnépszerűbb Modern Talking-dalokkal

Harminc éve, hogy felbukkant egy német popduó, akik meghódították Európát, taroltak a slágerlistákon, és poszterként ott csillogtak minden tinilány szobájában. Aztán amilyen gyorsan befutottak, olyan gyorsan divat is lett utálni őket. 

Talán ők voltak az egyetlen olyan előadó, akik az egyik évben (1985) még zajos sikerrel léptek fel az akkoriban nagyon népszerű – és furcsa módon hozzánk is eljutó – Peter’s Pop Show című televíziós műsorban, hogy aztán a következő esztendőben hangos füttyszó, dobálás és középsőujj-erdő kísérje fellépésüket ugyanott.

Ám az idő mindent megszépít, állítják a nagyok, és ez a Modern Talking esetén nagyon is igaz. Bár a duó először 1987-ben, majd egy újjáalakulás után 2003-ban bedobta a törölközőt, az énekes Thomas Anders azóta is nagy sikerrel turnézik azokkal a dalokkal. Illetve nem csak azokkal, hiszen voltak/vannak neki saját felvételei is, bár sosem lettek akkora slágerek, mint a Cheri, Cheri Lady, vagy a Brother Louie. Jelen turné azonban az „anyazenekar” 30. évfordulója köré épül, így a műsorból most kikerültek az önálló Anders-dalok.

A 3 évvel ezelőtti Syma Csarnokos, és a kicsivel több, mint 4 évvel ezelőtti debreceni koncertből kiindulva teltházat tippeltem, és nem is kellett csalódnom. Ugyanígy jól tippeltem azt is, hogy a közönség java részben harmincas, de inkább negyvenes nőkből fog állni, akik ifjúkorukat idézték ezzel a koncerttel, és a jegyet nagy valószínűséggel karácsonyra kapták a férjeiktől (akik természetesen el is kísérték őket).

Thomas Anders és a zenekara mindent megtett azért, hogy a jegyvásárlók elégedetten távozzanak, de nem lehetett panasz a nézők aktivitására sem: még az utolsó sorokban is táncoltak, énekeltek, jól érezték magukat az emberek.

Forrás: Thomas Anders and The Modern Talking Band

A frontember 50-en felül is jól tartja magát, kellemes a hangja (ezt leginkább a koncert akusztikus blokkjában tudta megmutatni), egyáltalán nem volt a kiállása sem kínos, sem hakniízű. A közönséggel kedvesen kommunikált, természetesen elhangzott néhány magyar szó is a szájából, és őszintén örült a színpadra feladott rózsának és ajándékcsomagnak, melybe még ott rögtön bele is nézett. A dalok között sztorizott például a 26 órás klipforgatásáról, dobálta az évszámokat a múltból („Gondolták volna, hogy ez a dal már 26 éves?”), de azt is tudta, mikor járt itt utoljára, illetve természetesen nem maradt el a nosztalgiázás sem. Majd megállapította, hogy régen, ha lenézett a színpadról, arcokat látott, most pedig okostelefonokat – nos igen, ezt én magam sem tudtam volna szó nélkül hagyni a helyében, és soha nem fogom megérteni, mi jó valakinek abban, hogy egy teljes koncertet a telefon kijelzőjén keresztül nézzen végig. Azért persze Thomas sem hagyta ki, hogy a színpadról lefotózzon minket a telefonjával,

A zenekar bemutatását nem hagyta az utolsó pillanatra, hanem nagyjából a műsor kétharmadánál egyesével felkonferálta őket, és mindenkinek hagyott időt egy kis szólózásra is. Mind a külsejében egyedül ideillő gitáros, mind a kopasz, vastagnyakú basszusgitáros, mind a bizonyára Kraftwerken és Jean-Michel Jarre-on nevelkedett billentyűs, mind pedig a „metálzenekarból szöktem el” kinézetű dobos szólója élvezetes volt, bár kicsit stílusidegen ebben a környezetben. A dobos egyébként pont nálunk ünnepelte a születésnapját, így Thomas vezetésével közösen énekeltünk neki egy Happy Birthdayt.

A dalválasztásra pedig sem a Modern Talking korai szakaszát kedvelő, sem a másodvirágzásnál becsatlakozó nézőknek nem lehetett panasza: a You’re my heart, you’re my soultól a Last Exit to Brooklynig teljes képet kaphattunk a csapat munkásságáról. Magam részéről a nem-kislemezes dalokból összeállított medleynek örültem legjobban, melyben olyan gyöngyszemek kaptak helyet, mint a Heaven Will Know, a Diamonds Never Made a Lady, a Just We Two (Mona Lisa) vagy a With a Little Love.

Mindent egybevetve, kellemes egy és háromnegyed órás szórakozást nyújtott szombat estére a csapat a Syma közönségének, melyhez a látvány és a hangzás is kellemesen járult hozzá. Előzenekar nem volt, de nem is volt rá szükség, aki jegyet vásárolt, az egy nosztalgikus retro-bulira jött, és ennek tökéletesen meg is felelt az este.