Meghalt a 80-as évek magyar filmsztárja

Margitai Ági, Margitai Ágnes
Margitai Ági színművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén.
Vágólapra másolva!
Rövid, súlyos betegség után november 4-én otthonában, szerettei körében elhunyt Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész.
Vágólapra másolva!

Margitai Ági "mindig megújulásra képes tehetsége, szakmai alázata, varázslatos nőiessége és kifogyhatatlan energiái közel hatvan éven át szolgálták a magyar színház- és filmművészetet" – írták.

A színésznő 1937. július 12-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1958-ban pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, ahol 1962-ig játszott, majd egy-egy évadot töltött a kecskeméti Katona József Színházban és a veszprémi Petőfi Színházban. A Miskolci Nemzeti Színháznak 1965 és 1968 között volt tagja, 1968 és 1970 között a Mikroszkóp Színpadon lépett fel. A Szegedi Nemzeti Színházban két évadot töltött, majd a József Attila Színházban játszott 1972-től 1978-ig.

Margitai Ági színművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén Forrás: MTI/Zih Zsolt

Előttem az élet

Margitai Ági 1958-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, de néhány évnél tovább egyetlen társulatnál sem maradt. Mindig az új kihívás vonzotta: kivételes karrierje során megfordult többek között a kecskeméti, a veszprémi, a miskolci, a szegedi, a szolnoki és a győri színházban, de fellépett a Nemzeti Színházban is. Shakespeare Júliájától, a Stuart Mária Erzsébet királynőjén át a Kurázsi mamáig minden fontosabb női szerepet eljátszott.

Energikus, színes egyénisége és jellegzetes, összetéveszthetetlen orgánuma miatt a színpad a pályája végéhez közeledve sem engedte: az utóbbi években az Előttem az élet című darabban és az Orlai Produkció Happy Ending című előadásában nyújtott felejthetetlen alakítást.

Megmaradok, bár túl vagyok mindenen

A sors fintora, hogy a Happy Ending-ben Margitai Ági a színpadon is szembenézhetett a halállal, és kivételes méltósággal viselte. „Megmaradok, bár túl vagyok mindenen” – énekli a Sohase mondd című sláger szövegére utalva, és a sorok akár saját magára is vonatkozhatnak: egy rendkívüli színésznő kivételes pályafutására.

A színésznő 1978–1982 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, ahol Pál István rendezővel dolgozott, hatalmas szerepeket játszott, például a Tangó, a Nem félünk a farkastól és a Koldusopera című darabban. Margitai Ági 1982 és 1990 között a Mafilm társulatának volt a tagja, 1990-től pedig újra a Miskolci Nemzeti Színházban lépett színpadra. 1992 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. 1999-től a Győri Nemzeti Színház foglalkoztatta, később szabadúszóként dolgozott.

Drámai és vígjátéki szerepekben is kitűnő volt

Energikus, színes egyénisége, jellegzetes hangja drámai és vígjátéki szerepekben is kitűnően érvényesült. Óriási életművében megtalálható a Pygmalion Elizája, Anna Frank, a Ványa bácsi Szonyája és Stuart Mária, a Koldusoperának minden női főszerepét eljátszotta. Az Egy szerelem három éjszakája című darabban ő volt az első Júlia, eljátszotta Füst Milán Máli néni-jének címszerepét. A Kamondi Zoltán rendezte miskolci Saloméra a legjobb női alakítás díját kapta meg 1995-ben.

Sokat dolgozott Pál István, Fehér György, Sándor Pál és Novák Eszter rendezővel. Legnagyobb filmszerepét a Radványi Géza rendezte Circus Maximus-ban (1980) játszotta. Filmjei között van a Sándor Pál rendezte Herkulesfürdői emlék (1977), a Szabadíts meg a gonosztól (1979), a Ripacsok (1981), a Szerencsés Dániel (1983) és a Gazdag Gyula rendezte Elveszett illúziók (1983).

Az utóbbi évek nagynevű fiatal rendezői is szívesen dolgoztak vele. Alföldi Róbert Nyugalom (2008) és Kocsis Ági Pál Adrienn (2010) című filmjében is láthattuk, utolsó filmszerepét Török Ferenc nemrégiben bemutatott Senki szigete című alkotásában játszotta.