Kihirdették a Cseh Tamás-program díjazottjait

Vágólapra másolva!
Összesen 42 zenekart díjaztak, csapatonként 2 millió forinttal, amit első lemezük felvételére, videoklip készítésére, valamint promóciós célra használhatnak fel.
Vágólapra másolva!

A tavasszal bejelentett Cseh Tamás-program első alprogramja mérföldkőhöz érkezett. Megszületett a döntés, hogy ki az a 42 kezdő zenekar, ill. előadó, aki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) forrásaiból elkészítheti első nagylemezét. Az összesen nyolc alprogramból álló első alprogram célja, a hazai könnyűzenei tehetségek gondozása, az utánpótlás támogatása, melynek keretén belül 2 millió forintot nyerhettek a pályázók. Az első albumuk mellett ebből a pénzből videoklipet is csinálhatnak, illetve a fennmaradó összeget a lemez promóciójára költhetik el.

Az NKA a támogatás összegét, az úgynevezett üres adathordozók utáni jogdíj 25 százalékából fedezi, mely a teljes Cseh Tamás-programot nézve 2014-ben összesen 500 millió, a további két évben 100-100 millió forintot jelent.

Kedden kora délután az Akvárium klubban rendezett eredményhirdetésen Doncsev András, az NKA alelnöke elmondta, hogy 200 pályázó jelentkezett, amit a szakmai zsűri és az NKA zenei kollégiumának tagjai 8 nap alatt hallgattak meg és bíráltak el. A döntés nem volt egyszerű, így a tervezett 25-30 zenekar, illetve előadó helyett 42-t díjaztak. Doncsev András azt is hozzáfűzte, hogy a Cseh Tamás-program nem egy verseny, nem egy szupersztárshow, hiszen a díjazottak számára csak most kezdődik el az igazi munka. Összesen 7 hónapjuk van arra, hogy mentoraik (a korábbi szakmai zsűri) segítségével június 30-ig elkészítsék első hanglemezüket, videoklipjüket. A sajtótájékoztatóval egybekötött rendezvényt két díjazott zenekar, az izgalmas D.A.S. Trió fúziósjazz-produkciója nyitotta, és az ÉK zenekar pszihedelikus koncertje zárta. A díjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Nemzei Kulturális Alap elnöke és Krucsai Anikó, az NKA főigazgatója kíséretében adták át a következő zenekaroknak:

BABEL, Bagossy Brothers Company, Bogdán Norbert, Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra, D.A.S. Trio, Dopping, Drywing, ÉK zenekar, Eszterlánc kórus és a Louisiana Double, FACE'n'BASE, Fatal Error, Gourmand, HÁROM, Headbengs, Holecskó Gergely, Hungarian FolkEmbassy, HungaRiddim, INFINITY, InFusion Trio, Juhos, Kalef, Kalmár Panni, Kiss Flóra Zenekara, Kubinyi Júlia, Lóci Játszik, Looper Project, Lynd, Manaky, Margaret Island, MásKÉP, Nemulass, Noemo, Pace Palmers, Siklósi Örs Lukács (Ersch), Sky Fanatic, Soul Surge, The Trademark, Unmasked, VUK, WindSingers, Words Are Melodies, Zűrös Banda

A Cseh Tamás-program azonban folytatódik. A napokban döntenek a további alprogramok díjazottjairól is:

  • Előzenekar-program – avagy kezdő zenekarok és előadók ismertebb zenekarok előtti legalább 20 perces koncertjeinek támogatása
  • A vidéki szórakozóhelyeken és fellépési lehetőséget biztosító helyszíneken lévő élő koncertek szervezésnek támogatása

Doncsev András azt is hozzáfűzte, hogy az MTVA kulturális főszerkesztője révén a Cseh Tamás-programnak kiemelt helyet biztosít az új közmédiaprogramban, olyan műsorok keretein belül, mint a hamarosan induló Petőfi TV az M2 műsorkínálatában.