Az egykori Baywatch-sztár és Playboy-modell, manapság állatvédő aktivista Pamela Anderson július 8-án, válása után nem sokkal közölt hivatalos Facebook-oldalán egy 1200 szavas tudatfolyam-költeményt, aminek stílusa valahol Allen Ginsberg Üvöltése és Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kirepülnek között félúton helyezkedne el, legalábbis a szerző valószínűsíthető szándéka szerint. A gyorsan globálissá növekvő, a holdfényt, Pablo Nerudát és az online szexet is érintő vízió a cigaretta motívumából indul ki:
„Parázslás…
Tudom, hogy árt neked…
De ez az a pillanat, amikor
elszívnék egy szál cigit-
valami, amit soha nem próbáltam (fények fel)-
valamiféle megkönnyebbülés.”
Pár sor, a költői lélek is felizzik, és belemelegedik a verselésbe, hogy eljusson központi állításáig: a szex nem más, mint elveszett művészet.
„De azt tesszük, amit akarunk-
zárt ajtók mögött-
az igazi személyiségünk, kollektív komplexusok,
gyerekes tevékenységek–
örökölt minta, genetika? Csökkenő figyelem-
… szex… egy elveszett művészet – betegség-
perverziók,
elveszett érzékenység.”
Aztán Anderson egy bon mot-ban sűríti össze minden problémáját a modern világgal:
„Szexet rendelni az interneten
olyan, mint könyvet rendelni az Amazonon.”
Aztán a szerző újra visszatér a személyes szintre, és vallomásos, számvető stílusban folytatja:
„Én- Hiányzik a Playboy-
Egy korszak vége-
Lovagiasság, elegancia-
Ünnepelt tökéletlenség-
különbségek… forró
szenvedélyes, álomszerű jelenetek…”
Aztán eszébe jut egy rendkívül nyomasztó kérdés:
„Egészséges, ha ennyi férfi
fantáziál rólad?”
A szófolyamot egyébként az írásjelekkel történő kreatív nyelvi játékként is értelmezhető emotikon, az az egy lefelé görbülő száj töri meg, éppen akkor, amikor felmerül a hagyomány folytathatatlanságának kínzó problémája.
Pamela Anderson korántsem az egyetlen verselő celebritás. A párkapcsolati líra kategóriában alkotott nem igazán maradandót Britney Spears is pár évvel ezelőtt:
„A manipuláció a kulcs,
amit forgatnak benned,
mert naiv vagy.
Hozzám fordulsz,
de miért érdekelne?
Emlékezz a Bibliára,
az Atya bűneire.”
A botrányos magánéletével sokszor a hírekbe került tévé- és filmsztár, Charlie Sheen viszont nem állt meg egy-két költeménynél. A 90-es évek elején egész kötetet állított össze A Peace of My Mind címmel, amit aztán barátai körében terjesztett. Versei általában egyszerű formajátékra épülnek, kötött rímeléssel és ritmussal, de az alábbi Eretnek tanú című darab a szabadabb és játékosabb próbálkozások közül való, ami nem jelenti azt, hogy van értelme.
„Endívia, élőhalott, töretlen,
Nőtlen,
Relax, reakció, rehab,
Drogfüggő,
Hajsza, rávesz, rátarti,
Megörökíted a saját halálodat,
Ha sokat mosolyogsz.”
A verselő celebritások sorában a fiatal generáció is képviselteti magát. Az 1990-es születésű Kristen Stewart a Pánikszobában hívta fel magára a figyelmet először, de az igazi sikert és széles körű ismertséget az Alkonyat-széria hozta el számára. Szürreális-gótikus – nyugodtan mondhatjuk, megfejthetetlen szimbolikájú – költeményét a Marie Claire márciusi száma közölte.
„Arcom elé emeltem a digitális holdfényt
A fekete felületre firkált neon órát
Sorsszerűen... menthetetlenül leverten
A földre vetve loholhatok nyomodban
És közben tisztára szopogatom a csontokat.”
Érdekes magyar példa Viola Szandra esete, aki ugyan nem celebritás, de megelőzve saját magát, pont úgy viselkedik, mintha az lenne, és verseit saját aktfotóival illusztrálja. A 2005-ös Miss Hungary-n is indult Viola Szandra célja ezzel, hogy nagyobb publicitást adjon költeményeinek. Alább egy részlet Az metaforikus pajzán buzgóságra buzdítása az férjfiaknak című versből:
„A fák árnyékában felrepedt hassal fekszenek
a gyümölcsök,
éjjelente tágra nyílt virágok
virrasztanak a réteken,
és vagy száz tál csendéletet lehetne rakni
gyümölcsízű nőkből,
s a férfiak peckesen,
ághegyre tűzve üldögélnek, mint rátarti tűlevelek”
A fenti önjelölt sztárköltőknél komolyabban veszi a versírást és általában a művészetet James Franco és Viggo Mortensen. Utóbbi 1993 óta közöl verseket, saját kiadót is alapított 2002-ben, de elmondása szerint már tizenöt éves kora óta ír történeteket. Egyébként Mortensen más művészeti ágakban is igen aktív: készít absztrakt festményeket, fényképeket, együtt zenél Bucketheaddel, az amerikai gitárossal és zeneszerzővel.
Verseit angolul, spanyolul és dánul írja. Alább Áldozás című alkotásának részlete olvasható, amely nem túl eredeti, de kétségtelenül hatásos képpel indít:
„Nyugodt kezed
ringatja hálás
koponyám: vajon az arcomra
borítod-e tenyered, hogy elraktározd
az arcképet? Ezt ritkán engedted
meg magadnak, miután elhagytad
a hideg hálófülkét.
Egy olyan fénykép vagyok neked,
amire az elgyengülés pillanataiban
nézel?”
A többek között Sam Raimi Pókember-trilógiájából és a 127 órából ismert James Franco kapcsolata az irodalommal és művészetekkel Mortensenénél is sokrétűbb. Franco nemcsak mindenféle művészeti ágban aktív – festőként, íróként, költőként, filmrendezőként, színházi rendezőként, performanszművészként, színészként –, de a művészet történetét és elméletét is Amerika legjobb egyetemein tanulta, és jelenleg is doktori hallgató a YALE-en.
Az évek során Franco több intézményben tanult kreatív írást és angol irodalmat. Palo Alto című novelláskötete, aminek filmverzióját a nyáron mutatták be a tengerentúlon, 2010-ben jelent meg, Strongest of the Litter című versgyűjteményét két éve adták ki, borítóján a Franco által alakított Alien, a Spring Breakers – Csajok szabadon suttyó, de érző szívű gengsztere látható.
Franco legfrissebb verseskötete az idén kiadott Directing Herber White – de legnépszerűbb verse valószínűleg az Obama Asheville-ben című költemény, ami meglehetősen tényszerűen indul:
„Asheville, North Carolina, Thomas Wolfe szülővárosa
és F. Scott Fitzgerald néhai lakóhelye”
Majd híres emberek felsorolásával és a hely történelmének áttekintésével folytatódik:
„Asheville az a hely, ahol a Black Mountain College működött
és életre hívta Rauschenberget, Twomblyt és a Johnokat,
Cage-et és Cunninghamet, most talán Keresztény Ifjak Társasága van a helyén.
A Grove Park falán gyűjtik a képeket a híres látogatókról.”
Aztán a szerző szembeállítja – valójában inkább párhuzamba – önmagát az Egyesült Államok elnökével:
„Én nem vagyok rajta, Obama igen. Felkértek, hogy írjak valamit
a második ciklust nyitó beiktatásra, de mit írhatnék?
Voltam Asheville-ben, írást tanultam, de nem politikai szövegeket,
vallomásokat és karaktereket meg ilyesmiket írtam.
D.C.-ben találkoztam egyszer Obamával, egy sajtóvacsorán.
A Vanity Fair vendégeként voltam ott, Christopher Hitchens
még élt, a felesége vitt körbe a városban. Elmentünk Hitch-hez,
a padlótól a mennyezetig könyvek voltak, azt mondta, felolvasott
Borges-nek, amikor vak volt, régi izlandi Edda-énekeket.”
A sok sztorizgatás végül egy frappáns sorral zárul:
„Amikor Obama belépett,
a tömeg megmozdult. Végül sikerült kezet ráznunk,
ismert már a Pókemberből.”
Érdekes, hogy az Obama Asheville-ben című verset nemcsak egy híres ember írta, de magáról a hírnévről, ismertségről szól, ahogy az a fenti részletből is látszik – feltűnő az is, hogy a költeményben majdnem kéttucat híresség neve szerepel. A sztárokhoz írt vagy sztárokat szerepeltető, de nem ismert emberek által írt versek külön kategóriát képeznek az online versíró és megosztó közösségekben is. Ezekben az amatőr versekben a rajongás és a pletyka keveredik a költészettel – hasonlóan ahhoz, mint például az iskolapadra írt spontán egysorosokban vagy az aktuális uralkodókat, politikusokat kifigurázó vicces versikékben.
A celebritásokról szóló legfrappánsabb versnek járó címet egyébként a Spring Breakers – Csajok szabadon rendezője, Franco nagy haverja, Harmony Korine vinné el, akinek még fiatalon megjelent verseket, novellákat, vicceket tartalmazó kötetének egyik lapján – Weöres Sándor egyszavas költeményeihez hasonlóan – mindösszesen ennyi olvasható:
"hepburn"