Katie Melua, ahogy Csemer Bogi látta Veszprémben
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Katie Melua adott már koncertet az Északi-tenger mélyén, a Buckingham Palotában a brit királynőnek, de Nelson Mandelaért is lépett már színpadra, méghozzá a Queen-nel. Most végre a magyar közönség is élőben hallhatta Katie egyedi, lenyűgöző hangját a VeszprémFest keretein belül. A Quart Csemer Bogit kérte fel, hogy mesélje el, ő milyennek látta a koncertet.
Katie Melua és Csemer Bogi zenei világa között elég sok hasonlóságot látunk, ezért nem véletlen, hogy Boggie-t kértük fel az élménybeszámolóra, aki örömmel vállalta, hogy megosztja velünk gondolatait. Már hónapokkal ezelőtt elfogytak a jegyek Katie Melua első magyarországi fellépésére. A veszprémi szervezők fel is ajánlották az énekesnő menedzsmentjének, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel tegyék át a koncerthelyszínt a Veszprém Arénába, de azt nagyon okosan visszautasították, mondván, hogy Katie nem arénaba való. Ezzel pedig Csemer Bogi is egyetért.
A Szentháromság téren felállított színpad mesés hangulatot kínált az énekesnő egyébként is meseivilágához, amit csak tetézett az érseki palota falára tervezett bravúros koncertvetítés.Nagyon diszkrét színpadkép, nagyon diszkrét hangzás és egy nagyon diszkrét énekesnő töltötte meg a teret élettel. Kezdő dalnak egy Bond és Shirley Bassey szerzeményt választott Diamonds are forever címmel, melyet egy egyszerű ám annál hatásosabb egyszál gitár kísérettel adott elő. Egyszerre törékeny és füstös hangja hasított a Szentháromság téren. Hirtelen csend lett, az emberek magukba mélyedtek, elmerültek a hangokban. Remek koncert indítás volt. Valami ilyesmi, de talán egy kicsit még jobb:
Nagyon kíváncsi voltam, hogy egy ennyire érzékeny, finom muzsikát művelő előadó, hogy fogja élőben létrehozni azt a hangzást amiben az erényei megfelelően érvényesülni tudnak. Szerencsére kiváló volt a hangtechnika, így még a dinamikusabb dalok hangszerelései is szépen kísérték Katie hangját, ahelyett, hogy elnyomták volna. Az énekesnő nagyon tudatosan bánik a hangjával és a saját eszközeivel. Mindig meg tudott lepni valami finom hajlítással vagy egy meglepő hangszínváltással. Rendkívül jól használja “patronjait” és ugyan nem a kiabálós, “nagyhangú” énekesek közés tartozik, mégis végig érdekes tudott maradni.
Kicsit sajnáltam, hogy az énekesnőt világító fény pont olyan szögből esett az arcára, ami beárnyékolta a szemét és így egyszer sem tudtam belenézni Katie szemébe. Emiatt a titokzatosság homályába burkolózott előttem és ugyan egy kerek, érett előadót láttam a színpadon mégsem tudtam hozzá elég közel kerülni. Igaz, szinte végig csukott szemmel énekelt, de én szeretek belelátni az előadóba és fontosnak tartom a szemkontaktust. A közel kerülést az is nehezítette, hogy alapvetően egy eléggé zárkózott személyiségű előadóról van szó, ami nem a gátlásosságából fakad, hanem abból, hogy egyszerűen ő ilyen és kész. Ezt tudta kompenzálni kedves, őszínte konferálásaival (pl: holnap a Balatonban fog fürdeni, csodás város Veszprém és úgy érzi vakáción van, nem is koncerten….). Én még bírtam volna több ilyet. Jól esett az olyan dalait hallgatni, amelyekről elmondta, hogy miért fontosak számára.
Szinte dalonként cserélt gitárt (elektromost-akusztikusra vagy fordítva) és láthatólag nagy figyelmet fordítottak arra, hogy minden dalnak egy kicsit más legyen a hangzása. Ám Katie sajátos dalaiból adódóan nagy meglepetés nem ért a koncert folyamán. Körülbelül a 8. daltól kezdve tudni lehetett, hogy mi lesz még az elkövetkezendő másik 8 dalban. Ha rá tudtál csatlakozni a hullámaira és erre a melankólikus lebegésre akkor vitt magával a koncert. Én ki-be ugráltam: egyszer rajta voltam a hullámán egyszer meg ledobott magáról. Kőkemény melankólia és mélázás volt ez 90 percen keresztül. Végig azon gondolkoztam, hogy biztosan más lenne a koncertélményem ha az elsősorból nézném és biztos vagyok benne, hogy jobban rajta maradtam volna azon a bizonyos hullámon, ha közelebbről kapom az ingert.
Mint dalszerző nagyon egyedinek és érdekesnek tartom amit csinál. Sokszor dolgozik A-B témákkal, egyszerű szövegekkel. Markáns hangulatúak a dalai és hallatszik, hogy Katie benne van a saját szerzeményeiben. Nekem sokszor összefolynak a számai, nem határolódnak el egymástól. A dallamtémák is összemosódnak a fejemben, nehezen tudnék visszaénekelni egy komplett dalt. Ezzel azt akarom mondani, hogy számomra kicsit ugyanolyanok a dalai. Ívükben, dallamukban, dinamikájukban is. Én jobban kedvelem a változatosabb hangvételű koncerteket és sose mernék ennyi hasonló tempójú, hangnemű, lüktetésű dalt egymás mellé tenni. Az utolsó 3-4 dalban ezt ő is érezte és végül egy pörgősebb blokk zárta a koncertet, majd jöttek a ráadás dalok, a kihagyhatatlan Nine million bicycles és az I cried for you majd egy zenekari dallal búcsúzott a magyar közönségtől.
Jól éreztem magam, tanúságos élmény volt számomra, de mivel annyira titokzatos volt, én meg szeretném megfejteni a titkát, még egy koncertjére mindenképp el szeretnék menni, hátha sikerül felfedeznem és megismernem, ki is ő valójában.
Ha pedig valaki Boggie-t szeretné egy kicsit jobban felfedezni és megismerni, akkor azt megteheti ma este egy hasonlóan festői környezetben, a Margitszigeten, a Jazzy Tower-ben.