Vágólapra másolva!
Nagyszabású partival indult az 59. Eurovíziós Dalfesztivál Koppenhágában.
Vágólapra másolva!

Ünnepélyes keretek között, a részt vevő delegációk vörös szőnyeges bevonulásával tartották vasárnap este Koppenhágában az idei, sorrendben 59. Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos megnyitóját, amelyen 37 ország előadói vonultak be a dán főváros Városházájára, ahol aztán egy nagyszabású parti indítja el a verseny hetét.

A Városház téren több száz fős rajongói tömeg, és a sajtó várta az autókon érkező versenyzőket, akik közül elsőként a tavalyi győztes, Emmelie de Forest dán énekes haladt végig a vörös szőnyegen, őt követte a svéd induló, Sanne Nielsen, az izraeli Mei Feingold, majd következtek a többiek, 19-ikként a magyar induló, Kállay-Saunders András.

A magyar énekest sokan a verseny egyik lehetséges meglepetéseként tartják számon, talán ennek köszönhető, hogy a Városházára menet nagyon sok kérdést kapott a tévés stáboktól, és sok autogramot is kiosztott. Az MTI-nek azt mondta, nagy öröm számára ez a fogadtatás, és igyekszik helytállni a versenyen. Kállay-Saunders András kedden, az első elődöntő utolsó fellépőjeként adja elő Running című dalát, amelyet Szakos Krisztiánnal közösen írt. Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét szombaton rendezik Koppenhágában, Refshaleö szigetén, a B&W Hallernében, egy hatalmas hangárban, amely korábban hajógyárként működött.