Kapálózás lett a bombaüzletből

Az Odeon videotéka a Művész mozi mellett.

A kilencvenes években még szépen meg lehetett tollasodni belőle, ma már csak a pénzt nyeli. Kihalóban lévő műfaj a videotékáké, ötvenen azonban még kitartanak az országban. Vajon lehet esélyük a túlélésre? Hogyan küzdenek az ár ellen, és mire számítanak az utolsó videotékások a netes letöltések, az online kölcsönzők és a kábeltévé korában? 

A napokban 33 év után bezárt Washington utolsó videotékája, az egykor jelentős intézménynek számító Potomac Video, ami egyértelmű jele, hogy a tengerentúlon meg vannak számlálva a műfaj napjai. És mi a helyzet nálunk? Két vidéki és a két legnagyobb budapesti téka egy-egy tulajdonosa mesélt az aranykorról, a hanyatlásról, a jelenről és a kilátásokról.

Sokan azt sem értik, hogy lehet, hogy még vannak videotékák Fotó: Mudra László - Origo

Négyük közül hárman a kilencvenes évek elején kezdtek tékázni. Sápi János Tiborné 1990 májusában vett át a Moziüzem vállalattól egy tékát férjével közösen Győrben, „az első tíz év nagyon jó volt, nem is volt sok téka, utána kezdtek gombamód szaporodni” – mondja a kezdetekről. Nagy Ágnes Keszthelyen 1991-től kölcsönöz filmeket, a budapesti James Dean-téka 92-ben nyitott, a kilencvenes években fogalommá vált Odeon 1993 végén alakult, a téka 94-ben nyitott meg.

50 túlélő a 2400-ból

Nem túlzás azt állítani, hogy ez a négy téka az utolsó mohikánok között van. Az országban jelenleg ugyanis körülbelül ötven téka üzemel, többségük Budapesten és környékén – tudtuk meg Albert Antaltól, aki az STI Kft. munkatársa (ők látják el a tékákat DVD-kel és Blue ray-ekkel). Ez a szám különösen úgy beszédes, ha mellé tesszük a kilencvenes évek derekának adatait: akkoriban 2400 videotéka működött országszerte.

Az elmúlt években tömegesen zártak be a tékák, a túlélők pedig igyekeznek valahogy a felszínen maradni. Erre az utóbbi idők egyik megoldása, ha valaki csatolt szolgáltatást nyújt a kölcsönzés mellett: Győrben lottózó, Keszthelyen fitnesz és egészséges életmóddal kapcsolatos termékek mentették meg a tékát a pusztulástól. Ma már alig van olyan hely az országban, amely pusztán a filmkölcsönzésből képes lenne fenntartani magát, ahol mégis ez a helyzet, ott biztos, hogy nagyon elhivatott embert találunk a pult mögött.

Szabó István James Dean, videotéka vezetője Fotó: Mudra László - Origo

Ilyen például Szabó István, a budapesti tékások egyik központi alakja, akinek James Dean nevű kölcsönzője a Király utcában voltaképp egy műintézmény. „Eddig az üzlet tartott el engem, most fordult a kocka. Most össze kell húzni a nadrágszíjat. Ez az üzlet már inkább olyan, mint egy múzeum, nem is nagyon változtatok rajta” – mondja az örökifjú tulaj filmjei között üldögélve. Ő a nyolcezer darab VHS-kazettáját is megőrizte, egy részük a pult mögötti falat díszíti. Sokan mondják neki, hogy vegye már észre magát, nincs jövője annak, amit csinál, míg mások bíztatják, tartson ki! Egy biztos: az aranykorhoz képest egytizedére csökkent látogatószámmal az embernek nagyon elhivatottnak kell lennie ahhoz, hogy ne húzza le a rolót.

Péntek délután országszerte álltak a sorok

Budapest belvárosában jelenleg nem nagyon lehet mást találni a három Odeon-tékán (Művész mozi, Corvin mozi és az Átrium) és a James Deanen kívül. Pedig 1990 és 2002 között csak a Király utca környékén hat-hét téka működött egy tíz perc alatt bejárható területen, de egy erős péntek délután még így is 7-8 méteres sor állt a James Deanben, miközben három ember szolgált ki egyszerre a pultban. Győrben ugyanezekben az években a bolt előtt is álltak, a helyszűke miatt pedig nem sokkal a nyitás után nagyobb üzlethelyiségbe kellett költözniük.

A műfaj a kilencvenes években volt a csúcson, és nemcsak a filmőrültek, a maszekok is ebből akartak meggazdagodni. 88-tól 92-ig üzemelt az első kölcsönzős hálózat, az Intervideó, közel 20 üzlettel országszerte. Sokan emlékezhetnek az alapjait videokazetta-terjesztés és -kölcsönzéssel megteremtő Vico-birodalomra is, amelynek tevékenysége arról is emlékezetes, hogy számos filmet engedély nélkül forgalmazott Magyarországon.

A VHS-DVD-átállás nem okozott gondot

Eltérő, hogy ki mikorra datálja a hanyatlás első jeleit, annyi biztos, hogy kb. 2002-ig nagyjából rendben mentek a dolgok, és addigra már a többség sikeresen megoldotta a VHS-DVD átállást is. Az első érezhető visszaesés az egyre több filmcsatorna megjelenésével jött, aztán 2008-cal súlyosbodott a helyzet, majd amikor 2011-ben már az is elkezdett letölteni, aki addig nem mert, és – ha csak ideig-óráig is, de – egyre több film került fel a Youtube-ra, gyűlni kezdtek a sötét fellegek a tékák fölött. Közben felnőtt egy generáció, aki ugyanolyan természetességgel tölt le, mint ahogy a korábbi az összekapcsolt videomagnókkal másolta a VHS-eket.

Aki mindezt túlélte, az - az említett termékkapcsoláson túl - más és más stratégiával veszi fel a harcot az elmúlással: míg a kisebb tékák a lehető leggyorsabban próbálják beszerezni az újdonságokat, az említett két budapesti kölcsönző igyekszik olyat nyújtani, amit nem lehet letölteni a netről. Ez persze nem most találták ki; a James Dean és az Odeon régóta a művészfilmek legfőbb magyarországi mekkájaként ismert.

A közízlés formálása is zajlik Fotó: Tuba Zoltán - Origo

"A kilencvenes években, amikor még tékás találkozókat is rendeztek, olyanok voltunk ezeken, mint a pipacs a búzamezőben. Nem értették, hogy amit más kidob, az nekünk miért kincs” – nevet Nagy Marianna, aki 1994 óta dolgozik az Odeonnál.

Szerinte a legtöbb vidéki tékákból részben azért is hiányoztak és hiányoznak ma is a művészfilmek, mert sokan nem mertek kockáztatni, előre elvetették annak lehetőségét, hogy lesz majd rá kereslet, pedig az Odeon éppen ezzel tudta magát részben függetleníteni a piac működésétől; állományuk sok darabja nincs fönt a neten, nem lehet letölteni, és nem is kapható, ilyen értelemben könyvtárként is működnek.

A változások azért őket is elérték, 2012 augusztusában el kellett hagyniuk addigi, jól megszokott Hollán Ernő utcai bázisukat, mivel nem tudták már fenntartani (helyükre a Budapest Jazzklub költözött). A törzsközönség egy jó része jött velük a Művész mozi alatti pincébe, de megérezték a költözést, van, akinek ez a két villamosmegállónyi távolság is túl sok. És még egy dolog megváltozott: januártól egyik Odeonban sem lehet már vásárolni, pedig az egy óra alatt, míg Nagy Mariannával beszélgetünk, ketten is kifejezetten azért jönnek, hogy filmeket vegyenek. „Éveken át garancia volt, hogy hozzánk jön, aki normális filmet akar venni. A helyhiány miatt viszont meg kellett szüntetnünk a filmeladást” – tárja szét a kezét. Az Odeon továbbra is a Budapest Film Zrt. tulajdonában van, számára ez a túlélés egyik záloga.

Mennyi filmet néz egy tékás?

Ha lehet, mindent megnéz, amit ki lehet kölcsönözni. „Hosszútávon nem lehet úgy ilyen helyen dolgozni, hogy nem látod a filmeket” – mondja Nagy Marianna, az Odeon munkatársa. „Ráadásul mi vagyunk a felelősek azért, hogy valaki a nehezen megszerzett szabadidejét mivel tölti el.” Szabó István hasonló felelősségtudattal tekint a szakmájára: "Szeretem, ha valaki nem tud választani filmet, olyankor érzem, hogy szükség van rám."

Húsz éve ugyanazok az árak

Legyen bár Budapesten vagy vidéken, és koncentráljon bár művész- vagy közönségfilmekre, egyben minden tékás álláspontja megegyezik: ha nem lennének az akár két évtizede visszajáró, és alkalmanként frissen csatlakozó törzsvendégek, már ők sem tartottak volna ki. És van még egy egyezés: bár a tékáknak többet kell fizetniük a kölcsönzéshez szükséges jogokért, és a filmeket is egyre drágábban tudják beszerezni, a legtöbben legalább egy évtizede nem emeltek árakat: vidéken törzsvásárlók már 400-500 forintért elvihetik egy napra a DVD-ket, Budapesten átlagosan 600 forint a kölcsönzési díj. A James Deanben például 1999 óta kell ennyit fizetni, a győri tékában is húsz éve ugyanaz a tarifa.

És a jó öreg VHS? Nos, ahol nem váltak meg tőle - a győriek például 1 forintos darabáron adták el 14 ezer darabos gyűjteményüket -, ott jó, ha manapság egyet kikölcsönöznek naponta. Gyakran nosztalgiából veszik ki őket, és vannak olyanok is, akik a régi szinkronváltozatokat keresik.

Nagy Marianna húsz éve dolgozik az Odeon tékájában Fotó: Tuba Zoltán - Origo

„Nem haragszom senkire és nem is hibáztatok senkit. Normális dolog, hogy fejlődik a technika” – mondja a változásokról Szabó István. A jövőben pedig inkább bízik, mintsem félne tőle: „Van egy időszak, amit ki kell böjtölni, utána még el tudok vegetálgatni. Amíg van DVD-kiadás, és a kiadók még hajlandók kölcsönzési joggal adni a filmeket, addig szeretném ezt a kincset megmenteni az utókornak. Gondolkodtunk azon, hogy még valamit bevegyünk a filmek mellé, de azzal az üzlet imázsa romlana. Az is biztos, hogy nem lehet tervezni, mint ahogy azzal sem lehetett, hogy jön a letöltés.” Annak viszont örülne, ha az illegális terjesztést valahogy meg lehetne állítani.

„Abban reménykedett mindenki, hogy a 3D-s filmek viszik ki a tékásokat a gödörből, de ezt egyelőre nem érezzük” – mondja Nagy Ágnes, a keszthelyi téka vezetője. A blue-ray sem hozta meg az áttörést, „nagyon drága és ritkán kölcsönzik” – mutat rá Nagy Marianna a blue-ray-es polcra, amely tele van klasszikusokkal. „Egyelőre azonban nem úgy néz ki, hogy a mi tevékenységünknek lőttek, még működőképesek vagyunk” – teszi hozzá. Sápi János Tiborné ugyanakkor nem tartja kizártak, hogy hamarosan le kell húzniuk a rolót Győrben. „Az internetes letöltésekkel nem lehet mit kezdeni, de a forgalmazók adhatnák kicsit olcsóbban a filmeket” – mondja. „Nem lehet megjósolni, hogy egy vagy két év múlva mi lesz. Lehet, hogy váltanunk kell.”