Az első józan koncert - budapesti koncertek a héten

Super Flu, videoklip
Super Flu: Jo Gurt vicdeoklip
Vágólapra másolva!
Tabán, Kosheen, Kusturica. Fura és vicces house, queer rap, beszélő DJ-k, józan visszatérés. PsyKraut Cinoisematic, valamint a zenekar, amely a Zoknik névre hallgat. Budapesti koncertek a hosszú hétvégén, a nyiladozó teraszok szezonjában.
Vágólapra másolva!

Víg Végnapjaink Fesztivál - A Gödör búcsúzik a mostani helyétől, ezért a heti, sokszínű programját elnevezte fesztiválnak. A legnagyobb dobás pénteken lesz, Bérczesi Róbert állítólag első józan koncertje (lásd a Recorder interjúját), de Bródy Jánostól Müller Péter Sziámin át a Fluor Live bemutatkozásáig lesz minden. Szombaton például a Balaton koncertjén vendégeskedik Bárdos Deák Ági, efZámbó István és Müller Péter megint. Április 28. - május 3., hétfő-szombat, 20.00, a legtöbb koncertre 1000 HUF, Gödör

Ge-ology - A brooklyni DJ-producer a hiphop számos nagy alakjának készített alapokat: Mos Def, Talib Kweli, De La Soul - sőt, a fiatal Tupac Shakur is a listán van. Emellett grafikus is, borítókat tervezett, zenei lapokban jelentek meg rajzai. Az esemény oldalán a magyar DJ-elit sorolja kedvenc Ge-ology beatjeit, ez az ismerkedés mellett a megbecsültség felmérésére is jó. Április 28., hétfő, 22.00, ingyenes, Kolor

Thank U For Smoking - Az olasz zenekar alternatív rockot játszik, néha posztrockos elszállásokba oldva a dalokat, máskor keményebben, zajosabban riffelve. Nagylemezük itt hallgatható meg. Makrohang, G.L.P. előttük. Április 29., kedd, 21.00, 1000 HUF, Roham

- "Majdnemakusztik" koncert, vagyis a pszicho-jazz-rock szupergrup most bendzsóval, gitárral, bőgővel, "apró hangtálakkal" lép fel. Április 29., kedd, ingyenes, adománygyűjtős, Lumen

Sonata Arctica - A hazánkban rendszeresen megforduló finn szimfonikus metálzenekar a március végén megjelent, Pariah's Child című új lemezét turnéztatja. Április 30., szerda, 19.00, 5900/6900 HUF, Club 202

Steve Lawler - A tribal house veteránjával, no meg sok-sok magyar DJ-vel zár szezont a Cinema Hall. Április 30., szerda, 23.00, 3000/3500 HUF, Cinema Hall

Ben Pearce - A manchesteri DJ-producer nagy sikereket ér el slágeres, soulosan érzelmes, ugyanakkor táncos garage-deep house zenéivel - alábbi dala például nemcsak klubhimnusz lett, de a brit slágerlistára is feljutott. Az A38 kibővített tetőteraszát nyitja, Jumpski, Bergi, Tolo társaságában. Április 30., szerda, 23.00, 2000/2500 HUF, A38

Wax Tailor - A hazánkba rendszeresen visszajáró francia hiphop-DJ/producer most előbbi szerepében jön. Április 30., szerda, 23.00, 1500/2000 HUF, A38

Crazy P Soundsystem - A Crazy P (mint Penis) zenekar house-os diszkót játszik, vagy fordítva, már 1999 óta. A Galactic Boogie buliján soundsystem formájában lépnek fel. Ráadásul a horvátországi The Garden Festivalra is lehet nyerni páros bérletet, Április 30., szerda, 22.00, 2000/2500 HUF, Urimuri

Aesthesys - Posztrock neoklasszikus hatásokkal, helyenként az ambientbe is belecsúszik. Négy letölthető lemezük van itt. Április 30., szerda, 19.30, 800/1000 HUF, Dürer Kert

1705 és Wolfgang Muthspiel - A Kaltenecker Zsolt - Piri Béla - Dés András felállású, jazz-világzene-klasszikus-pop keveréket játszó 1705 a jónevű osztrák gitárossal együtt lép fel. Április 30., szerda, 20.00, ingyenes, regisztrációhoz kötött, Művészetek Palotája

Nemzetközi Jazz Nap - Számos helyszínen lesznek ingyenes jazzkoncertek, hiszen 2011 óta Herbie Hancock javaslatára ez a Nemzetközi Jazz Nap. Budapesten is rengeteg lesz a fellépés, sok magyar előadó mellett például Viktor Bürkland Trio és Thea Soti játszik 9-től a BMC-ben. Teljes program a honlapon.

Clayton Thomas - Dányi Krisztina - Dányi Krisztina, a Morningdeer vezetője énekel és elektronikát használ, Clayton Thomas bőgőn improvizál szabadon. Április 30., szerda, 20.00, ingyenes, Mika Tivadar

Hooligans - Barba Negra Track szezonnyitó - Hooligansszel nyit az új hely a Zöld Pardon helyén, mármint a Rákóczi híd budai hídfőjénél. Április 30., szerda, 20.00, 1000/1500 HUF, Barba Negra Track

Copy Con - Másfél év erőgyűjtés után "újra veletek" mottóval visszatér Copy Con. Április 30., szerda, 19.00, 1499/1999 HUF, Budapest Park

Lanuk, Tigrics, Drone Travolta - A Der Tanzból is ismert Lanuk elektronikus improvizációi a cseh Baba Vanga kiadónál jelentek meg kazettán (korábbi kiadványáról itt írtunk). Ezt mutatja be, majd két órán át Tigrics, aztán Drone Travolta. Április 30., szerda, 22.00, 500 HUF, Kontra

Beszél a DJ - Olyan DJ-k, akik amúgy nem szoktak, most beszélnek a számok előtt: Bahama Káosz, Györemix!, Mr. MSTRS, N1ce. Április 30., szerda, 22.00, ingyenes, Kolor

Yé-yé 60's francia buli - Olvasóinknak remélhetőleg nem kell bemutatni a hatvanas évek francia popzenéjét, hiszen tavaly nagy cikket írtunk róla. Ez szól ezen a bulin, 3 férfi és 3 nő DJ-től. Április 30., szerda, 21.00, ingyenes, Beat On The Brat

- A skandináv (ezen belül dán) popzene egyik legújabb üdvöskéje feminista pop-rapből indult, szerepelt Diplo-, mi több, Avicii-számban is. Nemrég megjelent debütáló albumán viszont a bass musictól a déli rapig a legkülönfélébb hatásokat beolvasztó, ezzel együtt jellegzetesen skandináv pop hallható, a világ kritikusainak nagy örömére. Ezt mutatja be, előtte a Venice Valley. Május 1., csütörtök, 20.00, 2500/3000 HUF, A38

Tabán Fesztivál - A hagyományos, délután 3-kor kezdődő ingyenes fesztivál fellépői idén: Tátrai Band, Skorpió, Beatrice, Mini, Takáts Tamás Blues Band, Maxisun. Május 1., csütörtök, 15.00, ingyenes, Tabán

Kosheen - Most az új helyen. Május 1., csütörtök, 20.00, 1500/2000 HUF, Barba Negra Track

Emir Kusturica And The No Smoking Orchestra - Ezt és a Kosheent összerakva meg is volnának egy átlagos magyar fesztivál sztárvendégei; ráadásul ugyanannak a hídnak a két végénél lesznek. Május 1., csütörtök, 19.00, 4699/5499 HUF, Budapest Park

Maxmillion Dunbar - Az amerikai DJ-producer szinte már az (ironikus? vagy nem?) naivitásig euforikus house-hiphop-diszkó hibridje meglehetősen fura zene, de közben roppant szórakoztató is. Asio Otus élőben zenél, Clashbro, Prsly, Eyto DJ-zik. Május 1., csütörtök, 23.00, 800 HUF, Lärm

Hedflux - Önjellemzése szerint pszichedelikus beütésű tech-funkot játszik a kvantumfizikából doktorált Hedflux, de lesz azért breakbeat, techno is a Be Massive buliján. Május 1., csütörtök, 20.00, 900/1200 HUF, Corvintető

Quimby - Utolsó tavaszi nagykoncert. Május 1., csütörtök, 20.00, 4000 HUF, Akvárium

Summer Calling Open Air 2014 - Négy nap alatt ötven DJ Add2Baskettől Yohan 'B-ig, szabadtéren (kivéve, ha esik), a Budapest Deep Café szervezésében, ráadásul: ingyen. Május 1-4., csütörtök-vasárnap, 12.00, ingyenes, Track Terrace

Amon Amarth - A dallamos death metal svéd sztárjai. Heroic, Hypnos előttük, előbbi ajándék CD-t osztogat a korán érkezőknek. Május 2., péntek, 19.00, 5499 HUF, Barba Negra

Will Sparks - Az ausztrál srácból tavaly nagy hirtelen, az alábbi számnak köszönhetően hirtelen nemzetközi sztár lett, a legfiatalabb EDM generáció üdvöskéje és hasonló, körbejárta a Földet. Bárány Attila, Antonyo és Strong R társaságában lép fel a Budapest Park Dance Arenájában. Május 2., péntek, 22.00, 1000/1500 HUF, Budapest Park

Marcelo Vasami - A sötét, groove-os progresszív house argentín sztárja, valamint Yvel & Tristan, Dj Sobek, PALMFooD. Május 2., péntek, 22.00, 2000 HUF, Lärm

L 33 - A Cybershot bulijának vendége a bolgár, többek között a magyar Eatbrain kiadónál is kemény-bulis drum and basst megjelentető L 33. Valamint Zero Method, Sickboy, Rekorb & Igg. Május 2., péntek, 22.00, 1500 HUF, Mika Tivadar

My Dry Wet Mess - Az olasz - jelenleg Berlinben élő - producer apukája Ennio Morricone zenekarában játszik, de ő a hiphop iránt érdeklődött, aztán rátalált a kísérletező elektronikára. Széttöredezett, de azért felismerhetően dallamos-érzelmes zenéje a Flying Lotus-féle Brainfeedernél pont jó helyen van. Május 2., péntek, 22.00, Toldi

Manu Delago Handmade - A Hang nevű különleges hangszer (lásd videónkat) egyik legismertebb játékosa, aki olyanokkal zenél, mint Björk, Bugge Wesseltoft és Anoushka Shankar. Ebben az együttesében négy multiinstrumentalista játszik. Május 2., péntek, 20.00, 1500/2000 HUF, A38

Big Mountain County - Nyers, punkos rock and roll Olaszországból, itt lehet meghallgatni az eddigi felvételeket. Az RNR666 builján előtte a hasonló, magyar Dope Calypso debütáló koncertje. Május 2., péntek, 22.30, Trafik

Grainne Duffy - A popos-soulos hatásokat mutató, de alapvetően bluest éneklő ír Grainne Duffy hangja kapcsán gyakran előkerült a Bonnie Raitt-párhuzam. A vendég a Breaking Blues. Május 2., péntek, 21.00, 2000/2500 HUF, Muzikum

Makám: 30 - A hazai világzene egyik legfontosabb zenekara évfordulót ünnepel. A harminc évből a második tizenötre koncentrál a műsor: Bognár Szilvia, Lovász Irén, Szalóki Ági, Hornai Zóra, Szirtes Edina Mókus éneklik a legismertebb, legszebb dalokat. Május 2., péntek, 2500-4900 HUF, Művészetek Palotája

Supernem - A Túl a frekcvencián című új lemez bemutató koncertje, előtte Headbengs. Május 2., péntek, 19.00, 1000/1500 HUF, Barba Negra Track

Mary Popkids - Lemezbemutató, második rész. Előtte Middlemist Red, utána a szintén új lemezt kiadó We Plants Are Happy Plants. Május 2., péntek, 21.00, 1000 HUF, Akvárium

Clayton Thomas / Porteleki / Rubik - A szerdán Dányi Krisztinával zenélő bőgős most Porteleki Áronnal (dob) és Rubik Ernő Zoltánnal (zongora) improvizál. Az időpont nem elírás: ez tényleg egy kávékoncert lesz. Május 2., péntek, 10.30, ingyenes, adománygyűjtős, Lumen

Mykki Blanco - A rendszeresen női ruhában megjelenő, queer Mykki Blanco lemezein főleg elektronikus, basszusnehéz, szupermenő alapokra rappel rá, vagy éppen latinul kántál. Mint kritikánkban írtuk, felvételről is átjön, hogy milyen magával ragadó showman, úgyhogy nagy várakozásokkal tekintünk élő fellépése elé. A magyar TheShowCrew az előzenekar. Május 3., szombat, 19.30, 2500/3000 HUF, A38

Ten Walls, Agents Of Time - Az inkognitóját sokáig megőrző, litván Ten Walls az utóbbi évek egyik legnagyobb ásza a deep house-ban, alábbi, az Innervisionsznél megjelent száma például óriási siker volt. Élőben lép fel, csakúgy, mint az olasz Agents Of Time. Alive aka Jumpski és Detective Kelly DJ-zik. Május 3., szombat, 23.00, 3000/3500 HUF, A38

Super Flu - A német duó popos és játékos, sőt: vicces tech-house zenéjéről híresült el a gyakran túl komolykodó színtéren. Május 3., szombat, 22.00, 1500/2500 HUF, Urimuri

B Jones - Heti Pacha, ezútttal a korábban Baby Jones névre hallgató B Jonesszal. Május 3., szombat, 22.00, Nino

Red Rack’em - Diszkós vagy éppen detroitos beütésű, basszusnehéz house a skót, Berlinben élő DJ-producertől. (Alább szintén ő, csak másik nevén.) Május 3., szombat, 23.00, 800 HUF, Lärm

industroika - "PsyKraut Cinoisematic" - írja magáról a Bandcampen a brüsszeli zenekar, ugyanott több lemezük is meghallgatható. Az önjellemzés pontos, tényleg megvannak benne ezek az összetevők, plusz önironikus humor - és meglehetős mennyiségű groove is. Hazai részről a Pozvakowski játszik. Május 3., szombat, 20.00, 800 HUF, Super8

Szalóki Ági - A Körforgás című új lemez és zenéskönyv bemutató koncertje. A Kárpát-medence, Afrika és India hagyományos zenéje, jazz, könnyűzene egyfelől, József Attila, Tamkó Sirató Károly, Szabó T. Anna, Erdős Virág és mások versei másfelől. Május 3., szombat, 17.00, 2000 HUF, Trafó

Nevergreen - A húszéves zenekar Vendetta című új lemezét mutatja be. Május 3., szombat, ingyenes, Club 202

Pegazusok Nem Léteznek - Lemezbemutató koncert. Valamint Szabó Benedek és a Galaxisok, Dorothy's Legs. Május 3., szombat, 20.00, Corvintető

Madarak - Húszéves a házibulizenekar, sztárvendégek is lesznek állítólag. Május 3., szombat, 20.00, ingyenes, Barba Negra

Tommy Vig - A magyar, Amerikában komoly karriert csinált, majd hazatért vibrafonos játszik zenekarával. Május 3., szombat, 20.00, 1000/1400 HUF, Budapest Jazz Club

Somnakaj - Roma etnoballada, avagy humoros-misztikus sorsjáték. A fiatal roma lány, Somnakaj kalandos utazását bemutató darabot Müller Péter Sziámi alkalmazta színnpadra Mészöly Gábor drámája alapján. Az autentikus cigányzenétől a jazzen át a rapig mindenfélét tartalmazó zenét Kovács Antal, Marko Markovic és Szakcsi Lakatos Béla írta. Falusi Mariann, Szilvási István, Balogh Kálmán, Kovács Ferenc és még sokan mások a színpadon. Május 4., vasárnap, 19.00, 2900-4500 HUF, Művészetek Palotája

Misztrál - A Babits-versek feldolgozásaiból készített lemez bemutatója. Május 4., vasárnap, 19.00, 1000-2000 HUF, Mom Kulturális Központ

Víg Mihály megszólaltatja a 20 éves Sátántangó képeit - Az előző alkalommal a zene, most a szöveg lesz a középpontban. Május 4., vasárnap, 20.00, 1500/1900 HUF, A38

Jake E. Lee's Red Dragon Cartel - A gitáros Ozzy Osbourne mellett játszott egyik legsikeresebb korszakában, majd a Badlands hard rock-zenekar alapítója volt. Új zenekarával kiadott már egy lemezt, de azért nem kell aggódni, fognak játszani régi számokat is. Május 5., hétfő, 20.00, 6500 HUF, A38

The Socks - A zoknikról elnevezett francia együttes pszichedelikus hard rockot játszik, a régi nagyok (Led Zeppelin, Black Sabbath) nyomában. Itt meghallgatható több lemezük is. Május 5., hétfő, 20.00, ingyenes, regisztráció szükséges, A38