A közönség kedvéért megint lesz Hurts a Volton

Hurts, sziget 2012, nagyszínpad
Vágólapra másolva!
Ákos és a magyar közönség kedvenc kedvenc angol szintipop duója idén is jön magyar fesztiválra.
Vágólapra másolva!

A Volt Fesztivál Facebook-oldalán a közönség követelte ki, hogy legyen ismét Hurts. Egy agyonlájkolt poszt után "ígéretünk szerint már másnap felvettük velük a kapcsolatot, és szerencsénk volt. Pár nap alatt eljutottunk a megállapodásig" - vázolta a történetet a Volt egyik főszervezője, Fülöp Zoltán.

Emellett más fellépőket is bejelentettek a július elején, Sopronban tartott fesztiválról. A plusz napon az Arctic Monkeys előtt az ír tinikből álló The Strypes lép fel. Energikus, lezserül profi, a rock and roll, rhythm & blues által ihletett előadásukat tavaly láttuk Londonban. Már akkor nagy volt körülöttük a felhajtás, azóta pedig megjelent és sikert aratott első nagylemezük is. Jön továbbá a dubstepes Nero és Modestep, az ausztrál progmetál Karnivool, az erről a számról ismert Milky Chance.

A magyarok közül a Tankcsapda 25. születésnapját ünnepli itt különleges koncerttel. Quimby, Irie Maffia, Punnany Massif stb. mellett először lép fel a Volton Lajkó Félix. A szervezők szerint nagy az érdeklődés a múlt héten bejelentett Arctic Monkeys iránt, már több ezer napijegy és bérlet kelt el.

Hurts a Szigeten, 2012-ben Fotó: Mudra László [origo]