Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Tavaly jelent meg az első lemezetek, rengeteg promóciós kötelezettségetek volt, turnék, médiaszereplések, meg ami kell. Az idei csendesebb év lesz?
Egyelőre nem úgy néz ki. Most is épp Antwerpenben vagyunk, mert itt lépünk fel ma este, áprilisban Amerikába megyünk, ahol a Coachellán is játszunk majd, nyáron pedig jön a fesztiválszezon. Vagyis az év nagyobb része elmegy a turnézással, néha van csak pár szabadnapunk. Ősszel viszont vége ennek a hajtásnak, és abban bízunk, hogy akkor már új dalokon is tudunk majd dolgozni.
A Chvrches úgy tűnik, mintha mindenkinél több feldolgozást csinálna, szinte hetente kerül ki az internetre egy feldolgozásdal tőletek. Tudatosan törekedtek erre?
Nem mondanám, inkább arról van szó, hogy rengeteg olyan rádióműsorban szerepelünk, akár idehaza, akár Ausztráliában, ahol kimondottan feldolgozást várnak tőlünk. Tény, hogy ezeket nagyon szeretjük csinálni, de nem tűnt fel idáig, hogy mi több ilyet csinálnánk, mint a többi zenekar, maximum jobban felkapja ezeket az internet valamiért.
Amíg az első lemezt csináltátok, azt mondtátok, hogy nem olvastok el semmilyen visszajelzést, nehogy bármiben is befolyásoljon benneteket, ez változott azóta?
Csak a magam nevében tudok beszélni, de én továbbra sem olvasok sem lemezkritikákat, sem egyéb cikkeket, amik velünk kapcsolatosak. Én úgy érzem, hogy ezek nem segítenek: ha dicsérnek, akkor könnyen elbízza magát az ember, ha meg lehúznak, az kifejezetten káros lehet az ember önbizalmára nézve.
A Chvrches szobaprojektnek indult, nagyon nehéz volt ebből színpadi produkciót csinálni?
Igen, ez nem is ment egyik pillanatról a másikra, mert semmiképpen nem szerettünk volna playback alapokra karaokézni, hanem rendesen élőben akartuk megszólaltatni a dalokat. Úgy érzem azonban, hogy sikerült élőben annyi pluszt hozzáadni ezekhez, hogy a mi koncertjeinket nem érheti az a vád, hogy csak megnyomunk egy gombot.
Tavaly ősszel nagy figyelmet kapott a cikked, amit a Guardianbe írtál arról, hogy mennyi szexista, lealacsonyító üzenetet kapsz énekesnőként. Változtatott valamit ez a cikk ezen?
Azt nem is vártam, hogy egy újságcikk hatására ezeknek az embereknek az attitűdje megváltozik, sokkal inkább az volt a fontos, hogy rávilágítsak erre a jelenségre. De abban biztos voltam, hogy jótékony hatással lesz arra, hogy beszéljünk a problémáról, mert ezzel nyilván nem csak nekem kell szembesülnöm, viszont én abban a helyzetben vagyok, hogy odafigyelnek rám. Ennek a cikknek az volt a lényege, hogy jelezzem, senkinek sem szabad elfogadnia, hogy szexuális tárgynak tekintsék, küzdeni kell ellene, és ezért is nagyon örülök, hogy megírtam azt a cikket.
De egy olyan zenekar, amelyet bevallottan az internet tett naggyá, hogyan tudja kivédeni ezeket a helyzeteket?
Tény, hogy nagyon sokat köszönhetünk a közösségi oldalaknak, a vírusmarketingnek, meg a rajongókkal való közvetlen kapcsolattartásnak, ezek nélkül nem lennénk ott, ahol most vagyunk. Nekünk fontos volt, hogy mi magunk működtettük a Facebook oldalunkat, szóval tényleg nehéz döntés volt, hogy egy idő után mégis befejeztük a rajongókkal való közvetlen kommunikációt, mert ellehetetlenítette az állandó szexuális zaklatás. Viszont azt nagyon jó látni, hogy a Facebook oldalunkon kialakult, hogy már rengetegen szembeszállnak az ilyen hangokkal.
Újságírást tanultál, mielőtt főállású énekesnő lettél volna, volt valami, amit hasznosítani tudtál ebből?
Persze, sok haszna volt, hiszen még dolgoztam is egy darabig újságíróként, ez volt az első rendes munkatapasztalatom. Viszont most annyira a koncertezésre és a zenére fókuszálok, hogy nem igazán látom a helyét az életemben, de abszolút örülök neki, hogy ezt tanultam.
