Darabokra szakadt, összeragasztózott szív - budapesti koncertek a héten

Frank Turner
Frank Turner
Vágólapra másolva!
Kicsit kevesebb eseményt tudunk most ajánlani, de hamarosan újra felpörög majd az élet. Lesz azért több szülinap, DJ-zik Fedde Le Grand és James Lavelle, először jön a legképzettebb angol folk-punkénekes. A korábban kirakatban koncertező Hangmás pedig még különlegesebb helyszínt talált magának.
Vágólapra másolva!

Dynasty - Rappercsaj (avagy "femcee", ahogy például honlapjának címe is mondja, ahonnan amúgy letölthető egy mixtape) Queensből, a New York-i hiphop hagyományának folytatója, erős soulos beütéssel. Sokszor előkerül vele kapcsolatban Lauryn Hill neve, bár nála kicsit keményebb, "utcaibb" a zenéje. DJ Premier is készített neki számot, illetve Talib Kwelivel is dolgozott. Különleges éjszakai zenés biciklizés is lesz a Monday Session keretében. Március 3., hétfő, 20.00, ingyenes, Kolor

MagyarVista Social Club - A koncertnek lesz egy különleges része: a közönség által javasolt népdalok közül egyet itt, "nyilvános, interaktív próba" keretében dolgoz fel a zenekar. Március 4., kedd, 21.00, ingyenes, Muzikum

Horváth Kornél: Átváltozások - Az ütőhangszeres duókat játszik Lantos Zoltán hegedűssel, Orosz Zoltán harmonikással, Dörnyei Gábor dobossal. Március 4., kedd, 19.30, 2900-4500 HUF, Művészetek Palotája

Oláh Kálmán születésnapi koncert - Az ünnepelt két formációja is fellép, a Trio Midnight és az Oláh Kálmán & Bacsó Kristóf duó. Március 4., kedd, 19.30, 700/900 HUF, A38

Majdnem Híres Klub - Beszélgetés zene és brand témában. Március 4., kedd, 18.30, Szomszéd

Mitchell - Williams - Ajtai / Harcsa - Pándi - Mitchell - Matthew Mitchell az új-zélandi, Szeged környékén élő avantgárd gitáros, akit mostanában egész sokat lehet látni; Lawrence Williams szaxofonos szintén gyakran jön hozzánk, most a Krétakörrel dolgozik. Ajtai Péter bőgős Mitchell-lel alakított nemrég duót, Harcsa és Pándi nem szorul bemutatásra. Tehát kedden és szerdán improvizáció. Március 4., kedd, 20.30, adománygyűjtős, Lumen / Március 5., szerda, 500/1000/2000 HUF, Mika Tivadar

Frank Turner and the Sleeping Souls - Frank Turner a neves Eton magániskolában Vilmos herceg osztálytársaként tanult. Aztán váratlan fordulattal előbb dühös punk-hardcore-t játszott, majd zenekarának feloszlása után társadalmi kérdéseket boncolgató indie/punk-folk énekesként lett sikeres. Egyre nagyobb rajongótábort alakított ki, 2012-ben már a Wembleyt is megtöltötte. Legutóbbi lemeze, a Tape Deck Heart viszont visszavesz a társadalmi kérdésekből: egy szakítás ihlette. A vicces Andrew Jackson Jihad és a bulis folk-punkos Ducking Punches lép fel előtte. Március 6., csütörtök, 20.00, 3900/4600 HUF, A38

Hangmást striptease akusztik - Nemcsak azért, mert (fél)akusztikusra "vetkőztetik" a számokat (plusz vendég csellista), hanem ténylegesen egy sztriptízbárban lesz a koncert. Lesz tánc, félhomály, forgatás. Pontos kezdés, limitált férőhely. Március 6., csütörtök, 21.00, ingyenes, 4 Play Lounge

Fedde Le Grand - Na őt aligha kell bemutatni, inkább elmondanánk, hogy itt van a Balaton Soundon készült, szerintünk kifejezetten érdekesre sikerült interjúnk. Március 7., péntek, 22.00, 3990/4990 HUF, Club Play

Oldskool Breakbeat Banzáj - Tízéves a Hypnosis Blast From The Past sorozata, ennek örömére hatalmas oldskool breakbeat banzájt tartanak. Sikerült rávenni a drum and bassben nevet szerzett, majd breakbeatre átnyergelt B.L.I.M.-et is, hogy eljöjjön annak ellenére, hogy már visszavonult - annyi szép emléke fűzöőik Budapesthez. Rajta kívül "törtütemekkel mér csapást a múltból és vicceli el a jövőt": Palotai & Cadik, Fine Cut Bodies, TB Gon & Marvin & Grasshop, Psure, 9b0 és Jinx. A buli Facebook-oldalán több mix is segít a nosztalgiázásban. Március 7., péntek, 23.00, 1000 HUF, GMK

H.O.S.H. - Slágeres, könnyed deep / tech house a hamburgi Diynamic kiadó egyik oszlopos tagjától, október után újra Budapesten. Március 7., péntek, 22.00, 2000/2500 HUF, Urimuri

Ritmo - Az izraeli progresszív psytrance jeles alakja Ozorán is rendszeresen fellép, de klubban lesz igazi - ígéri az Y-Production. Élőben játszik és DJ-zik is, na meg magyarok. Március 7., péntek, 23.00, 2500/3000 HUF, A38

Shawn O'Sullivan - A Led Er Est tagjaként Budapestet már megjárt Shawn O'Sullivan analóg moduláris szintiken játszik nyers, zsigeri, ipari beütésű technót. Többek között a kultikus L.I.E.S.-kiadónál volt lemeze, fellépett a Boiler Roomban, itt pedig egy nagyon érdekes interjú olvasható vele. Saint Leidal the 2nd és The Stanley Maneuver játszik még élőben, a két szervezőcsapat, a Küss Mich és a Bounce tagjai DJ-znek. Március 7., péntek, 22.00, 1000 HUF, Toldi

Dearest, 52 Hertz - Screamo és a punkos értelemben vett emo Németországból, plusz hasonszőrű magyar zenekarok. Az esemény oldalán vannak linkek egy csomó meghallgatható zenékre. Március 7., péntek, 20.00, 1000 HUF, Trafik

Ramón Valle Trio - A Kubából, csodagyerekként indult zongorista nem latin jazzt játszik, csak egyszerűen jazzt. Készített lemezt Winand Gáborral és Eric Vloeimans trombitással is. Március 7., péntek, 21.00, 1500 HUF, BMC

Brains - Pecsás buli szuperhősös tematikával, minden eddiginél látványosabbnak ígérik. Március 7., péntek, 19.30, 1800/2200 HUF, Pecsa

Der Tanz - Az egyik legjobb tavalyi lemezért felelős Der Tanz új lemezt mutat be, plusz King Pepper és Bartha Márk. Március 7., péntek, 21.00, 500 HUF, Müszi

James Lavelle - Az UNKLE vezetője, a kilencvenes évek meghatározó Mo'Wax kiadójának alapítója, filmzeneszerző stb. stb. James Lavelle DJ-zni jön. Két órát játszik majd. Március 8., szombat, 22.00, 2500/3000 HUF, Corvintető

John Dahlbäck - A svéd John Dahlbäck tizenöt éves volt, amikor lemezszerződéshez jutott, manapság slágeres electrohouse-t ír, számtalan különböző néven ostromolja a műfaj sikerlistáinak élét. Március 8., szombat, 22.00, fiúknak 2000 HUF, lányoknak 1000 lefogyasztható, Ötkert

Truesounds 10th Birthday Party - Szülinapi parti a csapat régi és új tagjaival, továbbá a neves holland techno-house DJ Eelke Kleijnnel és az olasz buliélet meghatározó alakjával, Philipp-pel. Március 8., szombat, 23.00, éjfélig 2500 HUF, aztán 3000, Cinema Hall

Priku - Újabb román reménység az All In Showcase keretében, deep és tech house. Polarize és Forsek játszik még. Március 8., szombat, 23.30, 1490/2490 HUF, A38

Kashyyyk - Psytrance live act Mexikóból, plusz magyarok a PsyBaba szervezésében. Március 8., szombat, 22.00, 2500/3000 HUF, R33

Roopa Panesar, Bhupinder Singh Chaggar - Az Indiai klasszikus zene mesterei sorozatban a kislányként szitározni kezdő, még mindig fiatal, de már nemzetközi hírű Roopa Banesar, valamint a jazzben, világzenében is megforduló, klasszikus képzettségű Bhupinder Singh Chaggar tablás játszik. Március 8., szombat, 20.00, 1900/2400 HUF, Trafó

Magyar Atom - 20. születésnapi koncert, új dalokkal. Március 8., szombat, 21.00, 1200/1700 HUF, Muzikum

The Lovelaces - A nőnapon visszatérő együttes saját leírása szerint azért jött létre, hogy őrizze és zeneileg továbbhagyományozza az igazi, romlatlan, mindenféle romantikát nélkülöző, VHS-kazettás felnőttfilmhangulatot. Erotikus tölteltű funky sok buja szaxofonnal, incselkedő énekesnővel, a nyolcvanas évek pornókultúráját megidéző vetítéssel.Március 8., szombat, 20.30, 800 HUF (ebből 400 a pultnál lefogyasztható),Bem mozi

Rudán Joe jubileumi monstre koncert - Tényleg monstre, 22 zenész lép fel, valamint először itt lehet kapni a Joe című szólóalbumot, új dalokkal és az 1999-es Coda újrakiadásával. Március 8., szombat, 20.00, 2500/3000 HUF, Club 202

Fenyő Miklós - Születésnapi klubkoncert, a Mystery Gang az előzenekar. Március 8., szombat, 20.00, 2900 HUF, Barba Negra

Korai Öröm - Tavaszköszöntő koncert a szabadban, de azért lesz tűz hordókban. Március 8., szombat, 20.30, 500 HUF, Dürer Kert

Panel Trax Records presents: Event III - A nemrég itt dicsért Synus0006 kiadója, rajta kívül Zoltan Solomon is élőben játszik, továbbá DJ-zik a másik kiadóalapító, Maks és Cema. Március 8., szombat, 22.00, 600 HUF, Kontra

DJ Budai Születésnap All Night Long - Minden évben van ilyen. Nyitástól zárásig, legalább 8 órán át csak Budai. Március 8., szombat, 22.30, 1500/2500 HUF, Kasino

Gigantour - Punk vs. heavy metal jeligével Shapat Terror, Haw, Dog Attack és Diskobra. Nőnapi Facebook-megosztós akción hölgyek lemezt kaphatnak ajándékba. Március 8., szombat, 21.00, 1000 HUF, Dürer Kert

Toldi Kicks: építészek - Neves magyar építészek állnak a lemezjátszók mögé. Érdekesség, hogy még soha nem DJ-ztek korábban! Március 8., szombat, 22.00, ingyenes, Toldi

Cosmetics, Mode Moderne - Két zenekar Kanadából, a sötétebb fajta szintizés jegyében. A Cosmetics szintiwave-jét az Animal Collective kiadója, a Captured Tracks jelenteti meg, itt meghallgatható EP-jük egyik címkéje: narcotic, és ez stimmel is. A Mode Moderne-t a szervezők álmodozó gothokként jellemzik, itt lehet meghallgatni. Crimson és Dee Rüsche még a vendég az Ipari Szakadárok buliján. Március 10., hétfő, 22.00, 990 HUF, Toldi

Jeff Berlin - A jazzrock és progresszív keresett basszusgitárosa: Frank Zappa, Yes, John McLaughlin, Al Di Meola, George Benson csak néhány név azok közül, akikkel játszott. Cort Bass Clinic címmel egyedi zenetanítási módszerét mutatja be egy workshopon. Március 10., hétfő, 21.00, 500/1000 HUF, Budapest Jazz Club

Telt házas már a Kiscsillag lemezbemutató.