Magyar funk-soul ingyen

Kéknyúl, Hammond, Premecz Mátyás
Kéknyúl
Vágólapra másolva!
Premecz Mátyás billentyűs, egy közel fél évszázados Hammond büszke tulajdonosa számos együttesben játszik. Saját formációja a Kéknyúl, amely második lemezét december 30-án mutatja be, és korlátozott ideig le is tölthető.
Vágólapra másolva!

A The Wind Plays Me a zenekar Facebook-oldaláról tölthető le egy lájkért cserébe. Korábban instrumentális, bluesos-jazzes beütésű zenét játszott a Kéknyúl (az első album végighallgatható itt), mára viszont énekes funk-soul a fő csapásirány. Főleg Andrew Hefler énekel, egy-egy számban Papp Szabolcs (Supernem) és 'Big' John Whitfield vendégeskedik. Jók ők is, erősek a fúvósok, húz a ritmusszekció - és persze ott a Hammond, ami közismerten a világtörténelem egyik legmenőbb hangszere, de egyáltalán nem telepszik rá a zenére (holott az együttes eleinte Kéknyúl Hammond Band néven futott). A lemez legjobb pillanataiban eléri, hogy egyáltalán ne hasson "retrónak", hanem csak úgy simán: sodró funk, dúsan hangszerelt soul. A Kéknyúl december 30-án, az A38-on tartja a lemezbemutató koncertet, részletek itt. Az album január 1-ig érhető el ingyenesen.