Ez a Justin Bieber tud hódítani!

Justin Bieber: All That Matters videoklip
Vágólapra másolva!
Az egykori tinisztár a hódítási repertoár nagy részét felvonultatja: félmeztelenre vetkőzés, forró csók egyfelől, hideg távolságtartás ("te csak táncolj erotikusan, én inkább nézek el a távolba") másfelől, meg ami a kettő között van.
Vágólapra másolva!

Úgy látszik, van, akinél még nem tolódott el az ingerküszöb, legalábbis megannyi melles és/vagy seggrázós videó után is sikerült az All That Matters klipjének kiérdemelnie a zenei sajtótól a "szexi" és "fülledt" jelzőket. Pedig holmi férfi (!) felsőtest, mégoly forró csók és egy csöpp simogatás azért a mai mezőnyben már nem számít soknak. Amúgy ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy Justin Biebert látjuk (valamint Cailin Russo modellt), akkor Colin Tilley stilizált videója leginkább az ügyesen megcsinált, de nem túlságosan izgalmas kategóriába való. De a néhány óra alatt összejött több millió néző nagy része nyilván nem holmi esztétikai szempontok szerint közelít a kliphez.