Semmi öröm, semmi szex - a Compact Disco új lemeze

Compact Disco, sajtófotó
Compact Disco
Vágólapra másolva!
Pár éve valamelyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában láttam először az I'm In Love klipjét. Elmondta a műsorvezető, hogy bizony ezt a számot még Nyugat-Európában is játsszák a rádiók. A dal tényleg olyan volt, hogy én tökre elhittem, ez szól munkába menet a britek kocsijában a BBC-n, valamint volt benne a slágeresség mellett egy kis kedves erotika, ami kiemelte az átlagból.
Vágólapra másolva!
Compact DiscoThe StormTom-Tom2013

De ez csak egyszeri dolognak bizonyult, mert Walkó Csabáékat még épphogy a popzene küszöbére lépve elkapta az átlag, semmitmondó sodrás a maga elkerülhetetlen kliséivel: dubstep drop; drum and bass ki mással, mint MC Colombóval; meg ugye a rettentően giccses eurovíziós dal.

A csapat a harmadik lemezét úgy vezette fel, hogy ez a korábbiaknál sokkal eklektikusabb gyűjtemény lesz, lassabb, lírai és pörgősebb, bulis dalokkal. Ez be is jött, pont fele-fele az arány. A lírai darabok a legkevésbé emlékezetesek: hiányzik a mélység a hangulatukból, csak úgy ide-oda ringatnak unottan. Több hallgatás után sem sikerül felidézni ezen dalok nagy részét, egyedül a dubstepes The Phantom refrénje maradt meg bennem, mert napok óta azon gondolkodom, hogy honnan olyan ismerős. A lírai és bulis között átmenetet képező Serenitynek pedig az alapja lett nem is olyan rossz, kissé melankolikus, de amolyan nyárba merengő bólogatós. Pont annyira húz, amennyire kell, némileg visszafogottan, de egy könnyed, rádióbarát electropop-slágerhez éppen ennyi illik.

A bulis számokból viszont hiányzik a kellő energia, és teljesen kiszámíthatóak. A You Don’t Care drum and bass alapja lagymatag, élettelen; bár a két évvel ezelőtti Leave It Up To Me sem volt jó szám, de ott még viszonylag jobban állt a Compact Discónak ez a hangzás. A címadó The Storm, a We Will Not Go Down (ez a két szám volt a lemez előfutára) és az It’s Calling You hármasa pedig ugyanarra a sémára építkezik: lassú, érzelmesebb felvezetés, majd a refrénben megpróbálják megtáncoltatni a hallgatót, és akkor ugyanez még egyszer. Itt lenne a legtöbb lehetőség kicsit kimozdulni a biztonságos sablonok közül, de nincs egyetlen olyan húzásuk sem, amire csettinthetnék egyet, hogy "hoppá, ez baromi jól hangzott".

Ez a két, hangulatilag észrevehetően elkülönülő rész arányaiban jól mutat, megvan a lemez dinamikája. Nem ül le hosszú időre, a pörgést sem időzítik rosszul, és még csak nem is hosszú az album, pont az az élvezhető időtartam. Minden számon érezni a próbálkozást, hogy ez legyen sláger, nincs alibizés, sem elhúzott pillanatok. Csak az a bökkenő, hogy ezekre a slágerekre még pár hallgatás után sem lehet igazán emlékezni. Csaba hangja jó, de a témái teljesen laposak. Kisugárzásának hiánya, az, hogy az égvilágon semmi bánat, semmi öröm, semmi szex nem jön át tőle, teljesen impotenssé teszi a lemezt.

A kezdeti lelkesedésből, hogy ez valami más lesz, végül egy teljesen átlagos, a saját kényelmes közegében mozgó poplemez született. Nincs olyan jól kidomborodó rész, amit akár magaménak érezhetnék, vagy ami elkapna és vinne magával; csak lötyögős háttérzene, ami szerencsére nem idegesítő. C+