Tökös rock apokalipszis utánra

Újabb kritiikák magyar lemezekről, most rock. Bérczesi Róbert és Nemes András már meg is szűnt zenekara a síron túlról adott ki lemezt. A Run Over Dogs egy jó rockzenekar akar lenni, a Tegnapután viszont magasra tör: az elmaradt világvégét álmodja lemezbe.

BiorobotSzerzői2013

Na ez valami, amit csak kevesen láttak jönni. Egészen idén őszig, amikor a Biorobot (vagy BioRoBot) kiposztolta a Facebookra, hogy az egyébként már jó két éve inaktív zenekar megjelenteti egyetlen lemezét - bár nem egy újrakezdés kedvéért, hanem hogy rendesen le lehessen zárni ezt a fejezetet a tagok életművében. Pedig emlékezetes és ígéretes egymásra találás volt, amikor a magyar popzene elmúlt két évtizedének Lovasi András melletti legfontosabb szövegírója, Bérczesi Róbert először lelt szerzőtársra, a Plutóból is ismert Nemes András személyében. A hallgatók pedig reménykedhettek, hogy ha már a Hiperkarma beígért harmadik lemeze egyre csak húzódik is, a Biorobottal tényleg összejöhet valami. Aztán ez a közös munka is abbamaradt, még mielőtt úgy igazán elkezdődhetett volna. És most elsősorban Nemesnek volt szívügye, hogy a megkezdett számok mégse maradjanak tovább az asztalfiókban, ezért a 2011-ből fennmaradt ének- és gitársávokból összerakott 17 dalt, Bérczesivel egyeztetve, de már nélküle.

Annak ellenére, hogy ez a minden utáni lemez akár egy, a sírból visszanyúló, jégcsaphideg kéz is lehetne, egy abszolút könnyed és friss anyag lett. Bérczesi klassz szövegei sodró gitárpoppal találkoznak, és a felvételek jól működnek akkor is, ha sunshine poposak, ha kicsit táncdalosak, és akkor is, ha egy kicsit gyorsabb rockandroll számok lettek. A gitár-basszus-dob vázra Nemes mindenféle kis ötleteket pakolt rá hangulatfokozóként: sokat kattog a metronóm, ukulele szólal meg, itt-ott beszáll a szintetizátor, ilyenek. Néha azért már kicsit soknak is hat ez a fűszerezés; ha máshol nem, a Tízgyertyában a lángok pattogása a háttérben már tényleg túlmagyarázás. Viszont bár a tizenhét dal soknak tűnik, valójában nem is az, mert ez mégiscsak egy teljes gyűjtemény, plusz a számok is legtöbbször inkább két-, mint hárompercesek. Ráadásul üresjárat sem sok van (ilyen például a Sosebánd, benne az Under The Bridge-szövegidézettel), az album nem ereszt le. A mezőnyből pedig kiemelkedik az annak idején klipet is kapott Csipogó, és a szuper vokállal felvett, egyszerre szívszorító és dögös Titkos.

Szóval bár ugye a jól sikerült bemutatkozó anyagoknál lehet előretekinteni a jövőbe, meg várni a folytatást, ennek most nyilván nem sok értelme lenne. De akárhogy is, jó, hogy elkészült ez az album. B (GE)

Run Over DogsSzerzői2013

A Run Over Dogs több tehetségkutatót is megnyert, volt jó klipjük is, Németh Jucival dolgoznak (producer, vendégénekesnő). Van tehát ok arra, hogy ún. várakozásokkal közelítsünk a Noxious Foodies című, ősszel megjelent (koncerten kapható, itt meghallgatható) nagylemezhez - és most hurrá, lehet örülni. A zene egyszerre bluesos és pszichedelikus és stoneres rock, ezen belül különböző hangsúlyokkal az egyes számokban, illetve egy dalon belül is tudnak mozogni az egyes pólusok között, ügyesen, jó dramaturgiai érzékkel. És úgy egyáltalán, minden megvan: dallamok, vokálok, szépen reszelős énekhang, riffek, változatosság, meglepően fasza a megszólalás - ráadásul optimális a lemezhossz is, a 35 perc. Töltelékszámok nincsenek, kimagaslóak igen; a klipes és nagyszabású Our Love egyértelműen ilyen, de én például az akusztikusból elektromosba váltó, mókásan prüntyögős kiállásra először Hendrixet, aztán egy fasza riffet ráküldő, "óóóó - ááá" vokálban bővelkedő 2:54-et is megszerettem.

Kell még valami? Nem kell. A Run Over Dogsnak nincs "komolyabb" küldetése, mint hogy egy tök jó rockzenekar legyen (a lemez ismertetőjében sem azt írják, hogy soha nem hallott módon mittudomén, hanem hogy "másfél év munka, 2 underground tehetségkutató, 39 koncert, 113 próba, 3 fesztivál, kb 800 liter sör és egy album") - és az is: egy tök jó rockzenekar. Nekem speciel több örömet okozott a Noxious Foodies, mint mostanában a legtöbb ennél nagyobbra törő, vagy éppenséggel a nemzetközi sajtó által ajnározott rocklemez. B+ (RA)

TegnaputánSzerzői2013

A Tegnapután pont egy igen nagyra törő munkát adott ki idén; a 2012 Az Előtt és 2012 Az Után páros lemez címében az Az nem más, mint a 2012-re "jósolt" világvége. (Mindkettő végighallgatható, oda mutatnak a linkek.) Komoly koncepció, pre- és posztapokaliptikus dolgok, dupla lemez, ejha! No, ebből az jött ki, hogy van itt mindenféle véglet, meg ami közöttük még elfér. Vagyis erős és különleges részek, mondjuk ahol erősen húznak a szépen egymásba kapaszkodó groove-ok, és sikerül hatásosan, nem közhelyesen beilleszteni a hegedűt az alapvetően (kb. progresszív) rockos zene szövetébe (ilyen például az Előtt lemezről a Játszótér és az Az - 1). Aztán számok, amik viszonylag meggyőzően zúznak, vagy kicsit népzeneiesen pszichedelizálnak, vagy funkrockosan groove-olnak, de ezen túl sok érdekesség nincs bennük - meghallgatom, nyugtázom, elfelejtem. Főleg azért, mert pont az énektémák között a legkevesebb az igazán valamilyen. És vannak olyan bántóan közhelygyűjteményes számok, hogy alig bírom kivárni a végüket. (Ilyen mondjuk az Éden az Után lemezről. Néha ezekbe is kerülhetnek meglepetésként rövid, izgalmas részek, lásd pl. a Létezem.)

Na persze, dupla lemez (amúgy együttesen a kettő egy hosszabb album hosszát adja ki), tudjuk: "miért nem húzták meg", illetve "a hallgató összeválogathatja magának, ami jó" stb. Csak közben nagyon érződik, hogy ezt így egyben kellene befogadni; még úgy is, hogy a - feltevésem szerint valami nagyszabású víziót kibontó - szövegek nem bírták felkelteni az érdeklődésemet. Szóval akkor egyben is értékelném: ugyan vannak B+ részek is, egészében fárasztó és eléggé lehúzzák a rossz pillanatok, C+. (A Tegnapután előző lemeze, a Karma is hasonló vegyes képet mutatott, itt írtunk róla). (RA)