Hála istennek, hogy depressziós voltam!

Tíz éve Gary Jules és Michael Andrews filmbetétdala, a Mad World volt a karácsonyi listavezető a brit slágerlistán, az eredeti verzió pedig a Tears For Fears harmincéves, idén újra kiadott albumán hallható. Hogyan lehetett egy depressziós és szuicid szövegű, témájában egyáltalán nem ünnepi dal karácsonyi No. 1, és mi köze Roland Orzabal kamaszkori depressziójának Rúzsa Magdihoz és Geszti Péterhez?

Az őssikoly és a terápia

A Mad World többlépcsős világsikeréhez számos tényező kellett, a Donnie Darko című filmtől kezdve Michel Gondry megszokottan ötletes klipjén át magáig a többféle stílusban is működő dalig. Egész biztos azonban, hogy Arthur Janov „ősterápiája" nélkül nincs semmi. Az orosz származású amerikai pszichiáter The Primal Scream című könyve 1970-ben jelent meg, és rendkívül népszerű lett, valósággal forradalmasította a pszichoterápiát, de a zenészek is vevők voltak rá: John Lennon első szólóalbumát a Janovval folytatott terápia ihlette, de később a könyvről nevezte el magát a brit rock egyik kulcsfontosságú zenekara, és komoly hatást gyakorolt Roland Orzabalra és Curt Smithre, a későbbi Tears For Fears tagjaira is.

Az ősterápia lényege az elfojtott gyerekkori traumák és szorongások előhívása, és ilyenből mindkét fiúnak volt bőven. Orzabal apja második világháborús veterán volt, később mentális betegségekkel kezelték, elektrosokk-terápiát is kapott, és gyakran erőszakoskodott a feleségével, amíg az ott nem hagyta, Smith apja pedig korán meghalt, és előtte is a munkája miatt külön élt a családjától. Mindkét fiú a középső volt egy-egy szegény, háromgyerekes családban, és mindkettő igen rosszul érezte magát a bőrében. Még tinédzserként kezdtek zenélni közösen, első együttesük, a Graduate az akkor divatos ska/mod stílusok jegyében fogant, még volt is egy lemezük, de miután a fiúk megismerték Gary Numant és a szintetizátort, rájöttek, hogy számukra más utat szánt a sors.

A tizenéves Orzabal és Smith a Graduate-ben

Még Numannél is fontosabb felfedezés volt azonban Janov könyve, melyet Orzabal a gitártanárától kapott kölcsön. Mindketten Janov elszánt hívei lettek, és szabályosan téríteni próbálták a környezetüket a pszichiáter tanaival: „Azonosultunk Janov eszméivel, mely szerint a gyerek bizonyos értelemben áldozat, és az összes gyerekkori traumád, beleértve a születés előttieket is, formálja a személyiséged, és ezek okozzák a későbbi neurózist és depressziót" – mondta a Mojónak Orzabal. A Tears For Fears nevet is Janov egyik könyvéből vették, miképpen a teljes első albumuk, a The Hurting dalainak szövegei is Janov hatását tükrözték.

Azok az álmaim a legjobbak, amelyekben meghalok

A Mad Worldöt Orzabal akusztikus gitáron írta meg, ám szerencséjükre volt egy gazdag haverjuk, Ian Stanley, aki megengedte, hogy a szintetizátorát használják, cserébe bevették őt turnézenésznek. Orzabal a szöveg alapgondolatát („azt hiszem, megbolondult a világ") a Dalek I Love You nevű együttestől kölcsönözte, és minden gondját-baját beleírta a dalba, de mégsem volt elégedett: rájött, hogy Smith hangjához jobban illik, mint az övéhez. Igaz, még Smith énekével sem voltak benne biztosak, és eredetileg csak a Pale Shelter című kislemezdal B oldalára szánták, még szerencse, hogy az őket nem sokkal előtte a Phonogram kiadóhoz szerződtető David Bates rájuk szólt, hogy ne csináljanak hülyeséget, a Mad Worldöt megéri külön kislemezen is kiadni.

Pedig valahol érthető, hogy Orzabal nem volt teljesen biztos a dolgában. A dal kicsit kísértetiesen indul, és a refrén arról, hogy „azok az álmaim a legjobbak, amelyekben meghalok", hát nem pont az ideális slágerszöveg. (Maga Orzabal egyébként nem a szuicid vonalat hangsúlyozza, hanem ezt Janov azon elméletéből vezeti le, hogy a rémálmok jók, mert levezetik a feszültséget.) Mégis, a szomorúságot remekül ellensúlyozzák a harsány szintik és a dal tempója, a kamaszdepressziót tökéletesen lefestő szöveg pedig már egy olyan közegbe érkezik, amelyet előkészített a Joy Division, a Cure vagy az Echo & The Bunnymen. Mégis meglepődnek, hogy a Mad World '82 őszén egészen a harmadik helyig kúszik a brit slágerlistán, ami azt jelentette, hogy megérett a helyzet egy teljes albumra is: ez lett a következő évben megjelenő, már említett The Hurting, és a dalhoz hasonlóan ez is őrülten népszerű lesz.

Orzabal és Smith nehezen dolgozzák fel a hirtelen sikert: munkanélküli, kisvárosi fiúkból hirtelen popsztárok lesznek, pedig csak egy kis lendületet reméltek ettől a daltól és a lemeztől. Két évvel később aztán a Songs From the Big Chair világslágerei (Everybody Wants to Rule the World, Shout) jócskán túlszárnyalták még a Mad World sikereit is, melyet kicsit el is felejtett a világ két évtizedre. Annak, hogy a Tears For Fears világsztár lett, volt még egy fontos következménye: végre megismerkedhettek Arthur Janovval. Nem kellett volna: megpróbálta rávenni őket, hogy írjanak egy musicalt az ősterápiáról. „Mintha Isten megjelenne neked, és arra kérne, hogy szerezz neki egy kis pénzt" – festette le a csalódását Smith. Ők tehát kiábrándultak Janovból, de az első lemez és a Mad World akkor is közvetve neki köszönhető.

Ha nincs U2, ez is megteszi

A következő évtizedben a Tears For Fears se működött, a nyolcvanas évek pedig kifejezetten cikinek számítottak, ám az ezredforduló után már megjelent a korszak iránti nosztalgia. Ez volt a Donnie Darko című film egyik fő vonzereje a sok közül: hallható benne Echo & The Bunnymen, Duran Duran, Joy Division, ám Richard Kelly rendező nem tudta az összes dalt megszerezni, amit szeretett volna. A film záró képsoraihoz eredetileg a U2 MLK című számát szánta, ám nem kapott hozzá engedélyt, és végül jobb híján beérte a filmzenét szerző Michael Andrews és annak barátja, az énekes-dalszerző Gary Jules közös feldolgozásdalával, a Mad Worlddel.

A katartikus hatású lezárás is szerepet játszott abban, hogy bár a Donnie Darko a mozikban nem volt sikeres, rövid idő alatt valódi kultuszfilmmé vált, és amikor két évvel a premier után a DVD is megjelent, Jules és Andrews megjelentették a dalt kislemezen. A Mad World az ő előadásukban teljesen újjászületik: a szintiket felváltja a komor zongora és a cselló, a tempó lelassul, és sokkal jobban idomul a dalszöveg szomorú tónusához, mint az eredeti. Ezzel sokak szerint el is veszik belőle a kissé ironikus kontraszt, amely a Tears For Fears-verzió szövege és zenéje között feszült, és egy szimpla szomorú szám lett belőle.

A dal iránt már óriási volt a kereslet az akkori fájlcserélő oldalakon is, mielőtt 2003 végén hivatalosan is megjelent volna, és aztán meg sem állt a brit lista első helyéig, leszorítva onnét Ozzy és Kelly Osbourne közös dalát. A számhoz ráadásul Michel Gondry készített videót, ám elkerülte a szövegben rejlő csapdákat, és nem egy lehúzós, nyomasztó klip lett az eredmény: „Az tetszett a legjobban, hogy nem akart győzködni arról, hogy milyen őrült ez a világ" – mondta később Jules. „Nincsenek CNN-bevágások, semmi szájbarágás, semmi túl édes melodráma. Csak egyetemes képek, művészet, élet. Sokkal hatásosabb, mint bármilyen eszme vezérelte klip."

Anya siet, apa nagyon fáradt

A Mad World rövid idő alatt kinőtte Angliát is, és igazi világsláger lett, amely valahogy úgy kelt önálló életre, mint korábban a Perfect Day, amelyből ma már senki sem hallja ki Lou Reed drogos önvádját. Feldolgozták millióan, és számtalan tévésorozatban, konzoljátékban és egyéb filmben is hallható, miközben amolyan kötelező darab lett a tévés tehetségkutatókban: Adam Lambert elénekelte az American Idolban, és az ő verziója is felkerült a slágerlistákra, de nem úszta meg a dal Susan Boyle-t sem.

Nálunk is készült belőle több verzió: két éve Barna Gergely elénekelte az X-Faktorban, idén pedig Korbucz Sonya az MR2 Szimfonik Live keretében, sőt még egy magyar nyelvű változat is hallható. Ez utóbbit Rúzsa Magdolna énekli, a szöveget Geszti Péter írta, és már az első sor után („Anya siet, apa nagyon fáradt") nyilvánvaló, hogy ez végképp fényévekre van a Tears For Fears úttörő, szövegében és zenéjében is a határokat feszegető new wave slágerétől, és egy modern standarddá lett, amelynek semmi köze Arthur Janovhoz, sem pedig Roland Orzabal kamaszkori nyomorához.

Orzabal egyébként nem mutatja, hogy csalódott lenne, amiért a Mad Worldért rajongók többségének fogalma sincs, hogy a dalt eredetileg ő írta. „Életem legbüszkébb pillanata volt" – mondta, hogy mit érzett, amikor Jules és Andrews verziója karácsonyi No. 1 lett. „Akkor már negyvenéves elmúltam, és el is felejtettem, hogyan éreztem, amikor azokat a Tears For Fears-számokat írtam. Azt gondoltam, hogy hála istennek a tizenkilenc éves Roland Orzabal depressziójáért."

Curt Smith pedig inkább az angol néplelket okolja mindenért: „Sokat elárul az angol pszichéről az, hogy Gary Jules verziója karácsonyi No. 1 lehetett, hisz ez nem éppen az a szöveg, amit az ember a karácsonnyal kapcsolna össze. De még a mi verziónk is akkor lett harmadik. Úgy látszik, az angolok karácsonykor depressziósak lesznek."