Kaktuszos új lemez jön a Quimbytől

quimby, sziget 2013
Vágólapra másolva!
Három év után jelentet meg új albumot a zenekar, a címe Kaktuszliget lesz, mert az új daloknak olyan sivatagi hangulatuk van.
Vágólapra másolva!

"Amikor íródtak a dalok, többször elhangzott az a mondat: 'ez is olyan kaktuszos'. Valahogy azt éreztük, hogy mintha kilöktek volna minket egy képzeletbeli sivatagos-kaktuszos tájba, ahol bizonyos fényszögekből láttatva egyes dalok westernes-countrys keretet, mások fojtott-fülledt hangulatot kaptak" - mondta az új lemez dalairól Kiss Tibor frontember, aki szerint van némi filmzenés hangulata is a Kaktuszligetnek. Producerként Vastag Gábor dolgozott a huszadik születésnapját két éve ünneplő zenekarral, amely a saját stúdiójában vette föl a kilencedik stúdióalbumát.

Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Az egyik legnépszerűbb mai magyar zenekar három évvel a Kicsi ország című albuma után jelentkezik új dalokkal, és a lemezt december 1-től lehet majd letölteni, 2-ától pedig fizikai formátumban is kapható lesz majd. A lemezt ezen a linken két héttel a megjelenés előtt elő lehet majd rendelni az iTunesról, az elővásárlók kapnak egy ajándék Quimby-dalt is, míg a Deezeren naponta egy-egy új dalt lehet majd meghallgatni a megjelenésig.