A kozmoszban minden elfér - a Föllakzoid koncertje a Kuplungban

A Holalo pszichedelikus rock sorozata elérkezett a záróepizódhoz, ami stílszerűen elég epikusra sikerült. A chilei Föllakzoid hosszasan hömpölygő, nagyszabású számokkal támadt. Na de mi közük mindehhez a náciknak?

A Föllakzoidban biztos egyenes srácok vannak, idei, itt meghallgatható lemezük borítójára rákúrták a világűrt a miheztartás végett. (Egy korábbiról itt írtunk.) Teljesen jogos, 10 perc körüli repetitív számaik lassan, de ellenállhatatlanul nőnek, térre van szükségük. És nagyon durva, de a világegyetem tágul. Most is, haha! Ha valami nagy, akkor csak lőjétek ki a kozmoszba, elfér ott minden kényelmesen. Szóval ez ilyen kozmikus rock, ami tök jól aláfesti az olyan kollektív vágyálmokat, mint például lebegni a nagy semmiben, elmenni egy több százezer kilométerre levő kődarabra, és további ökörségek.

Föllakzoid Fotó: Csatári Gergely

Az első szám alatt belelestem az előttem sms-ező üzenetébe (bocs), azt írta valakinek, hogy "picit uncsi", hát nem volt az, csak jó okkal ráérős és bizonyos szempontból monoton. Egy friss interjúban Domingo Garcia Huidob azt nyilatkozta, hogy testen kívüli élményben szeretnék részesíteni és transzba ejteni a közönségüket. Nemes cél, de azért túlzás. A Föllakzoid emiatt nyúl vissza a zene legősibb tradícióihoz, amikor büdös ősemberek verték órákon át dobjaikat még büdösebb barlangok mélyén. Ezért a zene központjában a ritmus áll, az összes dallam annak rendelődik alá.

Hol is hallottunk már ilyet? Neu!, La Düsseldorf, Guru Guru: elszállt németek kísérletezgettek ilyesmivel a '70-es években. Dél-Amerika plusz krautrock, nem gyanús ez? Nyilván Obersturmbannführerek gyűltek össze nosztalgiázni, körbeülték a gramofont és pörgették a kedvenc Can-lemezeiket. Az egyik tag csecsemőkorában meghallotta a szomszédból, onnan már egyenes út vezetett idáig.

Fotó: Csatári Gergely

Mondjuk egy átlagos krautrock zenekarnál kevesebbet kísérletezgetnek és hard rockosabb a hangzásuk, mondjuk olyan, mint a Hawkwind kevésbé direkt énekkel. A ritmusabroncsból mindig kikanyarog egy riff vagy egy süvítő orgona, ezért végig izgalmas a koncert, egyszerre kiszámítható és spontán. Az a vicces, hogy a zenekar tagjai is pont ilyenek, vagy állnak mint a cövek, vagy bénácskán ugrálnak körbe-körbe. B+

Most, hogy már nincs olyan psych rock zenekar a Sacred Bones kötelékében, aki nem járt Budapesten (a korábbi koncertekről itt és itt írtunk), a Holalo kénytelen lesz elhívni a Pharmakont és a Lust for Youth-t, nincs mese.