Egy perverzekkel teli bár zenéje - Automelodi, Adam Berces és Alpár koncertje

Egy semmire nem jó nyirkos novemberi kedd estén logikusnak tűnhet levonulni egy pincébe, a Küss Mich estjére a Gozsdu Manó Klubba. Főleg, ha abban a pincében jól fésült férfiak kedves elektronikus játékszereiknek feszülnek, közben csípőt riszálnak vagy éppen komolykodnak. A kanadai Automelodi koncertje mellett Adam Berces és Alpár fellépését is láttuk.

Adam Berces a Gozsdu Manó Klubban Fotó: Csatári Gergely / Küss Mich

Adam Berces több szűk körben ismert zenekarból is ismert lehet, például a Mork Skogból ("A romantika festészete, költészete és az ősz által ihletett kísérleti-atmoszférikus zene" - írja ő) vagy a Kraschauból ("Keresztény és monarchista szellemiségű militáns zenei projekt és propaganda."), saját neve alatt tipikus '80-as évek végi wave zenét csinál. Jól ismert analóg hangzások, nyakba lógatott szintigitár, lepukkant ipari övezet a hátsó falra vetítve; megvan? Ez egy vállaltan múltidéző projekt, nem okoz nagy meglepetést; ha valaki csak úgy átküldené, simán elhinném, hogy egy kevésbé ismert Neue Deutsche Welle együttes vagy egy elfeledett F.O. System-demo. Arról lehetne vitát nyitni, hogy van-e értelme újraértelmezés nélkül elővenni régi sémákat; hát nekem aztán halálosan mindegy, ha faszák a számok. De a számok sajnos nem elég faszák, az egymásra rétegzett szintisávok nem lesznek többek részek összegénél, a mikrofonba búgott szövegek pedig föld alatt élő emberekről és üres házakról szólnak, ez már gusztus dolga. C

Alpár a Gozsdu Manó Klubban Fotó: Csatári Gergely / Küss Mich

Alpár (aki a Silf egyik fele és nagyon tetszik a neve) olyan keveset játszott, hogy elég volt kimennem egy kis ennivalóért, hogy lemaradjak az este legjobb koncertjének javáról. Amit én hallottam, az egy apránként építkező-lebomló, minimalista esztétikájú, kontemplatív szám volt. Rém egyszerű sávok változtak picit, kapaszkodtak egymásba, tűntek el, majd fel; mintha próbálgatták volna egymást, hogy melyik a legjobb kombináció. Az a remek gondolatom támadt közben, hogy áramkörnek lenni például biztos szomorú dolog, és melankolikusabb napjaikon valószínűleg ilyesmiket hallgatnak. (Ennyi alapján) B+

Automelodi a Gozsdu Manó Klubban Fotó: Csatári Gergely / Küss Mich

A montreali Xavier Paradis már egy bő évtizede szállít szintivezérelt zenéket, Budapestre Automelodi nevű formációjával érkezett, ami őt jelenti egy gitárossal kiegészülve. A két snájdig legény állig begombolt, gondosan betűrt ingben lépett színpadra, de ettől függetlenül mindketten szórakoztatóan túlmozgásosak. Paradis illegeti magát és teátrálisan nyomkodja a bizbaszait vagy csapkodja az elektromos dobot, a gitáros pedig széles karmozdulatokkal pengeti a legegyszerűbb akkordokat is. Az ének franciául van, amiből én körülbelül annyit értek, hogy "je suis", "nuit", "jolie", de biztos mocskos dolgokról van szó. Legalábbis ehhez a gyors tempójú, sikamlós szintipophoz az illene. A hangzás sokat köszönhet a francia coldwave-nek, de egyáltalán nem annak a kihalt, radioaktív tájai elevenednek meg, hanem kiégett perverzekkel teli, neonfényben ázó bárok világa.

Fotó: Csatári Gergely / Küss Mich

Az Automelodi is anakronisztikus zenét játszik, de azért mégis érződik, hogy mai zenekarról van szó; a szintetizátor-hangszínek teltek és már-már dögösek (jó, azért nem egy Trust), az elektromos dob pedig úgy szól, mintha valaki három háztömbbel arrébb püfölne egy bádoghordót. A koncert előrehaladtával aztán egyre inkább nehezemre esik megkülönböztetni a számokat, pedig ennek a műfajnak szüksége lenne a slágerekre. B-