Nem azért énekelt, hogy énekeljen

Negyven éve ölték meg Pinochet katonái Victor Jara chilei énekes-dalszerzőt, aki a halálával bizonyította, hogy a szókimondó zenészek igenis fenyegetést jelentenek a mindenkori rendszerre. Életében egy volt a baloldali folkénekesek közül, halála inspirálta a U2-t, a Clasht és Bruce Springsteent is.

Ha azt mondják, protest mozgalom, nálunk is elsősorban a hatvanas években ismertté váló, amerikai, egy szál gitáros folkharcosokra szokás asszociálni. Bob Dylan, Joan Baez, Pete Seeger és a többiek valóban merész témákról írtak: tiltakoztak háborúk ellen, szembeszálltak a faji megkülönböztetéssel, kiálltak a nők jogai mellett, és bíráltak sokféle társadalmi igazságtalanságot. Megtehették akár évtizedeken keresztül is, hiszen nem bántotta őket senki - sőt még a politizáló fekete zenészeket sem érte baj, James Browntól Edwin Starrig. Persze nem is lehet őket hibáztatni azért, mert olyan országban éltek, ahol speciel a véleményét bárki elmondhatja. Protest dalokat írni azokban az országokban jóval nehezebb, ahol már az ember bőrére megy a játék, csak ezeket a szerzőket a hazájukon kívül ritkán szokás ismerni. A chilei Victor Jara a kevés kivétel egyike: élete és főleg halála a mai napig a legkomolyabb példa arra, hogy a kimondott, de pláne az elénekelt szónak igenis súlya van.

A napokban volt negyven éve, hogy Jarát megkínozták, majd agyonlőtték egy santiagói sportcsarnokban, és az énekes-dalszerző özvegye jelenleg is azért harcol, hogy gyilkosai megkapják a büntetésüket. Jara életében is viszonylag ismert volt Chile határain túl is, ám igazán a halála után lett belőle legenda. Ő lett a szimbóluma a meggyőződése miatt meghalt zenésznek, és az ő brutális halála mellett az összes rock and roll-lázadó pályája ártalmatlan bohóckodásnak tűnik. A Rolling Stone nemrég mégis beválasztotta a legnagyobb tizenöt "rock and roll-lázadó" közé, noha Jarának nemcsak a rockzenéhez nem volt sok köze, de a listán szintén szereplő Marilyn Mansonhoz vagy Kurt Cobainhez sem sok.

Victor Jara Moszkvában énekel úttörőknek 1972-ben Forrás: AFP/Ria Novosti/I. Matveeva

Fontos adalék azonban, hogy Victor Jara baloldali, sőt szocialista elkötelezettségű zenész volt, és Magyarországról joggal nézhetünk gyanakvóan valakire, aki a szovjetekkel haverkodott és Che Guevarához írt dalokat, ám ahogy Chilében sem a szovjet mintájú kommunizmus került hatalomra, úgy Jara sem volt vérszomjas uszító, hanem mai szemmel nézve inkább csak idealista, talán kicsit naiv is. A nihilista rocksztárokkal szemben ő komolyan hitt valamiben, mi pedig négy-öt évtizeddel később könnyen vagyunk okosak. "Nem azért énekelek, hogy énekeljek, és nem is azért, mert jó lenne a hangom" - így kezdődött a leghíresebb száma, a Manifiesto, ami arról szólt, hogy Jarának küldetése van.

Jog a békés élethez

Chile hiába volt szerencsésebb adottságú és gazdagabb a legtöbb latin-amerikai országnál, ott is a népesség igen nagy része élt mélyszegénységben a 20. század közepén. Victor Jara is egy ilyen nyomorgó parasztcsaládba született 1932-ben, ahol hatéves korától már dolgoznia kellett, és csak anyja makacs elhatározásának köszönhetően volt lehetősége tanulni. Tőle tanult meg gitározni is, de először könyvelő, majd később pap szeretett volna lenni, és ezután kötött ki a színháznál (rendezőként dolgozott), miközben kezdetben csak szabadidejében zenélt.

Tehetségére hamar felfigyelt a chilei nuéva canción mozgalom legfontosabb alakja, Violeta Parra is. A Jaránál tizenöt évvel idősebb énekesnő teremtette meg gyakorlatilag a modern chilei folkszínteret, megőrizve a régi népdalokat, és azoknak társadalmi elkötelezettséget adva. Chile a teljes spanyol nyelvű világban megjelenő nuéva canción egyik legfontosabb bázisa lett, ahol a Parra család körül tömörülő zenészek országos népszerűségre tettek szert a hatvanas években. Közülük is kiemelkedett Jara, aki Violeta Parra 1967-es öngyilkossága után a legnépszerűbb folkzenészek egyike lett, akárcsak Patricio Manns, Angel és Isabel Parra, vagy az Inti-Illimani, a Jaivas és a Jarával is dolgozó Quilapayún együttesek.

Jara első lemeze 1966-ban jelent meg, és onnantól kezdve a finom, akusztikus, egyszerűségükben is szép dalai egyre nagyobb közönséget hódítottak meg. Spanyol nyelvtudás hiányában nehezen jönnénk rá, hogy ezek politizáló dalok - nyilván ez is szerepet játszott a sikerükben, no meg az üzenet. Néhány jellemző számcím magyarul: Jog a békés élethez; Az építőmunkások indulója, A bányász dala, Zászlók lobognak. A világon akkor végigsöprő új baloldali láz Chilében különösen erős táptalajra talált, és a zenészek be is kapcsolódtak a napi politikába. Jara Preguntas a Puerto Montt (Kérdések Puerto Monttról) című dala már kérdés volt a belügyminiszterhez, akinek a parancsára rendőrök Puerto Monttnál tüzet nyitottak néhány földfoglaló parasztcsaládra, az incidensnek kilenc halálos áldozata volt.

A Puerto Montt-i mészárlás is belejátszott abba, hogy 1970-ben a kormányzó kereszténydemokrata párt elvesztette a választásokat, a legtöbb szavazatott pedig a Jaráék által is támogatott Salvador Allende Népi Egység nevű mozgalma kapta. Az új chilei vezetés felkarolta a nuéva canciónt és képviselőit, akik élükön Jarával amolyan kulturális nagykövetként turnéztak külföldön, népszerűsítve a baloldali chilei kormányt.

Na, most gitározz!

Allende a társadalmi igazságtalanságok felszámolását tűzte ki célul, és barátjával, Fidel Castróval ellentétben a szocializmust a többpártrendszer keretein belül szerette volna megvalósítani, az első években sikerrel. Az elnököt azonban elragadta a hév, egyre több hibát követett el, melyek közül a legnagyobb a külföldi (nagyrészt amerikai) tulajdonban lévő rézbányák kártérítés nélküli államosítása volt. A gazdasági helyzet újra romlani kezdett (a legendákkal ellentétben ezért maga Allende is sokat tett, erről bővebben lásd ezt a cikket), és 1973-ra Chile a polgárháború küszöbére jutott. Allende viszont szemernyit sem volt hajlandó engedni, és a krízist a képviselőházat kikerülve, népszavazás útján igyekezett rendezni. Mielőtt azonban erre sor kerülhetett volna, közbelépett a hadsereg, és Augusto Pinochet vezetésével magához ragadta a hatalmat, Allende pedig tisztázatlan körülmények között meghalt, ám a legfrissebb vizsgálatok sem támasztották alá, hogy megölték volna - alighanem öngyilkos lett.

Közvetlen bizonyíték a mai napig nincs róla, hogy a CIA is tevékenyen részt vett volna az 1973. szeptember 11-i puccsban, de az biztos, hogy az Allende ellenzékét nyíltan támogató Washington nem volt szomorú az államcsíny miatt. Akárcsak az Aphrodite's Child története kapcsán emlegetett Görögországban pár évvel azelőtt, itt is kegyetlen megtorlás követte a hatalomátvételt, amely a zenészeket sem kímélte. Aki épp külföldön turnézott, az kint maradt, mások időben külföldre menekültek, Victor Jarának viszont dolga volt a Műszaki Egyetemen, ahol tanított. Innét vitték el másnap, és hatezer fogoly társaságában egy sportcsarnokba került.

Itt, miután felismerték, a túlélők visszaemlékezései szerint puskatussal eltörték az ujjait mindkét kezén, és ezután mondták neki: na, most gitározz! Jara még így is elénekelt pár sort a Venceremos című forradalmi dalból, végül további kínzások után egy tiszt némi orosz rulettezés után főbe lőtte, majd a biztonság kedvéért még géppisztollyal beleeresztettek pár sorozatot. Másnap Joan Turner, Jara angol felesége egy hullaházban azonosította a sok szanaszét heverő holttest között a férjét, hogy eltemethesse: 44 golyónyomot talált a holttestében. Ő maga nem maradhatott az országban, ahol Pinochet első évében mintegy háromezer embert öltek meg, és tízezreket kínoztak meg, illetve tartóztattak le, úgyhogy nem sokkal később két lányával - brit diplomaták tanácsára - elhagyta Chilét. Jara dalait betiltották, a nuéva canciónt üldözték, és a hatóságok nemcsak a hangfelvételeket, de még a mozgalomhoz társított tradicionális hangszereket is megsemmisítették.

Estadio Víctor Jara

Azóta nagyot fordult a világ Chilében is. Pinochet - aki egyébként a terror kezdeti évei után gazdaságilag stabilizálta az országot - távozott, az ország újra demokrácia, ahol Victor Jaráról nevezték el azt a sportcsarnokot, amelyben megölték. Jarát 2009. december 3-án ünnepélyesen újratemették, és a több ezres tömegben ott volt Michelle Bachelet államfő és Joan Turner is. Jara 86 éves özvegye ma is él, és főszerepet játszik férje gyilkosainak felelősségre vonásában.

Victor Jara újratemetése Forrás: AFP/Claudio Santana

Tavaly decemberben a chilei hatóságok nyolc akkori katona letartóztatását rendelték el, azzal vádolva őket, hogy részt vettek Jara meggyilkolásában. A tanúvallomások alapján az orosz rulettező tisztet Pedro Barrientos Nunezként azonosították, akit azonban nem sikerült elkapni, mert Floridában él, ám egy chilei tévéstáb nemrég megtalálta. Most szeptemberben pedig egy emberi jogi szervezet Turner nevében kérte Barrientos kiadatását, úgyhogy a labda jelenleg az amerikai hatóságoknál van.

Victor Jara halálának híre hamar bejárta a világot: egy évvel az után egy másik protest dalnok, Phil Ochs (akivel korábban zenéltek is együtt) emlékkoncertet szervezett New Yorkban, melyen fellépett Bob Dylan és Pete Seeger is. Azóta számos híres zenész emlékezett meg Jaráról, legutóbb épp a múlt héten a Chilében koncertező Bruce Springsteen. De emlegette őt a U2 (One Tree Hill), a Clash (Washington Bullets), a Simple Minds (neki dedikálták a Street Fighting Years albumot), a Calexico (Victor Jara's Hands) és még kismillióan. A nevét még így is viszonylag kevesen ismerik Európában, de ez változhat, például ha mégis megvalósul Emma Thompson jó másfél évtizedes álma, és tényleg filmet forgatnak Jaráról, Antonio Banderas főszereplésével.