A csapból is ez folyt, mégsem untuk - tízéves a Hey Ya

OutKast: Hey Ya, kép a videóból, André 3000
Vágólapra másolva!
"Az elmúlt harminc évben nem volt másik olyan dal, mint a Hey Ya!: ami úgy lett volna baromi sikeres, hogy egyben a világon mindenki szerette. Amikor megjelent, a csapból is ez folyt, mégsem untuk meg, mégsem tűnt úgy, hogy túljátsszák" - írja a RateYourMusic kommentelője, és bár túloz (mindenki azért csak nem szereti!), az biztos, hogy a Hey Ya! párját ritkítja az utóbbi néhány évtized popzenéjében. Tíz éve, 2003 szeptemberében jelent meg az OutKast, vagyis inkább André 3000 slágere.
Vágólapra másolva!

A Grantland nyár végén elhatározta, hogy olvasói segítségével, egyenes kieséses rendszerben megkeresi az "új évezred legjobb dalát". A döntőbe a Hey Ya! és Adele-től a Rolling In The Deep jutott, és az Outkast nyert meggyőző fölénnyel, majdnem 50 ezer szavazatból 34 ezret kapott. Nem is annyira ez a kedves játék az érdekes, hanem ahogy a lap szerzője kommentálta az eredményt. "Öt éve házasodtam, és mindenféle ember jelen volt. Ilyenkor olyan zenére van szükség, ami összehozza az embereket, amit mindenki szeret. És a 21. században leginkább ez a két dal, a Hey Ya! és a Rolling In The Deep volt erre képes."

OutKast: Hey Ya, kép a videóból, André 3000 Forrás: Outkast / Vimeo

Lehengerlően egyszerű műfaji káosz

Érdekes, és biztosan nem véletlen, hogy ez a két sláger eltért mindentől, ami megjelenésekor a rádiókban futott (Adele száma esetén itt volt erről szó). Sőt, a Hey Ya! esetén még a műfajt (vagy műfajokat) is nehéz meghatározni. Aki szeret zenei újságírókat nézni, amint éppen a besorolhatatlan besorolásával küzdenek, most örülhet; aki nem, ugorjon a következő bekezdésre. A díjnyertes az NME kritikusa: "soullal összekent, popba mártott, gospellel becsókolt funkorgia", illetve: "monumentális összecsapás egy gyerekműsor fúvószenekara, egy luxushajó esti szórakoztató műsora, egy rajzfilmből jött gospelkórus és egy lúzer rapper között, és mindezt az Óz, a nagy varázsló musical amatőr előadásának szereplői kísérik". A Stylus Magazine szerzője egy meglepő párhuzamra és a kötőjelezésre szavazott: "mintha Frank Black a Pixiesből pszicho-funk-power-popot játszana". De műfajhalmozásban van durvább is, a Blenderé: "electro/folk-rock/funk/power pop/hip-hop/neo-soul őrjítő kavarodása a mosogatóban". A Pitchfork egy másik indie-hőst hoz be: "a Flaming Lips szintibasszusa és erőtől duzzadó akusztikus gitár találkozik a Little Red Corvette rebellis életörömével" - hogy itt végül előkerüljön azért Prince is, akihez a legtöbben hasonlítgatták André 3000-et ebben az időszakban.

Azt azért minden kritikus hozzáteszi, hogy noha számos műfaj keveredik a dalban, legfőbb vonzereje pont az, hogy meglepően egyszerűnek tűnik, és ellenállhatatlan lendülete elsodorja az elemezgetni vágyókat is. Azt is aligha veszi észre bárki, aki nem tanulmányozza a kottát vagy a Wikipedia szócikkét, hogy 2/4 ás 4/4 ütemjelzések váltják egymást.

Negyvenszer felénekelt sorok

Ez a látszólagos egyszerűség akkor is szinte csodával határosnak fog tűnni, ha elolvassuk az MTV 2004-es cikkét arról, hogyan készült a dal. Az OutKast 2000-ben jelentette meg negyedik, Stankonia című albumát, amellyel a már a korábban is a déli hiphop élvonalába tartozó duó addigi legnagyobb kereskedelmi és kritikai sikerét érte el. A következő album ugyan OutKast néven jelent meg 2003-ban, ám valójában a két tag egy-egy szólólemezét rakták egymás mellé, és még közös címet sem találtak ki neki, csak egymás mellé írták, hogy Speakerboxxx/The Love Below. Ebből a Love Below volt André 3000 alkotása, a másik Big Boié.

A Hey Ya! André 3000, vagyis a korábban a Dré művésznéven is ismert André Benjamin részén van. Olyannyira az ő száma, hogy egyet leszámítva az összes hangszeren ő játszik, az összes szólamot ő énekli. Rajta kívül még ketten hallhatók a dalban: a basszust Kevin Kendricks játszotta fel szintin (ő André 3000 kedvenc session zenésze, a Cameo nevű, hetvenes években indult funkzenekar tagja); no meg van még egy csomó sikoltozó nő, de igazából egyetlen: a hangmérnök asszisztense az, megsokszorozva. És hogy a korábbi stíluskavalkádhoz még hozzátegyünk: André 3000 azokat az akkordokat játssza gitáron, amelyeket először megtanult lefogni azután, hogy egy barátja megismertette őt a Ramones, Buzzcocks, a Smiths és más hasonló gitárzenekarok lemezeivel. "Elég későn találkoztam ezekkel, úgyhogy csak fogtam a fejem, hogy hogyan maradhattam le róluk?" - nyilatkozta. (A Beatleshez hasonlítgatást ellenben nem igazán érti.)

Úgy tűnik, hogy aligha lehetne ennél szólóbb szólószám, pedig a Hey Ya! alapjai még abból az időből származnak, amikor az OutKast valóban duóként működött, 1999-ből, és eredetileg a Stankoniára szánták. "Ezek a srácok annyira megelőzik a korukat, hogy néha egy-egy számot évekre el kell rakniuk" - mondta a Rolling Stone-nak a lemezt megjelentető Arista vezetője, a széles körben ismert zeneipari guru Antonio "L.A." Reid. Aztán amikor végre 2002 végén sor került arra, hogy kész számot faragjon az ekkor még Thank God For Mom And Dad címen futó kezdeményből, André 3000 az alapokat nagyon gyorsan feljátszotta. A szöveget is improvizálva rakta össze, több sora már évek óta készen volt a fejében, például a "shake it like a Polaroid picture" is.

André 3000 a VH1's Big In 2003 Awardson Forrás: AFP/Getty/Kevin Winter

Ezután jött viszont a pepecselés. "Minden egyes sorból 30-40 változatot is felénekelt. És amelyikre én azt mondtam, hogy 'igen, ezt elteszem későbbre, mert ez nagyon jól sikerült', azt rendszeresen elvetette, és végül azt választotta, amit én le akartam törölni" - mesélte az MTV-nek a vokállal foglalkozó hangmérnök, Pete Novak, aki egy idő után fel is adta, hogy megpróbálja kiismerni Andrét. De nemcsak az énekre figyelt oda ennyire, hanem minden apró részletre: "az összes apró részletre, a basszus vagy a pergődob hangzására. Mindent átgondolt, és mindennek tökéletesen illeszkednie kellett a végeredményhez". Olyan kísérleteket is folytatott, amelyek eredményei végül nem kerültek be a dalba; például kipróbálta, hogy milyen lenne, ha vokódert raknának az énekre.

Kizárt dolog, hogy ezt előre láthattad volna

André 3000 annyira hitt a dalban, hogy erre akarta lecserélni a korábban már a rádióknak kiküldött She Lives In My Lapet (ami végül nem is jelent meg kislemezként). Kiadója, a már említett L.A. Reid azonban először nem hitt a számban: "meghallgattam, kikapcsoltam. Aztán néhány óra múlva egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott volt a fülemben, és akkor jöttem rá, hogy ez az!" Mentségére szóljon, hogy - mint az említett Rolling Stone-cikkben mesélte - Prince is azt mondta neki, hogy "kizárt dolog, hogy előre láthattad volna, hogy ebből ekkora sláger lesz", pont azért, mert annyira különbözött az akkoriban sikeres daloktól.

Mint tudjuk, sláger lett: 2003. decembertől 2004. februárig kilenc héten át vezette a Billboard Hot 100 listát, számos országban volt első vagy top 10-es dal - igaz, a Mahasz rádiós listáján csak a 34. helyre jutott. A Billboard szerint az évtized huszadik legsikeresebb száma volt ez Amerikában. A szakmai elismerés sem maradt el: a legjobb urban/alternatív Grammy-díjat kapta; a dupla lemez pedig az év albuma és rapalbuma lett.

A kritikusok is kitartóan rajonganak a dalért. Már akkor is: az amerikai zenei újságírók véleményét évente összegző Pazz & Jop listán meggyőző fölénnyel tarolt - és azóta is: az évtized végén alig lehetett olyan listával találkozni, amelyen a Hey Ya! ne került volna a legjobb dalok közé. Hogy messzebb ne menjünk: itt a Quarton az ötödik lett. A VH1 szerint csak a Crazy In Love volt jobb nála; a Pitchforkon pedig csak az OutKast egy másik száma tudta megelőzni a B.O.B. A Rolling Stone pedig minden idők legjobb számai közé is beválasztotta. Ha nem is ilyen jó helyekre, azért a Beatles 1964-es, Amerikát meghódító tévéfellépését megidéző, illetve André 3000-t számos szerepben mutató klip is több hasonló listára felkerült - nálunk az évtized 37. legjobb videója lett.

Az OutKast tagjai átveszik a Billboard Digital Track of the Year díját Forrás: AFP/Getty/Kevin Winter

Igazából két fikázást találtunk, de egyetlen embertől, az indie rockban elismert kritikusnak számító Tom Breihantól. A Stereogumon és a Village Voice-ban is beszólt, utóbbiban ezt írta: "ha lenne olyan memóriatörlőm, mint a Man In Blackben, akkor az egész bolygó emlékei közül kitörölném, csak hogy ne kelljen még egyszer egy 'a világ legjobb számai' listán látnom".

Ne rázd, mert rosszat tesz

Az OutKast azóta egyetlen lemezt adott ki, a 2006-os Idlewildot (a hasoncímű filmhez). Ez ugyan az amerikai lemezeladási lista második helyén nyitott, de egyetlen kislemeze sem lett még közepesen sem sikeres, a kritikusokat is megosztotta. Azóta pedig csak annyit tudunk, hogy "majd egyszer" lesz még OutKast. Big Boi két szólólemezt kiadott, André 3000 pedig szintén "majd egyszer" ki fog adni egyet, még az OutKast visszatérése előtt, vagy pedig soha.

Rövid időre a Polaroid kamerák népszerűségét is megdobta a "shake it like a Polaroid picture" sor. Ez idiómaként bekerült az angol nyelvbe; Magyarországról ez talán nem látszik, de az angol lapok rendszeresen előveszik azt a poént, hogy "unokáink is mondogatni fogják ezt, aztán megkérdezik, hogy mi az a Polaroid." A képeket amúgy akkoriban már nem kellett rázni az instant előhíváshoz, sőt, ez rosszat is tett nekik, mint arra a cég felhívta a figyelmet. Ezzel együtt a Polaroid összefogott az OutKasttel, még arra is rávették őket, hogy némi pénzért cserébe kamerákat vigyenek a színpadra. De mint tudjuk, a technológiát még ez sem mentette meg attól, hogy végleg elavuljon.