Mindig a csúcspont felé igyekszem - Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint a Quartnak

Harcsa Veronika énekesnő és a vele régóta, több formációban is együtt zenélő Gyémánt Bálint gitáros duólemeze, a Lifelover október 3-án jelenik meg Magyarországon, illetve Nyugat-Európában, valamint - esetükben már megszokott módon - Japánban is; ugyanezen a napon lesz a lemezbemutató koncert. A két zenésszel a Bin-Jip régóta készülő lemezéről, Berlinről, a japán földrengésről, magyar versekről és angol szövegekről is beszélgettünk.

Szerintetek ez egy könnyű vagy nehéz lemez?

Harcsa Veronika: Jó kérdés. Mindkettő mellett lehet felsorakoztatni érveket. Könnyű lemez abból a szempontból, hogy vannak rajta popos szerkezetű dalok, egy csomó pophatás, hiszen sok popzenét hallgatunk. Emiatt szerintem könnyebben be tudják fogadni olyan emberek is, akik nem jazzhallgatók. Nehéz abból a szempontból, hogy nem szokványos a hangszerelése: nincs egy jó kis dob-basszus groove, amire rá lehet ülni, amire lehet jól autókázni. Időnként az is nehezebbé teheti a befogadását, mint egy egyszerűbb szerkezetű zenéét, hogy van egy csomó részlet, amire lehet figyelni, legalábbis ez volt a szándékunk.

Gyémánt Bálint: Én biztos, hogy nem nevezném könnyűnek. Egyáltalán nem volt szempont, amikor készítettük, hogy könnyen fogyasztható legyen. Ez elmondható a szövegekről is: Veronika nem törekedik arra, hogy könnyen érthető, könnyen megjegyezhető, egyszerű refrének legyenek, amiket esetleg majd dúdolhat a hallgató. A művészi koncepciónkat tartottuk leginkább előtérben, "lesz, ami lesz" alapon.

Harcsa Veronika: Olyan zenét írtunk, amilyen nekünk tetszik, nem akartuk könnyíteni, mindenképpen eladhatóvá tenni. De szerintem azért nem is nehéz... [nevetnek] Ha valaki veszi a bátorságot vagy fáradságot, hogy végighallgassa, akkor azért nem kell sem borzasztó vájtfülünek, sem nagyon türelmesnek lenni ahhoz, hogy be tudja fogadni, és esetleg még meg is tudja érinteni egy-két szám.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Először koncerteken játszottatok duóban. Hogyan lettek ebből a dalok, lemez?

Harcsa Veronika: Az egész örömzenélésnek indult. Voltak olyan alkalmak, ahova nem tudtunk elmenni kvartett vagy kvintett formációban, és azt mondtuk, hogy jó, menjünk ketten, és játsszuk el a kedvenc Beatles- vagy Nirvana-számainkat. Aztán minél többet játszottunk így, annál inkább kialakult, hogy ez több súlytalan örömzenélésnél. Sokkal intenzívebbek voltak a reakcióink egymásra; annyira jól tudtunk együttműködni duóban, annyira élveztem Bálint reakcióit, figyelmét, a dinamikai, hangulatbeli hullámzást, hogy elérkezett az a pont, amikor megkértem Bálint kezét [nevet] zenei értelemben, és mondtam neki, hogy vegyük ezt komolyan, csináljunk ebből egy projektet.

Gyémánt Bálint: Azóta ügyelünk arra, hogy koncepciózusan rakjuk össze a műsort, úgy, hogy kész produkció legyen, nem "csak" egy örömzene projekt. A lemezkészítést is ez befolyásolta leginkább, hogy úgy szeretnénk a hallgató kezébe adni, mint egy kész produktumot, beleértve a sorrendet, a számok felépítését is.

Harcsa Veronika: Megírtunk egy teljes repertoárt, és most már a koncertek zömét a közös darabok teszik ki. És elkezdtünk koncepciózusabban gondolkodni arról, hogy oké, hogy ketten vagyunk, de mit kezdjünk ezzel. Ez egyrészt lehetőség: mindketten felvehetünk olyan szerepeket, amelyeket egyébként nehezebb lenne, ha körülöttünk van egy teljes zenekar, ugyanakkor nagy felelősség is, mert a hiányzó hangszereket valahogy ki kell váltani, például be kell tölteni az űrt, amit a basszus hiánya jelent. Ezzel nagyon sokat foglalkoztunk tudatosan.

Gyémánt Bálint: Az is óriási kérdés volt, hogy hogyan nem lesz ez unalmas egy óra után.

Ennél sokkal könnyedebb zenével lettetek ismertek. Van külső nyomás, hogy csináljatok még olyat?

Harcsa Veronika: Nyilván van olyan, hogy mondják...

Gyémánt Bálint: Például a szüleink...

Harcsa Veronika: De ezzel nem tudunk mit kezdeni, nem tudunk megrendelésre dolgozni. Mi nem olyan alkatú zenészek vagyunk, akik kitalálják, hogy ki a célközönség, kit kéne elérni és hogyan. Ez az alkalmazott művészet. Mi vállaljuk, hogy lehet, hogy ez az album kevésbé lesz népszerű, de most ez jött ki belőlünk. De erre szerintem a Bin-Jip még jobb példa. [A zenekarban interjúalanyainkon kívül Andrew J játszik még; első lemezükről itt írtunk.] Van egy-két olyan számunk, amit imád a közönség, mert keményebb, és hasonlít azokra a zenékre, amiket sokat játszik a rádió. Sokat beszélgettünk erről, hogy mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy simán tudnánk írni még olyan számokat, és akkor népszerűbb lenne a zenekar - de azok nem mi volnánk. Nekünk az az egy-két szám bőven elég, hogy ezt az oldalunkat kiéljük, de nem akarunk egy egész koncerten át olyanok lenni. Az csak egy szín, és vannak más, ugyanolyan fontos színek.

Németországban is megjelenik a lemez. Mik az ottani terveitek?

Harcsa Veronika: Lett egy kiadónk Németországban, Berlinben, az a nevük, hogy Traumton. Ők egy nem túl nagy, de nem is annyira kicsi kiadó, és úgy érezzük, hogy a méretük pont ideális számunkra: még elég kicsik ahhoz, hogy legyen energiájuk az egyes zenekarokkal foglalkozni; ahhoz viszont már elég nagyok és tapasztaltak, hogy legyen jó kapcsolatrendszerük. Ez nagy lépés az életünkben, mert ilyen külföldi kiadónk még nem volt. Japánban volt, de az nagyon messze van, és ezért nehéz fenntartani az állandó jelenlétet. Berlin viszont borzasztóan izgalmas és inspiráló hely, és bízunk abban, hogy olyan lehetőségekhez tudunk jutni a kiadónak köszönhetően, amilyenekhez eddig nem. Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy nem fogják kikövezni az utat előttünk, hogy nekünk ugyanúgy dolgozni kell azon, hogy kint elérjünk bármit. Szeretnénk például showcase-ekre járni; aztán meglátjuk, hogy az ottani közegnek, a szakmának és a közönségnek ez mennyire jön be. De szó sincs arról, hogy panaszkodnánk: igazából nagyon jól érezzük magunkat itthon. Azon kevés zenészek közé tartozunk, akik meg tudnak élni a zenélésből, akiknek vannak lehetőségeik. Pontosan tudjuk, hogy ez egy nagyon megbecsülendő helyzet, mert ezzel nincs mindenki így, pláne nem a jazz világában. Ugyanakkor én korábban mindenféle formációval sokat léptem fel Nyugat-Európában, és láttam, hogy milyen fantasztikusan gazdag ott a zenei élet. Túl azon, hogy szuper zenészek vannak, milyen jók a klubok, a fesztiválok. Nem könnyű kijutni kelet-közép-európaiként, és azt reméljük, hogy ez a kiadó olyan pecsét lehet a nevünk mellett, ami megkönnyíti, hogy bejussunk ilyen helyekre.

Gyémánt Bálint: Jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy lehetőségünk legyen megmutatni magunkat, a zenénket, és ezért fontos, hogy a Traumton mellénk állt, és vállalja azt a kockázatot, hogy egy kelet-európai kis formációnak teljes Nyugat-Európában megjelenteti a lemezét: Angliában, Németországban, Franciaországban, Ausztriában, Svájcban és a Benelux államokban.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Hány lemezre írtatok alá szerződést?

Harcsa Veronika: Kettőre, tehát erre és egy következőre. Nem kötöttük le magunkat túlságosan. Aztán meglátjuk: ők is, hogy mennyire jó velünk dolgozni, és mi is, hogy mit fog hozni ez az együttműködés. Sok vesztenivalónk nincs, belevágunk, és meglátjuk, mi lesz belőle. Engem amúgy is nagyon inspirál Berlin. Most ugye én félig kint vagyok Brüsszelben, ott tanulok a konzervatóriumban, de júniusban diplomázom, és utána nagyon szeretnék Berlinben tölteni egy kis időt, elmerülni abban a burjánzó kulturális közegben.

Gyémánt Bálint: Nagyon fiatalos és nagyon pezseg a város. Amikor kint voltunk a szerződést aláírni, elvitt minket a kiadó vezetője az egyik nagy jazzklubba, az A-Trane-be. Hétfő este tízkor kezdett a zenekar, és éjfélig teljes teltház volt, pedig hétfő este nyilván nem a legnagyobb sztárok játszottak.

Harcsa Veronika: Én azért mindig igyekszem hozzátenni, hogy Budapesten is fantasztikusan jó dolgok történnek. Eleve azt nagyon meg kell becsülni, hogy van két szuper jazzklub, a Budapest Jazz Club és az Opus, ami technikai felszereltségét, hangszerparkját, promócióját tekintve európai színvonalú. Ezen kívül van a Jazzaj sorozat, vagy akár a Random Trip, ami ugyan eléggé pop meg diszkó alapú, de mégiscsak improvizációra és spontán együttzenélésre alapul, és nagyon népszerű. Tehát vannak szuper dolgok, nem arról van szó, hogy csak Berlin a világ közepe. De szerintem az embernek nem kell feltétlenül egy helyre odakötnie magát, lehet egyszerre több helyen is jelen lenni, inspirációt gyűjteni.

Japánba elmentek ezzel az anyaggal?

Harcsa Veronika: Reméljük. A lemez kint is megjelenik, és szeretnénk összehozni egy turnét. Az összes költséget nem tudja fedezni a kinti, túl pici kiadó, ezért itthon pályázunk. Végülis csak két fős a zenekar [nevet].

Hogy fogadták Japánban a verslemezt? Olvastam, hogy te is meglepődtél rajta, hogy megjelent ott. [A Lámpafény című lemezről itt írtunk.]

Harcsa Veronika: Igen, én csak kiküldtem nekik az anyagot, hogy lássák, mivel foglalkozom éppen, és nagyon meglepődtem, amikor visszaírtak, hogy persze, hogy kiadják. Nagyon szerencsétlenül jött ki a kiadás, mert a földrengés után két héttel jelent meg, és ezt az időpontot akkor már nem lehetett módosítani. A romok között nyilván senkit nem érdekelt, hogy mik az új alternatív kiadványok Európából. De önmagában azt, hogy megjelent az album, én jó dolognak tartom. Ha csak kevés ember is, de meghallgatta azokat a verseket, elolvasta a fülszöveget, és megpróbálta beleélni magát a 20. századi magyar költészet hangulatába, az már nagy eredmény.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Mennyire van benne a zenétekben, hogy magyarok vagytok? Mármint amikor nem magyar versfeldolgozásokat játszotok.

Gyémánt Bálint: Hát biztos, hogy benne van, nem is lehet benne más.

Harcsa Veronika: Nekem Brüsszelben mondták azt, hogy a hirtelenséget mint stíluselemet használom. Volt, aki azt mondta, hogy én mindig valami csúcspont, kitörés felé igyekszem a zenében, ők pedig sokkal könnyebben mennek bele álló helyzetekbe zenében, dinamikailag. Tehát lehet, hogy a temperamentumban mutatkozik meg az, hogy innen Kelet-Közép-Európából származunk. Dallamokban, harmóniákban szerintem nem igazán; annyira a nyugati zenékben nőttünk fel én is és Bálint is. Mondjuk én jártam népitáncolni, tehát fontos imprint a magyar népzene, de ez egy az egyben nem jön ki.

Gyémánt Bálint: Én nem szoktam ezen gondolkodni, nem akarom megfejteni, hogy milyen zenét is játszom akár ebben, akár más formációkban. Remélem, hogy az egyetlen dolog, ami igazán befolyással van a zenénkre, az a mi művészi koncepciónk; nem az, hogy valamilyenek szeretnénk lenni. Azt meg nem tudom, hogy ez a temperamentum mennyire kelet-európai motívum, és mennyire a te saját attitűdöd.

Harcsa Veronika: Lehet, hogy az. Igazából én ezt nem is realizáltam, amíg nem mentem ki, és nem hallottam nyugat-európai zenészektől.

A verslemez azért született, mert magyar dalszövegeket akartál írni, emiatt elkezdtél verseket olvasni, és végül inkább ezeket dolgoztad fel. Tervezel még valamit magyarul?

Harcsa Veronika: Igen, pont most kezdődik egy Kassák-lemez felvétele; Márkos Berci fog csellózni, Pándi Balázs dobol, Benkő Róbert nagybőgőzik. Nagyon avantgárd módon állunk a lemezfelvételhez, ugyanis azt a koncepciót találtuk ki, hogy nem próbálunk előzetesen, hanem az a készülés, hogy mindenki olvas Kassákot, válogat verseket, kigondol hozzájuk zenei ötleteket. Aztán ott a stúdióban fogjuk ezeket egyesíteni. Meglátjuk, hogy az első, friss energiák mit hoznak ki belőlünk. Az elmúlt időszakban ezért nagyon sokat olvastam magyarul, főleg Kassákot, de mást is, és nagyon várom azt, hogy megint magyar szövegekkel foglalkozzak, ha csak egy stúdiósession erejéig is. És ez mindig benne van a pakliban. A duólemez most angol nyelven készült el, mert így jöttek ki belőlünk a dalok, így tudtam könnyebben megfogalmazni. Főleg amiatt, mert ezekhez a típusú dalokhoz sokkal jobban passzol az angol nyelv hajlékonysága. A magyar nyelv szigorúbb a kiejtésnél, a hangsúlyozást tekintve, és más típusú zenék állnak jól neki.

Zenészként van különbség aközött, hogy magyar vagy angol a szöveg?

Gyémánt Bálint: Az nagyon fontos nekem zenészként és zenehallgatóként is, hogy értsem a szöveget. Bár úgy érzem, hogy beszélek angolul, de Veronika szövegei egyáltalán nem könnyűek. Szoktunk is ilyen összejöveteleket tartani, ahol felolvassa a szövegeket, és mindent elmond: nemcsak azt, hogy mit jelent, hanem hogy az ő életében ez mit jelent. Sokszor, amikor esetleg pillanatnyi alkotói válságban voltunk, elég volt megbeszélni azt, hogy milyen hangulatot szeretnénk a szöveg alapján. Például az egyik kedvencem a lemezről a Huddle, aminek előbb volt meg a szövege, mint a zenéje; és amikor megtudtam, hogy egy közös barátunk betegségéről szól, akkor az azonnal utat tört a zenében, onnantól kezdve helyreállt a koncepció. Nyilván magyar nyelven könnyebb lenne a dolgunk, de ez a zene szerintem inkább az angol nyelvvel működik. Itt is ez a legfontosabb vezérelv, hogy azért énekel Veronika angolul, mert ezt tartjuk a leghelyesebbnek, a leginkább koncepcióba illőnek.

Harcsa Veronika: Nem azért van így, mert már készítés közben is a nemzetközi piacra kacsintgattunk. Egyébként Stefanie-nak, a kiadóvezetőnek nagyon tetszik a Lámpafény lemez, amiből nyilvánvalóan egy szót sem ért.

Gyémánt Bálint: Amúgy azok magyarul is elég súlyos szövegek, egy magyar hallgatónak sem könnyű anyag. Másfelől mennyi olyan felvételt ismerünk, aminek akár úgy énekelték a szövegét a tinik, hogy halvány lövésük sem volt, hogy miről szól. Azt azért tudtuk, hogy szomorú vagy vidám; az alapvető üzenet azért tökéletesen átjött így is. [nevet]

Harcsa Veronika: Az igaz, hogy ha az ember nem érti, vagy nem úgy érti a szöveget, vagy nem az anyanyelvén szól, akkor jobban kapaszkodik a zenébe. Ugyanakkor én bízom benne, hogy sokan értik, vagy legalább elkapnak belőle szavakat. Nem véletlen, hogy a bookletben le vannak írva a szövegek, én szeretném, hogy elolvassák az emberek és érdekelje őket.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Már 2012-ben, aztán tavasszal is arról volt szó, hogy mindjárt kész a Bin-Jip lemez. Most hogy álltok vele?

Harcsa Veronika: Most már tényleg mindjárt kész lesz! [nevet] Még idén ki fogunk jönni egy koncertfelvétellel. Márciusban volt a zenekar harmadik születésnapi koncertje a Planetáriumban, a Kiégő Izzók szuper vetítést találtak ki hozzá, külön arra az estére beépített projektorokkal. Ez fel lett véve képpel és hanggal, és ezt fog megjelentetni novemberben, ha minden igaz. Jövő februárban lesz megint koncertünk a Planetáriumban, addigra ki kéne jönnie az új lemeznek is.

Gyémánt Bálint: Gőzerővel dolgozunk rajta, illetve most elsősorban Andrew J-nek kell legtöbbet dolgoznia vele mint zenei producernek.

Harcsa Veronika: A mi részünk gyakorlatilag fel van játszva, a számok készen vannak, csak ő mint producer iszonyú sokat reszelget rajta.

Gyémánt Bálint: Nem is gondolná az ember, még zenészként sem, hogy mennyit kell dolgozni egy-egy számmal, hogy az olyan állapotba kerüljön, hogy ki merjük adni. Nagyon melós a Bin-Jip, és ez az oka, hogy csúszik a lemezmegjelenés, mert a legfontosabb az, hogy 100 százalékosnak érezzük.

A duólemeznek volt producere?

Gyémánt Bálint: Nem, azt együtt veszekedtük össze.

Harcsa Veronika: Én nagyon szeretnék egyébként producerrel dolgozni, de sajnos ez itthon nem jellemző. Ennek vannak anyagi vonzatai is. Mi így is már milliós nagyságrendben tettünk bele pénzt a saját zsebünkből, hogy olyan körülmények között legyen felvéve, úgy legyen megkeverve, ahogy azt szeretnénk. Ha még fel kellett volna venni egy producert is, az nyilván egy újabb összeg lett volna. Meg igazából nem tudom, hogy kit kértünk volna föl.

Gyémánt Bálint: Én is szívesen átadnám azt a felelősséget egyszer, hogy valaki megmondja: ez már az, vagy még nem az a felvétel, amit a lemezre lehet tenni; hogy most kész, mehetünk ebédelni. [nevet] Sokat próbáltunk a felvétel előtt, kiforrott anyaggal érkeztünk a stúdióba.

Harcsa Veronika: A hangmérnök, Schram Dávid is fontos fül volt a felvételek alatt, meg a keverés közben is produceri szemlélettel sokat alakított a hangképen.

Gyémánt Bálint: Tulajdonképpen a producer egy külső fül, és bárki azzá tud lenni, ha olyan ember, akinek adunk a véleményére.

Értek titeket mostanában olyan zenei hatások, amik ezen a lemezen megjelentek?

Harcsa Veronika: A Brüsszelben töltött idő számomra egyértelműen hallatszik rajta. Kint iskolába járok, és nyilván az ottani tanárok, és maga a gyakorlás nagy hatással van rám technikailag is. Szerencsémre több olyan tanárom is van, akinek a zenéje, a kompozíciós technikái hatottak rám. Például David Linx borzasztóan erős perkusszív technikával énekel, és ezen a lemezen a perkusszivitás kiemelten fontos volt, hiszen nincsen dob, tehát nekünk magunknak kellett lenni a ritmushangszereknek is. Illetve van egy portugál énekesnő, akivel David Linx is dolgozik együtt, Maria Joao: ő is nagyon erős perkusszív, nagyon virtuóz, gyors technikákkal, hatalmas hangterjedelemben énekel. Az ő hangszerszerű előadásmódja is nagy hatással volt rám. Egyébként meg sokféle zenét hallgatunk. Most például a Müpa-koncertre ki kell bővítenünk a repertoárt, hiszen a lemez 53 perc, és kell adnunk egy 90 perces koncertet. Mindkettőnknek bekerült egy-egy looperrel előadott szólója. Én ehhez például Bach-csellószvitteket hallgattam, és néztem a kottát, mert pont abban az időszakban, amikor próbáltam kitalálni, hogy mit csináljak, egy barátom mutatott egy csellószvittet, és egy műsorhoz tanultam is Bachot. Ott találtam olyan dallamszerkesztési technikákat, amiket nagyon jól fel tudtam használni ehhez a looper-szólóhoz. Meg én nagyon szeretem a triphop zenéket, és egy csomó triphopot, alternatív zenét hallgatok. Például Thom Yorke-nak van egy új projektje, az Atoms For Peace; Andrew J-vel olyan fanatikus rajongók vagyunk, hogy kimentünk Antwerpenbe meghallgatni őket. Szóval egy csomóféle irányból, főleg technikailag Brüsszel a meghatározó, egyébként meg több irányból jönnek az impulzusok.

Gyémánt Bálint: Ezt én is hallom a Veronikán, hogy nagyon sokat változott, és mondhatjuk azt is, hogy fejlődött. Szerintem ennél értékesebb dolog nem is nagyon lehet egy művész életében, mint hogy képes fejlődni, megújulni.

Nekem a Go On Swimming című dalról a freak folknak nevezett irányzat jutott eszembe, ami egyszerre dalszerű, gyermeki és avantgárd. Főleg, hogy volt közös koncertetek az ide sorolható Morningdeerrel.

Harcsa Veronika: Sok ilyen zenét hallgatok, és ezeket nagyon szeretem; azt is, amit Kriszti csinál. Őt egyébként emlegetni szoktam az inspirációim között, mert nagyon nagyra tartom, amilyen kreatívan és szabadon áll a zenéhez. Beszélgettünk arról, hogy ő hogyan tud ilyen szabadon, ennyire kötöttségek, klisék nélkül zenét írni. Azt válaszolta, hogy szerinte azért, mert van egy fő foglalkozása, és emellett neki a zene maximálisan a szabadságot tölti ki. Nincs rajta semmilyen nyomás, semmilyen megfelelési kényszer. Ez borzasztó nagy hatással volt rám, mert én is erre törekszem, csak nehezebb ezt elérnem, hiszen számomra a nap 24 órája ezzel telik.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Nem lesz nagy a Művészetek Palotájának nagyterme ennek a produkciónak? [Itt lesz a lemezbemutató koncert október 3-án - részletek itt.]

Harcsa Veronika: Igen; gondolkodtunk, hogy hol legyen, ott vagy a Fesztiválszínházban, de végülis az alkalom nagysága miatt döntöttünk így. Én egyébként hallottam ott több kis létszámú formációt, és egyiknél sem volt olyan érzésem, hogy kevés lenne a zenészek darabszáma.

Intimebbnek tűnik a zene, mint ami abba a térbe való.

Gyémánt Bálint: Ezt az intimitást szeretnénk odavarázsolni, és nagyon sokat készülünk arra, hogy az egész este ott hiányérzet nélkül lemehessen.

Harcsa Veronika: Mind a ketten többször felléptünk már a Müpában, mindkét teremben, és igazából a kistermet sem könnyű intimmé tenni. Ha meg jó passzban leszünk és sikerül intim módon előadni az anyagot, akkor meg mindegy, hogy mekkora a terem, át fognak menni az energiák. Ki kell próbálni, aztán lehet, hogy utána csak kisebb helyeken fogunk játszani a duóval.