Érzelmek és szintik Közép-Európából

Rosinski lengyel elektronikus zenész
Vágólapra másolva!
Letölthető válogatás magyar, lengyel, cseh, szlovák elektronikus zenékből. Sok szinti, sok érzelem, némi darkoskodás, valamint egy válogatáslemezre bőven elegendő jó szám.
Vágólapra másolva!

Tavaly jelent meg a közép- és kelet-európai elektronikus zenéket szemléző Exterritory 2 válogatás; nemrég pedig elkészült a harmadik rész, innen lehet letölteni annyiért, amennyiért csak akarjuk, ingyen, ha 0-t írunk az árhoz. Az előző rész, mint arról itt szó volt, meglehetősen sötét volt; ez a harmadik viszont nagyrészt könnyebb és nem egyszer érzelmes zenéket tartalmaz lengyel, cseh, szlovák és magyar előadóktól, utóbbiak: Norwell és S Olbricht. Van elég sok szintipop, olyan változatban is, amiről néha nehéz eldönteni, hogy direkt, ironikusan játszik-e a giccsel; és van belőle sötétebb is. Régebbi és újabb elektronikus stílusok érzelmesebb változataival is találkozhatunk.

Egészében jó a bő órás válogatás, az elégségesnél több kiemelkedő számmal. A legjobb rögtön a második, a lengyel Rosinski száma, amiből először a bénán dobogó dobgép tűnik fel, aztán az ellágyulás és a mókázás között cikázó ötletparádé következik. A cseh Dirty Picnic (5. szám) nagyszabású szintipopdalát a rohanó dobgép bolondítja meg. A szlovák Biomat (9.) az apró hangocskás, női hangos zenékben tud újat mutatni; a lengyel RSS B0YS pulzáló majdnem-technóján már majdnem kiismernénk, amikor a végére valami sokkal furcsábba és egyben technósabba megy át. A magyarok közül Norwell a könnyedebb; S Olbricht egyszerre zörgős, technós és nagyon sajátos értelemben érzelmes számaiért pedig már lelkesedtünk eleget (legutóbb itt), úgyhogy azt külön nem is kell ajánlgatni.