Eminem újra húszéves

eminem, csöves, boombox
Vágólapra másolva!
A rapper új klipjében nemcsak, hogy fiatalkori önmagára emlékeztet, de a nyolcvanas évek hőskorát is megidézi.
Vágólapra másolva!

Múlt szombaton már egy rövid előzetes napvilágra került Eminem Berzerk című számából, most pedig itt a teljes klip, mely egyszerre tiszteleg a Beastie Boys és LL Cool J előtt, és az egész úgy néz ki, mintha a nyolcvanas években készült volna. A szám Eminem The Marshall Mathers LP 2 című lemezén lesz majd rajta, melynek producere a fent említett rap előadókkal is dolgozó Rick Rubin lesz, aki a nagy szakállával feltűnik a klipben is, akárcsak Kendrick Lamar, Kid Rock vagy a Slaughterhouse. A klipben előkerül még Billy Squier The Stroke című klipje is 1981-ből (ezt a számot hangmintázzák a dalban), a rendező a Syndrome kollektíva.