A Sziget legjobb seggrázása - Mokoomba a Szigeten
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Nincsenek elkényeztetve koncertekkel az afrikai zene rajongói Budapesten (bár az A38-on van néha), és már jó néhány éve a Sziget világzenei színpada is elég vacakul teljesít ezen a téren is. Ezért bár a zimbabwei Mokoomba lemezen egyáltalán nem győzött meg, azért csak megnéztem.
A Rising Tide című tavalyi lemez ugyan lelkes kritikákat kapott (pl. Guardian, Songlines), de azért ha valakit nem gyötör a bűntudat a gyarmatosító múlt miatt, bátran bevallhatja, hogy meglehetősen jellegtelen. Elég sok afro-latin ritmus, kis funky vagy hiphop itt, némi reggae ott - rokonszenves, de tökéletesen jellegtelen zene. Egész sokszor meghallgattam, de nemhogy nem maradt meg egyetlen szám sem, de ráadásul semmilyen képem nem alakult ki arról, vajon milyen lehet a zimbabwei tonga kisebbségi népcsoport sajátos zenéje, amely pedig állítólag a kiindulópontot adja a Mokoombának.
Ezt a koncertből sem sikerült megtudnom, és azt sem állítanám, hogy egyetlen konkrét dallam is megmaradt volna utána két perccel - de ez egyáltalán nem zavart, pompás szórakozás volt. Szerencsére most nem kongott a nézőtér; sokan ugyan nem voltak, de azért elegen a kínosság elkerüléséhez, ráadásul szinte mindenki táncolt. Úgyhogy tök jó hangulat kerekedett, és láthatóan folyamatosan jöttek és ott ragadtak még emberek.
A zenekar játszott mindenfélét, talán még többet is, mint ami a lemezen van: voltak afro-latin számok, afropoposak és -rockosak, némileg funkybbak, reggae, dobszóló, felelgetős vagy lírai szólóénekre épülő dal cuki repetitív kísérettel, miegyéb. A zenészek - csupa férfi - ügyesek voltak, és amikor ezt fitogtatták (slap bass!), az is kedvesen sült el. Mathias Muzaza hangja jó a lelkesítésre, lírára és érdesebb éneklésre is. A gitár - basszus - szinti - dob - ütős mellé három fehér, ámde cserébe napszemüveges fúvós segített be.
Na meg a koreográfiák. Csoda mókás dolgokat csináltak: volt még valami kacsatáncszerűség is, dobszólóra mindenki együtt (kivéve a dobost), táncpárbaj a gitáros-basszeros között; egyszer meg előrejött a billentyűs, hogy a fenekét illegesse meg paskolgassa, amolyan minimalista twerking-verziót bemutatva. Elég nagy szégyen egyébként, hogy ahhoz képest, hogy 2013 a twerking éve, egy zimbabwei férfitól kellett látnom az egyetlen mozgásformát, ami egy kicsit is hasonlított erre!
Szóval ahhoz képest, hogy amúgy jobb híján mentem el a Mokoombát megnézni, simán hozták az erős B+ kategóriát. Mondjuk ezek után már tuti nem teszem be többet a lemezüket, mert csak arra fog emlékeztetni, hogy mennyivel jobb élőben. Az viszont nem látszik, hogy ennél magasabb kategóriába, a valóban egyedi zenekarok közé tudna lépni a Mokoomba; de egy koncerten ugye ez korántsem olyan nagy baj, mint felvételen.