Basszusok a Halálcsillagon - Four Tet és Amon Tobin a Balaton Soundon
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Van-e helye a Szépségnek a Balaton Soundon? Four Tet úgy gondolta, hogy igen. Na és a hangszobrászatnak? Ki tudja, mindenesetre Amon Tobin nem próbálkozott vele. Utóbbi buliról két, egymástól gyökeresen eltérő beszámolót is közlünk.
Ha Four Tet zenéjét egy szóval kellene jellemeznem, akkor az a Szép lenne. Így, nagy kezdőbetűvel. Legalábbis, ha a 2010-es There Is Love In You lemezről van szó, a többit valamiért ki nem állhatom. Persze azt várni a Balaton Soundon, hogy valami ebben a formában nyilvánuljon meg, legalább akkora hülyeség, mint elvárni Tarantinótól, hogy ne gyilkolja halomszámra a szereplőit. Gondoltam én. Kieran Hebden fellépése után azonban kezdhetem félteni a vérszomjas Tarantino-rajongók hadát, Hebden ugyanis pont azzal a minimalista, réteges építkezéssel indított, amely a már említett albumot is jellemezte, és ez az álomszerűség, amely egy pillanatig nem volt álmosító, váltott át öt-hat perc elteltével a Copacabana tengerpartját beidéző hangulatra.
A képre kattintva galéria nyílik!
A produkcióban talán az volt a legjobb, hogy mindig időben ugrotta meg a következő szintet. Egyik szakasz sem volt túlerőltetve, pont annyit kaptunk belőle, amennyi éppen szükséges volt. Így lépett át éppen deep house-ba, vagy tűntek fel olyan dallammenetek, amelyek még a Cliff Martinez-féle Drive filmzenében is megállták volna a helyüket, tovább komorítva annak amúgy is nyomasztó hangulatát. Egyszer még a füstgép is beindult, ennek viszont nem sok funkcióját láttam azon kívül, hogy a színpadból semmit sem lehetett látni egy időre. Az utolsó tíz perc a Love Cry alapjaira volt felfűzve, de éppen hogy csak annyira, hogy az elején felismerhető legyen a dal, és a géphangok legalább olyan váratlanul bukkanjanak elő, mint ahogy maga a koncert is véget ért.
A képre kattintva galéria nyílik!
A csalódást keltő tavalyi Pink lemez, és az idén új reményként felvillanó For These Times után már csak annyi kérésem lenne, hogy ha Four Tet legközelebb Magyarországon jár, akkor ne csak egy órát adjon magából, mert az ilyen szép és intelligens szettek után tényleg gond nélkül adok A-t bármikor. (HÁ)
Az Amon Tobin presents Two Fingers DJ Set kezdetéig valahogy sikerült megfeledkeznem Amon Tobin származásáról, így a mindenhol felbukkanó brazil zászlókat betudtam annak, hogy megnyerték a Konföderációs kupát, aztán néhányan örömükben egészen a Balaton partjáig röpültek. A Two Fingers, mint bebizonyosodott, sajnos egyáltalán nem arról a hangszobrászkodásról szól, amihez a dél-amerikai producer annyira ért, ez a felállás ugyanis egyenlő a folyamatos darálással. És Tobin munkásságát ismerve ez kifejezetten sajnálatos tény. Persze vissza lehetne térni arra, hogy mi való Zamárdiba, de ha Four Tet képes volt egy izgalmas szettet összeállítani, akkor nem hiszem, hogy ha Tobin csak magát adta volna, mindenki fejvesztve rohant volna el a színpad elől.
A képre kattintva galéria nyílik!
Néha egyébként teljesen olyan érzésem volt, mintha épp a Halálcsillag támadását hallgatnánk, amelyet csupa indokolatlan megoldással hazavág a zeneszerző, és teszi élvezhetetlenné a filmet. Nem szokásom sem filmet megszakítani, sem koncertet otthagyni, de Amon Tobinnak tegnap csak sikerült kétszer is elérnie, hogy fussak két gyors kört a fesztivál területén hátha valami érdekesebbe botlok. D (HÁ)
A képre kattintva galéria nyílik!
Én viszont egyáltalán nem vártam hangszobrászkodást, semmi mást sem igazán; ha kettő után még egy perccel tovább húzza Amon Tobin, hogy felmenjen a színpadra, simán leléptem volna. Ehhez képest végig pompásan szórakoztam a bravúroskodást és a basszusnehéz rombolást egészen furán elegyítő fellépés alatt. Való igaz, Tobin nem sok jelét adta, hogy annyira figyelné a közönséget - inkább arról volt szó, hogy mi kövessük őt a sejtésem szerint előre jól eltervezett utazáson. Azért elég sokan, nagyon örömmel követtük, és minden trükközés ellenére ez nem is volt nehéz.
A képre kattintva galéria nyílik!
Azon belül, hogy basszus, volt minden a traptől a dubstepen át a drum and bassig, de felpörgetett csajos dancehall, illetve ipari techno is előkerült, vagy fifikásan széttört furahangos-ritmikus glitch. Alig volt zene, ami egy percnél tovább szólt volna, vagy stílus, ami öt-tíz percnél tovább megmaradt; a váltások, átkeverések, ugrások kifejezetten szellemesek voltak. Talán a leglátványosabb rész az volt, amikor a tavalyi egyik legnagyobb és legbombább trapsláger után egy újabb trapet kb. fél tempón rakott be (eleve egy lassú műfaj ez, így meg csigalassan robbantak a lábdobok), majd ezt folyamatosan gyorsítva egy perc alatt pörgő rombolós drum and bassig jutott, amit aztán szanaszét tört. Ez - amellett, hogy hatásos és annak ellenére, hogy leírva valószínűleg nem tűnik annak, kifejezetten táncra ingerlő - annyira vicces volt, hogy hangosan felnevettem; mint ahogy akkor is, amikor hirtelen a sok zuhogó lábdob és dübörgő basszus után egy kifejezetten nyálas szintis kiállás lepett meg. A legvégén Amon Tobin egy kicsit leültete a szettet, majd kijött hajolgatni. A- (RA)