Nincs többé őrület - Zomby dupla lemeze

Zomby a korai, hibátlan évek után előző lemezére lehiggadt. Mennyi őrület maradt új, dupla albumára?

Zomby4AD / Neon Music2013

A nagyon titokzatos Zomby korábban olyannak tűnt, mintha a leghétköznapibb élethelyzetekben beugrott volna egy-két ötlete, amiből aztán gyorsan írt volna egy ep-re való számot csak azért, hogy egy jót szórakozzon. Ide-oda dobált témák, amiknek hol van vége, hol nincs; egy-két perces nihilista agymenések, amik még fogósak is tudnak lenni. Egyszerre építkezik mindenféle basszusnehéz műfajból és áll azok felett: magasról tesz arra, hogy éppen miben járkál.

Két évvel ezelőtt Zomby szinte már underground sztárként adta ki második nagylemezét, a Dedicationt, ami teljesen rendben volt. (Itt írtunk róla, áttekintve addigi pályáját is.) Próbálta az addig sem éppen szűkös határait tovább feszegetni, valamint összefoglalni azt, amit az elmúlt fél évtizedben a Zomby név jelentett. De azért érezni lehetett, hogy ez már nem ugyanaz az előadó, akit a zenei sajtó az egekig dicsért a kőegyszerű ötletekből álló, ám mégis zseniális, időutazásszerű Where Were You In '92? miatt. Sokkal inkább egy olyan Zomby-t hallhattunk, aki tényleg fordított időt a számok megírására, és gondosan rakosgatta össze a Dedicationt, hogy az ne csak albumnak tűnjön, hanem az is legyen. Ez azt is jelentette, hogy a kicsapongásból átment egy önmagához képest nyugodtabb és higgadtabb vonalra. Az új, dupla lemezre, a With Love-ra pedig nem hogy háttérbe szorult az őrület, hanem meg is szűnt.

Zomby Forrás: 4AD

A lemez első felének ezt talán még nem is lehet annyira felróni, mindössze nem használja ki kellően a benne rejlő lehetőségeket. Itt a korábbiakhoz képest több a szorongás, és a hangulat is sokkal bágyadtabb, mint az előző albumé, vagy akár a teljes életműé. De hasonlóan eklektikus gyűjtemény, mint a Dedication: van itt egészen a korai Zomby-t idéző szám, könnyed breakbeat, Brandy-hangmintás hiphop, csilingelő poszt-dubstep, meg old school jungle. Na, ez utóbbi lehetne a lemez igazán erős pontja, de a 777 teljesen visszafogott; az Overdose pedig még elmenne, viszont annyira hátra szorul a dob, hogy már-már idegesítő, hogy milyen jó is lehetne - itt aztán tényleg kitörhetne a levegőben lógó őrület. De így, hogy egy pillanatra sem hagyja el a kényelmes kis komfortzónáját, elég hamar ellaposodik.

Egyedül az Ascension tudott a szívemhez nőni a With Love első lemezéről. (Az alábbi, több számot tartalmazó videó elején hallható.) Zombytól szokatlanul sterilen és kristályosan szól, és habár csak 58 másodperces, mégis sikerül ilyen rövid idő alatt megfognia jóleső melankóliájával. Minden hangja precízen oda van illesztve, ahová illik. B-

Ami miatt mégis jobb a With Love első fele, mint a második, az a változatosság, aminek hiánya teljesen megöli a második részt. Szinte ugyanaz az egysíkú drill alap megy 38 percen át (ez az a chicagói hiphopváltozat, amelynek leghíresebb-hírhedtebb képviselője Chief Keef, bővebben itt írtunk róla). Erre Zomby rádob valami gyengébben sikerült dallamot, a háttérbe pedig néha bekúszik egy lágyabb trance-es szinti. Próbál végig komor és szigorú lenni, de három szám után unalomba fullad. Egyedül a Last Japannel készült Pyrex Nights szól jól, egy kicsivel több a dobokban a feszesség a többihez képest, és az élettelen bum-bubumm helyett csak úgy néha átcikázik egy igazán öblös basszus: ennek tényleg elhiszem, hogy ez nagyon komor és nagyon szigorú. Ettől függetlenül teljesen feleslegesnek tartom ezt a második részt. Mást nem is nagyon lehet elmondani róla; azt hiszem, van két átvezető, az egyikben zongora, a többire meg nehéz emlékezni. C

Nagyon illik ide az a - dupla lemezekről nagyon gyakran leírt - közhely, hogy a kevesebb több lett volna. Ha a két jó szám mellé összeválogatnék 4-5 tűrhetőt, érdekeset (pl.: If I Will, Isis, Memories), akkor ki tudja, talán egy valóban erős ep összejönne. De így hosszú és kellő izgalom, valódi feszültség hiányában rém unalmas. Az eddig szinte hibátlanul teljesítő producerből mintha kifogytak volna a jó ötletek. Már nem érzem azt, hogy jól szórakozik azon, amit csinál, hanem inkább zenét gyárt, amiben nincs többé őrület.