Nem Michael Jackson az apja két gyerekének

Vágólapra másolva!
Michael Jackson állítólag elárulta egy barátjának, hogy három gyereke közül kettőnek Mark Lester az apja. Zajlik a per a koncertszervező ellen, ráadásul indult egy másik is, amelynek szintén Jacko a tárgya.
Vágólapra másolva!

Egy régi pletykával kapcsolatban robbantott bombát a négy éve elhunyt énekes közeli barátja, Jason Pfeiffer a - nem feltétlenül mindig megbízható - brit Mirrornak adott interjújában. Azt állítja, hogy Michael Jackson néhány hónappal a halála előtt elmondta neki, hogy csak a legkisebb fiának, Blanketnek ő a biológiai apja; Prince fia és Paris lánya fogantatásához barátja, Mark Lester brit színész spermáját használta. Több embertől is kért spermát, és azért döntött Lester mellett, mert emberként és színészként is nagyra tartotta. Azt viszont nem akarta, hogy a gyerekek életében bármilyen szerepet játsszon az édesanyjuk, Debbie Rowe: "én vagyok az apjuk és az anyjuk is" - mondta. Jason Pfeiffer azt mondja, hogy a családjaikról beszélgettek, amikor Jackson egyszer csak előállt mindezzel, ő pedig nem kérdezett rá a részletekre, például arra, hogy miért nem volt jó Jacksonnak a saját spermája.

Eközben több per is zajlik. A család, mint arról itt írtunk, azért perli az AEG Live céget, amely a nagy visszatérő koncertsorozatot szervezte volna, mert szerintük ők alkalmazták Jackson orvosát, dr. Conrad Murray-t (akit 2011-ben gondatlanságból elkövetett emberölésért elítélt a bíróság), és erőltették azt, hogy a sztár rossz egészségi állapota ellenére is járjon a próbákra. A perben meghallgatták a Stanfordi Egyetem professzorát, aki szerint a komoly adósságokkal terhelt Murray szerződésébe bele volt kódolva, hogy "rossz orvosi döntésekhez vezethet". Például azért, mert az orvos az AEG-nek tartozott elszámolással, illetve ha a turnét lemondják, akkor azzal ő is bukta volna a szerződését. Így aligha volt várható tőle, hogy ellenáll a koncertszervezők kéréseinek. A bíróságon bemutattak leveleket a show rendezőjétől és producerétől, amelyekben arra figyelmeztetik az AEG-t, hogy Jacko rosszul van, és képtelen néhány védjegyszerű táncmozdulatát bemutatni, illetve az is gondot okoz neki, hogy emlékezzen a slágerei szövegére. Tanúskodott a sminkes is: azt állította, határozottan úgy látta, hogy Jackson haldoklik. Prince Jackson, aki apja halálakor 12 éves volt, szerdán tesz tanúvallomást. Az is kiderült, hogy az énekes halála előtt hatvan napig nem álmodott; erről bővebben itt lehet olvasni az Origón.

Richard Arons pedig a Sony Music Entertainment ellen indított pert. Ő 1969-től volt a Jackson család ügyvédje, 1972-től pedig Joe Jacksonnal közösen a Jackson Five személyes menedzsere, egészen 1978-ig, amikor összeveszett az apával. Ezután többször újratárgyalták, hogy a korábban készített lemezek jogdíjai után hány százalék illeti meg őt; illetve a CBS kiadót, ahol e lemezek megjelentek, megvette a Sony. Arons azt állítja, hogy a Sony nem fizette ki a teljes összeget, amivel tartozik neki. Szerinte legalább 10 millió dollár járna még neki a Thriller és más lemezek jogdíjaiból, de azt nem tudja, mennyi, mert a Sony nem mutatja meg neki a részletes kimutatásokat.

A Quart nekrológja Michael Jacksonról itt olvasható. A sztár halála után felvirágzó Jacko-bizniszről itt írtunk részletesen.