Megfogja a lelked, és fölemel - Karányi a Quartnak

Tíz éve van a pályán a magyar elektronikus zene egyik legnépszerűbb dj-producere, aki négy év után tért vissza új dallal, és az idei Balaton Soundon újrahangszerelve, élő zenekarral adja elő korábbi számait. Karányit a hosszú szünetről és a fiatal magyar zenészek lehetőségeiről kérdeztük, és az is kiderült, hogy hogy jön ehhez a Pink Floyd.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Hosszabb szünet után év elején jelentettél meg új számot, viszont akkor még nem volt szó az Anthology koncertről, amelyet csak pár hete harangoztatok be. Ez ilyen hirtelen ötlet volt?

Nem, már tavaly nyáron megterveztük ezt az évet. Három részből áll: az első a Hello című visszatérős dal volt az év elején, Fehér Balázzsal, négy év csend után. A második része az Anthology10, melynek egyik fő lépcsőfoka a koncert a Balaton Soundon, majd egy album idén ősszel. A harmadik rész egy jövő évi projekt lesz, Handmade Works munkacímmel, ami egy klasszikus zenei anyag elég merész ötletekkel. Most júliusban az Anthology10 egy hetvenperces nagykoncert lesz, egy erre az alkalomra készülő, egyórás vizuállal, amin az összes eddigi ismert dalt és pár teljesen új számot adunk elő élőben.

Ez alatt a négy év alatt mivel foglalkoztál?

Mondják, hogy a férfiak egyszerre csak egy dologra tudnak koncentrálni. Ez rám abszolút igaz, nagyon fókuszált vagyok, az elmúlt négy évben reklámmal foglalkoztam, nagyon mélyen bele is merültem a dologba, ezért nem is maradt a zenére annyi energiám, amennyit szerettem volna. Az említett klasszikus zenei projektet pörgettem, ritkábban dj-ztem is, bár az amúgy is inkább performansz, nem kreatív alkotó tevékenység. Ez tudatos volt: nem feltétlenül szeretek látótérben lenni, csak akkor, ha valami tényleg izgalmas dologgal jövök elő, amire viszont szeretek rákészülni.

Négy év nemcsak a zenében sok idő, rengeteget változtak a zenefogyasztási szokások is. Ezeket te mennyire követted?

Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy dolgoztam a hanglemezkiadómnál művészetivezető-asszisztensként két évet, és pont olyan dolgokkal foglalkoztam, amiken ma van a fókusz: a new mediával, illetve az online boltokkal és licenccel. Amikor megterveztük tavaly az idei évet, felvettem újra a fonalat, jobban belefolytam ebbe és izgalmas volt látni, hova futott ki mindez pár év alatt - igazából csupa olyan dolog történt, amire számítottam. Többek között azért is léptem át egy időre a reklámbizniszbe a zenéből, mert úgy éreztem, az utóbbi egy helyben totyog, most pedig tök izgalmasnak találom a változásokat. Ez az egyik része a dolognak, a másik pedig az, hogy pont a Hello a jó példa arra, hogy hiába nagy idő négy év, ha egy jól megválasztott dallal tér vissza az ember, villámgyorsan visszakerülhet ugyanarra a szintre, ahol abbahagyta. Egyébként tudatosan a fiatalabb korosztályt céloztam meg a Hellóval, és nem elsődlegesen a sajátomat, akik ismerik a régi számokat. Utóbbiakat az Anthology kapcsán viszont újból szeretném bevonni, úgy, hogy újragondoltam és -hangszereltem azokat a régebbről ismert dalaimat, amiket az elmúlt évtizedben írtam. Úgyhogy nem érzem soknak a négy évet, de ha soknak is érezném, akkor se tudnék másként alkotni, nekem egyszerűen ez a bioritmusom, inkább ritkábban, de felkészültem szeretek kihozni anyagokat, míg ott van például John Frusciante, aki iszonyú mennyiségű anyagot nyom ki magából, java része zseniális.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Zenei szempontból is elég sok minden történt ezalatt az idő alatt: betört, és lassan már le is futott a dubstep, Amerikában stadionokat töltenek elektronikus tánczenei előadók, és ez csak a jéghegy csúcsa. Ezek befolyásoltak bármilyen mértékben?

Hát a dubstepet egy kis téli álommal átaludtam. Bizonyos formáit szeretem, de azért nem bánom, hogy ebből az őrületből kimaradtam. [nevet] A mainstream zenei irányzatok engem sosem inspiráltak, inkább csak tájékozódási pontnak tekintem ezeket. Én alapvetően nem elektronikus zenéket hallgatok, az pedig, hogy például Guetta vagy Skrillex ekkora sikereket aratnak, sosem volt rám különösebb hatással – elismerem őket, de nem hallgatok ennyire mainstream zenét.

Viszont az ő sikerük komoly vitát indukált arról, hogy akkor most ők mit is csinálnak pontosan a színpadon: értékes produkciót-e, vagy csak gombokat nyomogatnak.

Szerintem ez a vita idejétmúlt dolog. Tökmindegy, mi történik a színpadon, akár pasziánszozhat is a dj, ha az emberek odalent megőrülnek a zenéjére. Ugyanakkor rengeteg olyan produkciót is láttam már, ahol ugyan odatették magukat élőben az előadók, de csak értékelhetetlen kínlódás jött át a közönségnek. A hatás a lényeg. Mindig is ez volt a lényeg.

Te most a Balaton Soundon élő zenekarral fogsz fellépni, miért döntöttél így?

Megtisztelő volt, hogy a Sziget szervezőiroda keresett meg, hogy csináljunk egy nagykoncertet a Soundon, nagyon örültem, hogy ilyen irányba nyitottak. Egyből arra gondoltam, hogy egy jubileumi fellépést egy elektronikus zenei fesztiválon, egy alapvetően elektronikus zenei arcnak mi mással, mint egy élő koncerttel lehet igazán emlékezetessé tennie. De praktikussági okai is vannak ennek, például az, hogy egységesíteni kellett a dalokat: a régieket nem akartam előadni az eredeti műfajukban. Mivel mindig is több zenésszel dolgoztam és régi vágyam volt már, hogy zenekari felállásban is közönség elé álljak, ezért úgy döntöttem, hogy a jubileumi koncert lesz erre a legmegfelelőbb. Másfelől a zenei stílus, kifejezési forma is fontos volt, így jött az elektronikus zene progresszív rock elemekkel, mint az Anthology10 zenei koncepciója. Számomra a progresszív rock mindig is nagyon meghatározó volt. Például a Pink Floydtól a Dark Side of the Moont évente legalább ötvenszer meghallgatom az elejétől a végéig mai napig, és annyira belém ivódott ez a hangulat és ez a stílusú hangzás, hogy ebben a szellemben akartam újragondolni az olyan dalaimat, mint például a Hazaút (Road To Home), Álomszép / You Delight, vagy a You Stop the Motion of Time. A progresszív és pszichedelikus rockzene gyerekkorom óta meghatározó számomra: ha ezeket a zenéket annak idején nem hallgatom, azok a dalok, amiket most újra dolgozunk, meg sem születhettek volna - így lényegében visszatérünk a gyökerekhez. Persze az Anthology10 nem egy rockkoncert lesz, inkább úgy fogalmaznék: élőnek elektronikus, elektronikusnak élő audiovizuális show.

Értek meghatározó zenei hatások az elmúlt négy évben?

Ez az időszak nekem elsősorban a befogadásról szólt. Sokat is utaztam, rengeteg zenei hatás ért külföldön is, de a mindenhol divatos irányzatok is megvoltak, noha ezek nem igazán lesznek tetten érhetőek az Anthology10-en. Klubzenei vonalon a deep house-t bírom nagyon, míg egyéb zenékből nagyon tetszik például Avishai Cohen izraeli jazzistát, de mostanában kattantam rá Erik Satie-ra is újból. Vannak azért aktuálisabb nevek is, például a H.O.S.H., Pedestrian, Todd Terje, vagy Douglas Greed.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A magyar zenei élet szerinted mennyit és milyen irányban változott ez alatt az idő alatt?

A zene biznisz-részével nem foglalkozom nagyon, a hazai mainstream zenék gyakorlatilag ugyanannyira érdektelenek számomra, mint öt éve. Vannak ugyanakkor olyan zenekarok, amelyek tök jó tendenciákat mutatnak, tényleg színvonalas zenét játszanak és hálistennek a net révén egyre komolyabb közönséget tudnak megmozgatni mára. Ami viszont továbbra is nagy gond, hogy azok a dj-k, akik amúgy tök jók és nemzetközi viszonylatban is jó producerek lehetnének, ők nem kapnak teret.

Sokan azt gondolják, hogy jó dolog, hogy ma már bárki összerakhat jó zenéket a laptopján, csinálhat jó klipeket, és nincs szüksége ehhez kiadóra sem.

Ez nagyon szépen hangzik, de a gyakorlat mást mutat. Több ismerősöm van, aki hiába csinál zseniális zenéket, képtelen áttörni ezeken a falakon, és eljuttatni a zenéit a széles közönséghez. Ha nekem az Anthology10-hez nem lenne kommunikáció, nagykoncerttel és tervezett albummal, akkor ezeket a számokat önmagukban nem lehetne itthon eladni sehová, mert annyira más koncepció az egész, mint ami a mainstream médiában fut. Ami pedig a klipeket illeti, a YouTube sem arról szól most már, hogy valaki feltesz magáról egy home-made videót, amin a szobájában énekel, és sztár lesz, hanem kezd ugyanolyan platformmá válni, mint a tévé egykor: minőségi tartalmakról szól. Én magam sem tudnám már eljátszani, mint annak idején a My Baby My-jal, amikor beraktunk egy szobába egy kamerát, és felvettük, hogy a néni takarít - ennek ma már nem lenne akkora hatása, az emberek ennél lényegesen többet várnak el, mert ilyesmiből ma már millió van. Persze, mint mindig, az ötlet továbbra is a lényeg, de ma már ehhez izgalmas, minőségi képi tartalom is jó, ha társul. A Facebook ugyanez: ha azt valaki komolyan akarja nyomni, akkor az rengeteg pénzébe fog kerülni. A kommunikációt ugyanúgy meg kell fizetni, mint korábban - a különbség az, hogy ez mára mindenki számára elérhető, aki erre tud áldozni.

Kevés ma itthon a pozitívum szerinted?

Dehogy! Csak továbbra is kevés a bevállalós figura a média és zenei fronton egyaránt: amíg a rádiók, tévék, szervezők és a dj-k többsége esetében még mindig az a reaktív hozzáállás uralkodik, hogy "a parasztoknak ez kell" alapon lenézik a fogyasztókat, és a népigények kiszolgálására állnak be, addig lassan tud ez a dolog fejlődni. Ha mindig a minimumnak akarsz megfelelni, egyre lejjebb süllyeszted a színvonalat: sokan még mindig lefelé akarnak megfelelni, pedig a kultúra és a zene az önkifejezésről kell hogy szóljon, az új kísérletekről. Amikor például annak idején az Est FM vagy az MR2 elindult, pont erről szólt: hogy új értékeket közvetítettek, beemeltek új előadókat, és az emberek szerették is őket, egy halom új, mára ismert tehetséges előadó és zenekar jelent meg. Én nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs szükség arra a zenei tartalomra, amit nap mint nap a rádióban hallunk, csak más arányban, bátrabban, nem ennyire ráfeszülősen.

A legutóbbi Yonderboi-lemezt hallottad?

Igen, az egy kurva jó lemez volt.

Eleinte elég sokszor szerepeltetek ugyanabban a mondatban.

Igen, de ez érthető is volt, talán ugyanannál a kiadónál is voltunk, de fontosabb, hogy zeneileg is hasonlóak voltunk. Nekem tetszik ez az újabb vonal, amit csinál, de én azért mindig mainstreamebb zenét csináltam, legalábbis szerintem.

Amikor elkezdtél zenét csinálni, lebegett előtted valamiféle példakép?

Igazából nem, ez az egész jött magától. Zongorázni tanultam, és szerettem magamnak írogatni zenéket, és semmilyen koncepció nem volt a fejemben, egyszerűen csak meg akartam mutatni magamat a világnak. Ez még az internetkorszak legeleje volt, amikor már otthon készülő zenék is napvilágra tudtak kerülni. Nagyon sokan akkor tűntek fel: Casio Samples, Lushlife Project, Zoohacker, Deutsch Gábor, Marcel, Yonderboi – mind hasonló szobazenészként kezdték, mint én. Engem mindig az új dolgok motiváltak és az, hogy minél több műfajban kipróbáljam magam - a pályatársaim többsége konkrét irányokat jelöltek ki maguknak. Ezért is van az, hogy annyira szerteágazó az elmúlt tíz évem: számomra az okozott örömöt, ha valami abszolút nem várttal lephettem meg a közönséget.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A tíz évvel ezelőtti éned elégedett lenne az eddigi pályafutásoddal?

Valószínűleg a régi énem nagyon elégedett lenne, én viszont a pillanatnyi helyzettel sosem vagyok az, mindig új kihívásokat keresek. Ezek az alkotás öröme mellett mindig személyes célokkal is társulnak: az Anthology10-el például összegzem magamnak is az eddigi tíz évemet. Mint minden alkotó folyamat, ez is valahol terápiás jelleggel történik: azzal hogy újragondolom, összeállítom és előadjuk, azzal számomra is feldolgozhatóvá és áttekinthetővé válik mindaz, amit véghez vittem az elmúlt időszakban. Ez olyan nekem, mint másoknak a naplóírás. A jövő évi, klasszikus zenei projekt tervem pedig - ha megvalósul - már egy új irány és koncepció bevezetése.

Az Anthology10 koncerten ott lesz valamennyi vendégelőadó is, akikkel az eredeti dalokban dolgoztál?

A terv ez volt, de a nyári bulik miatt és a vendégzenészek fellépései miatt csak részben fog megvalósulni. Egy kilenc fős zenekarnál összeszervezni mindezt egy nehéz menet: arra törekedtünk, hogy egy vizuálisan és zeneileg nagyon összerakott, látványos produkciót hozzunk össze, amiben jól összehangolt és profi zenészek vannak. Ott lesz Judie Jay énekes, Szalóki Zoli gitáros, Korbucz Sonya, JustinTime, MC Phantom, MC Lomex, Wietecha Gergő dobos és Nagy Gyula billentyűs. Nagyon szerettem volna, ha Pásztor Annával és Colombóval is összejön egy plusz featuring a koncerten - mivel mindkettőjükkel készült évekkel ezelőtt egy-egy dalom -, de ezt valószínűleg csak az őszre várható Anthology10 albumra tudjuk már csak összehozni. Említettem, hogy a koncert egy exkluzív vizuál anyaggal egészül ki, amit Bernáthy Zsiga készít majd és élőben fogja a zenekar játékával összehangoltan levetíteni. A koncertről felvételt is készítünk és elképzelhető, hogy a koncertből egy kisfilmet is vágunk majd az őszi albumhoz. Elég jó időpontot kaptunk, szombat este kilenckor játszunk majd, úgyhogy ezért még inkább fel kell készülnünk, két hónapja dolgozunk már a produkción és júniustól még sűrűbben, heti két próbát tartunk már.

Láttál hasonló jellegű élő produkciót, ami konkrétan hatással volt rád?

Konkrét példát nem, főleg intuitív módon találtam ki, hogy mi lenne nekünk a legjobb. Amúgy élő zenei-elektronikus zenekarként a N.O.H.A., meg a Lamb koncertje is számomra példa értékű, de a vizuális elemek tekintetében a Chemical Brothers live anyagai is nagyon inspiratívak. Nekem amúgy nagyon fontos az élő hangzás is: dj-zésnél is megszoktam, hogy minden elsőrangúan szól. Ennél a koncertnél egyébként mindenki szabadon javasolhat bármit a zenészek közül, a lényeg az, hogy a kivitelezési fázisban már ne legyen improvizálás, mert én a dzsemmelést nem nagyon szeretem. Sokszor úgy érzem, hogy pont a dzsemmelés miatt tűnnek el a karakteres jellegek. Míg például a Pink Floydnál hiába voltak hosszú számok, minden egyes téma és szóló pontosan ki volt találva, alaposan fel volt építve az egész, nem voltak benne fölösleges körök. Ez nem matekzene, hanem koncepció, hogy a hatása alá kerülj és aminek minden eleme egy dolgot szolgál: megfogja a lelked és felemeljen.