Megrendezte a halálát a rapper?

Tim Dog
Vágólapra másolva!
Tim Dog halálhíre februárban jelent meg, de túl sok a gyanús részlet, és túl sok a tartozása is.
Vágólapra másolva!

Körözést adtak ki Tim Dog (született Timothy Blair) ellen, pedig néhány hónapig úgy tudta a világ, hogy belehalt egy, a cukorbetegsége által okozott rohamba. Azonban nincs semmilyen hivatalos nyoma a halálának vagy éppen a temetésnek, a halálhír megjelenésének körülményei sem éppen tiszták. Emiatt egyre többen hiszik azt, hogy Tim Dog megrendezte halálát, többek között azért, hogy mentesüljön a fizetési kötelezettségétől. 2011-ben ugyanis elítélték csalásért. Egy online randioldalon ismerkedett össze egy nővel, akivel aztán elhitette, hogy zenei karrierjének újraindításához gyűjt pénzt. 32 ezer dollárt csalt ki tőle; ebből a bíróság ítélete szerint 19 ezret kell visszafizetnie. (Mai árfolyamon ez: 7,2 millió forintból 4,3 fizetendő vissza.) Egyes lapok úgy tudják, hogy más áldozatai is voltak, összesen akár 2 millió dolláros tartozást halmozhatott fel. A 2011-es ügyben vádlóként működő ügyész meggyőzte Mississippi állam bíróságát, hogy körözést adjanak ki Tim Dog ellen. "Amíg nincs bizonyíték arra, hogy meghalt, addig úgy kell tekintenünk, hogy él" - érvelt.

Tim Dog - akkor még bronxi - rapperként a kilencvenes évek elején érte el legnagyobb sikerét. Az 1991-es Fuck Compton az egyik leghíresebb ún. diss track, vagyis beszólogatós szám: a nyugati parti, ezen belül a comptoni rappereknek megy neki csúnyán. (Kivéve Ice-T-nek, a többi NWA-tagnak viszont nem jár kímélet.) Ez volt az egyik első jele a kilencvenes évek elejének hiphopját uraló keleti part - nyugati part háborúskodásnak.