Forradalmárok miniszoknyában

Míg ma a francia zenéről a Daft Punk vagy éppen David Guetta miatt szokás beszélni, elfeledkezünk a korszakról, amikor a francia popcsajokat irigyelte és utánozta a fél világ. A yéyé korszak pár év alatt bontotta le az énekesnőkkel kapcsolatos sztereotípiákat, tinédzserlányok vették át a hatalmat. A tíz legjobb elfeledett francia popcsaj - hogyan lett Jack Nicholson csajából újságárus, melyikük énekelt Zalatnay-slágert, ki a francia Halász Judit?

A Daft Punkra irányuló figyelem arra a felületes ítéletre ragadtathat sokakat, hogy a francia popzenét gyakorlatilag a két robotmaszkos tette fel a világtérképre. Pedig a francia popnak volt már jóval korábban is aranykora, amelynek szintén komoly hatása volt a nemzetközi zenére. Utólag csak elképzelni lehet, hogy mekkora pezsgés volt a hatvanas évek Párizsában, ahol sem sztárokban, sem zsenikben nem volt hiány, és a leginkább "yéyé" gyűjtőnévvel illetett irányzat évtizedekkel később is egy gyakran és szívesen hivatkozott korszak maradt. Legutóbb a Mad Men tévésorozat hozta újra divatba a yéyé énekesnőket, és azzal szinte egy időben egy Francoise Hardy-dal is kulcsszerepet kapott Wes Anderson tavalyi filmjében, a Holdfény királyság-ban.

Gillian Hills Zou Bisou Bisou című számának híres feldolgozása a Mad Menben

Ebben annak is szerepe lehet, hogy abból a korszakból a franciáknak voltak a legimádnivalóbb, legbájosabb énekesnőik. Ez semmit nem von le Serge Gainsbourg, Jacques Dutronc, Nino Ferrer, Michel Polnareff és a többi csodálatos férfi érdemeiből (főleg, hogy nem egy yéyé énekesnő köszönhet sokat némelyiküknek), de ha hatvanas évek, zene és Franciaország, akkor elsősorban a lányok jutnak az eszünkbe. Míg a rock and roll és a beat döntően a fiúkról szólt (vagy ha már lányok, akkor inkább csoportosan), addig a franciák azt a dogmát puhították fel, amely szerint énekesnő csak búgó hangú, megtört szívű díva lehet: megjelentek a vagány csajok. Miniszoknyás, bubifrizurás, műszempillás lányok lepték el a francia tévéket és rádiókat, közülük a legtöbben néhány dal után eltűntek, mások világszerte ismert énekesnők a mai napig. A jellemzően tinikorú lányok gyakran csak egy keresztnéven énekelték slágereiket: Aline, Arielle, Cleo, Cosette, Elsa és a többiek gyakran meglepően merész hangszerelésű számokkal jelentkeztek, de persze volt köztük pillekönnyű limonádé is bőven. És azokkal sem volt semmi baj, az összes dalból hihetetlen életöröm, optimizmus és jókedv sugárzik.

Nem volt egyetlen másik ország sem abban az időszakban, amely annyira a maga képére tudta volna formálni a rock and roll őrületet (a "yéyé" név is innét ered), szexis, sanzonos dallamvilágú számok születtek, ráadásul nemegyszer olyan zseniális szerzőktől, mint a már említett Gainsbourg. Egy időben a francia mintájú csajpop az egész kontinenst uralta, és még olyan híres énekesnők is ott vettek lendületet, mint Petula Clark vagy Marianne Faithfull. Köszönhető volt ez annak, hogy a franciák nem elégedtek meg a híres angol nyelvű slágerek feldolgozásaival, hanem a hatvanas évek legelejétől kezdve törekedtek a saját számokra. A yéyé énekesnőket nem véletlenül követték olasz (Rita Pavone, Mina) vagy spanyol előadók is. Sőt, az akkor fiatal magyar énekesnők is sokat merítettek francia kolléganőiktől: Koncz Zsuzsa és Zalatnay Sarolta korai számai is idesorolhatók. Szokás még hangsúlyozni a yéyé énekesnőknek a szexis produkcióval éles ellentétben álló naivitását is, és egyesek minden önnön ártatlanságára rájátszó tiniénekesnőt innét eredeztetnek. Mindenesetre a rágógumi-csajpop tündöklésének is bealkonyult egyszer, és a '68-as diáklázadások és a hippimozgalnak véget vetettek az ártatlanság korának.

Francoise Hardy Le temps de l'amour című száma a Holdfény királyság híres jelenetében

Miközben világhírű színésznők is sikerrel énekeltek abban az időben - Brigitte Bardot, Anna Karina, Marie Laforet vagy a tiszteletbeli francia Jane Birkin és Gillian Hills -, a yéyé legnagyobb sztárjai az újak voltak. Francoise Hardy mára a francia pop világszerte ismert nagyasszonya lett, tavaly jelent meg a 27. nagylemeze. France Gall népszerűsége is túlélte a hatvanas éveket, amikor ő volt a yéyé egyik poszterlánya, volt világslágere két évtizeddel később is. A félig magyar származású Sylvie Vartan nevét sem lehet kihagyni, ha a yéyé a téma, bár nálunk leginkább onnét ismert, hogy a nyolcvanas években Nicolas címmel feldolgozta Máté Péter Elmegyek-jét. De ez csak a jéghegy csúcsa, jöjjön a tíz legjobb elfeledett popcsaj a korszakból.

Annie Philippe: C'est la mode (1967)

Ki: Annie Philippe-et tizenkilenc éves korában, 1965-ben fedezte fel a később a Love is Blue című örökzölddel világhírűvé váló Paul Mauriat. A Supremes Baby Love-jának feldolgozásával fut be, onnantól ő is a yéyé sztárok karrierjét éli.

A dal: Lendületes, tempós sláger, Annie Philippe elragadóan énekel, a dobalapokat pedig később Beck nyúlta le a New Pollution című számához. (A videóban csak tizenöt másodperc tévés ripacskodás után indul a dal.)

Utána: A hatvanas évek végén ugyanaz történik vele is, mint Mészöly Kálmánnal Marseille-ben: az ideje lejár. Később a nosztalgiahullám előcsalogatja, és a mai napig fellép régi dalaival, gyakran más régi kortársával együtt.

Chantal Goya: C'est bien, Bernard (1964)

Ki: A Chantal Deguerre néven 1942-ben született énekesnőt ma leginkább a Hímnem-nőnem című Godard-film főszereplőjeként szokás ismerni, amelyben pont egy énekesnőt alakított - addigra ugyanis már valódi yéyé sztár volt.

A dal: Chantal Goya inkább a sanzonosabb, könnyedebb vonalat képviselte, mint ebből a korai számból is kiderül, és az is világossá válik, miért figyelhetett fel rá Godard.

Utána: A hetvenes évek közepén Goya a francia Halász Juditként találta ki magát újra, a mai napig gyerekeknek énekel elsősorban, legnépszerűbb dalai is gyerekdalok.

Chantal Kelly: Notre prof d'Anglais (1966)

Ki: Chantal Bassignani néven született 1950-ben, tizenöt éves korában fedezték fel, és hamar az évtized közepének egyik népszerű énekesnője lett, divatos angol hangzású művésznévvel.

A dal: Chantal ezen a ritka tévéfelvételen az angoltanáráról énekel egy kedvesen szertelen dalocskát (méghozzá élőben), és tényleg maga a megtestesült ártatlanság, sőt talán túlságosan is jó kislányos a zeneiparhoz, hiába volt képzettebb énekesnő vetélytársainál.

Utána: Még nem volt húszéves, mire eltűnt a porondról, visszatért Korzikára, majd nyitott egy divatbutikot. A nyolcvanas évek elején Chantal Bassi néven megpróbálkozott egy újhullámos visszatéréssel, ami nem sikerült ugyan, de ebben az idei interjúban azt mondja, arra a dalára a legbüszkébb.

Christine Pilzer: Ah-Hem-Ho-Uh-Err (1967)

Ki: Neki sem ez volt az eredeti neve, hiszen Christine Van den Haute néven született 1942-ben Nizzában, belga szülőktől. A hatvanas évek közepén megjelent két sikeres EP-je is, és rövid időre igazi yéyé sztárénekesnő lett, akárcsak féltestvére, Violaine. Utóbbi édesapja magyar volt, és az ő vezetéknevét vette fel Christine is.

A dal: Ki gondolná, ez a dal is a szerelemről szól. Pedig igen, a címében az Amour szót rejtették el, viszont ez minden, csak nem giccsdal. Bizarr freakbeat szám, idiótán áriázó pasival és őrült effektekkel, a Stereo Total énekesnőjét is megihlető énekhanggal.

Utána: Sok másik yéyé énekesnőhöz hasonlóan Pilzer is gyorsan eltűnt, később divattervezőként dolgozott a születési nevén. 2006-ban viszont a Les Terribles yéyé tribute együttes punkos kíséretében elénekelte egyik régi slágerét, és a videón egyáltalán nem tűnik 64 évesnek.

Clothilde: Saperlipopette (1968)

Ki: A talán legkülönlegesebb yéyé énekesnő Élisabeth Beauvais néven született 1948-ban, rövidke karrierje ellenére igazán maradandó életmű maradt utána. Clothilde egyáltalán nem hétköznapi szövegű dalokat énekelt, producere, Germinal Tenas pedig Phil Spector francia megfelelőjeként csinált csodákat a stúdióban.

A dal: Csembaló, vadászkürt, pszichedelikus őrület, és mindezek ellenére a Saperlipopette egy hibátlan popszám, a ritka tévéfelvételből pedig kiderül, Clothilde személye is elbűvölő, nem csak a hangja.

Utána: Olyannyira eltűnt később, hogy az interneten már a halálhíre is elterjedt. Pedig él, sőt egy hosszú interjú is olvasható vele és Tenas-val itt, amelyből kiderül, hogy egyik napról a másikra hagyta ott a popipart, gyereke lett, grafikusként dolgozott, most pedig csodálkozik, mekkora kultuszuk van a régi dalainak.

Dani: La machine (1967)

Ki: Az biztos, hogy a hatvanas évek Párizsában kevés menőbb csaj volt Daniéle Graule-nál. A Dani művésznevet választó énekesnő/színésznő minden egyes lemezborítója és hajviselete utánozhatatlanul cool, nem véletlenül modellként kezdte.

A dal: Mindössze egy perc, negyvenöt másodperc, végig zúgatott gitárral, túlzás nélkül korai punkszámnak is nevezhetnénk, az itt 22 éves Dani pedig a rövid hajával egyszerűen tökéletes jelenség. Pedig egy olyan gépről énekel, amellyel semmit nem lehet gyártani.

Utána: Dani hamar kommerszebb számokat kezdett énekelni, végül revükben és varietékben kötött ki, de sok híres filmben is feltűnt. A nyolcvanas években visszavonult, később kiderült, hogy a drogproblémái miatt. Végül az Étienne Daho énekessel közös száma hozza vissza a fényre 2001-ben.

Jacqueline Taieb: 7 heures du matin (1966)

Ki: Tunéziai születésű énekesnő, tizennyolc éves korában maga írta meg a nagy slágerét, ami nagy szó volt, hiszen többségüknek férfiak írták a dalokat.

A dal: A Who My Generation-jéből is idéző szám igazán dögös garázsrockdarab, ráadásul az énekesnő arról álmodozik benne, hogy milyen jó lenne, ha Paul McCartney segítene az angol leckében. A videón egy pár másodpercre kimarad a hang, ennek ellenére is elképesztően jó hangulata van.

Utána: Taieb hamar rájött, hogy inkább szerző szeretne lenni, és olyan sztároknak írt dalokat, mint Yves Montand vagy az amerikai Dana Dawson. 2005-ben visszatérő lemezzel jelentkezett, amelyen hallható a 7 heures du matin új verziója is.

Liz Brady: Palladium (1966)

Ki: Adott egy francia apától és félig olasz, félig görög anyától Egyiptomban született lány, aki Kenyában nőtt fel. A jelek szerint ez még nem volt elég egzotikus Raymonde Fleurat menedzsmentjének, ezért elnevezték Liz Bradynek, hazudtak neki egy angol apát, és letagadtak a korából hat évet.

A dal: Ez kicsit csalás itt, hiszen a Palladium eredetileg egy elfeledett texasi garázsrockzenekar, a Sparkles száma, Hip címmel. Ennek a francia verzióját énekli az önfeledten ugráló Liz Brady, és érthető is, miért lett sláger.

Utána: A legkülönösebb, hogy fellépett a '67-es Táncdalfesztiválon, ahol elénekelte ugyanazt a Nem várok holnapig című dalt, amellyel Zalatnay Sarolta megnyerte a versenyt. Brady a kisebb-nagyobb sikerei ellenére nem lett igazi sztár otthon, ezért kiment Québecbe, ahol viszont a Les Scarabées duóval énekelt sikeres feldolgozásokat. Most Liza Brady néven Floridában él.

Stella: Cauchemar Autoprotestateur (1966)

Ki: A yéyé lányok közül sokan bevándorlók voltak: volt vietnami (Tiny Yong) származású énekesnő éppúgy, mint magyar (a Pénzes Szilvia néven született rock and roll énekesnő, Hedika), de egyikük sem dobott akkorát, mint a lengyel családban, Stella Zolcer néven 1950-ben született énekesnő, aki tizenévesként folyamatosan lázadt az egész yéyé jelenséggel szemben, miközben ő is a sztárja lett.

A dal: Stella és az őt segítő nagybátyja leginkább szövegeiben különbözött az átlagtól, dalai szokatlan témákról szóltak - ez például a protestmozgalmat gúnyolja ki, mégis a megszokott gondtalan, táncolható körítésbe csomagolva.

Utána: Miután Stella kinőtt a gimnazistakorból, beleunt a popzenébe, és férjhez ment Christian Vanderhoz, a Magma nevű legendás progrockegyüttes dobosához, azóta ő is a zenekarban énekel.

Zouzou: Il est parti comme il était venu (1966)

Ki: A korszak feledésbe merült szépségideálja is a gyarmatokon, Algériában született 1943-ban, az igazi neve Daniéle Ciarlet volt. Modell és filmszínésznő is volt az éneklés mellett, járt Brian Jonesszal a Stonesból, Dave Daviesszel a Kinksből, sőt Jack Nicholsonnal is.

A dal: Zouzou első EP-jén a későbbi nagy sztár, Jacques Dutronc írta a dalokat, ez volt a legsikeresebb - egy folkos, melankolikus, tényleg nagyon szép és egyszerű szám, elegáns énekkel.

Utána: Több sikeres dal ellenére sem tartotta fontosnak a zenei karrierjét, inkább a filmezés foglalkoztatta, és 1972-ben főszerepet kapott Eric Rohmer Szerelem délután-jában. Heroinfüggősége miatt ezt nem követte több szerep, és később annyira lezüllött, hogy kétszer börtönbe is került, szabadulása után pedig újságot árult a párizsi metróban. Végül újra kapott pár szerepet, és többé-kevésbé rendbe jött az élete.

(A fenti dalok plusz tíz további yéyé szám egyben meghallgathatók itt.)