Vágólapra másolva!
A görög származású francia énekes-dalszerző 79 éves korában hunyt el, leginkább Edith Piafnak írt dalairól volt ismert.
Vágólapra másolva!

Moustaki az egyiptomi Alexandriában született, görög zsidó családban (akik egyébként olaszul beszéltek, és a születési neve is Giuseppe Mustacchi volt), és tizenéves korában költözött Párizsba. A gitáros-énekesként működő Moustakit az ötvenes évek végén mutatták be az ünnepelt énekesnőnek, Edith Piafnak, akinek aztán több nagy slágert is írt, köztük a legismertebb a Milord.

Forrás: AFP

A hatvanas években ő maga is több kedvelt dalt énekelt, melyek a kommentárok szerint a korszak szabadsági iránti vágyát tükrözték vissza. Moustaki dalait egyebek között olyan énekesnők is elénekelték, mint Francoise Hardy, Dalida, France Gall vagy Brigitte Fontaine. A baloldali elkötelezettségéről ismert Moustaki 2009-ben betegség miatt vonult vissza az énekléstől, csütörtöki halála után a francia kulturális miniszter, Aurelie Filippetti a humanista értékek védelmezőjeként és nagy költőként méltatta.