Világsztár rapper is jön a Balaton Soundra

Nas
Vágólapra másolva!
Az egyik legsikeresebb New York-i rapper, Nas is fellép júliusban Zamárdiban, hat évvel balul sikerült budapesti kirándulása után.
Vágólapra másolva!

Nast az 1994-es Illmatic lemez óta tartják a műfaj egyik legnagyobb királyának, és azóta is rendkívül sikeres, legutóbbi lemeze tavaly jelent meg, melyről a legtöbb kritikus azt írta, hosszú évek óta a legjobb munkája. A rapper egyszer már fellépett volna Budapesten, ám a 2007 júniusára tervezett buli máig nem teljesen tisztázott okok miatt elmaradt - remélhetőleg most nem lesz hasonló fordulat. Bejelentették még a Balaton Sound szervezői a trance szupersztár Above & Beyond, a drum and bassben utazó Friction, a tavaly is fellépő MiniCoolBoyz, illetve a Modestep és a Slam fellépését is. A hazai fellépők közül Karányi tízéves pályafutását foglalja majd össze egy egyedi műsorral, a szintén tízéves Punnany Massif pedig elektro produkcióval készül majd, és a honlapon még több magyar fellépő neve is olvasható. Az idei Balaton Soundot július 11-14. között rendezik Zamárdiban, a korábban bejelentett fellépőkről itt olvashatnak.