Nem kispályás ütemek

AraabMuzik
Vágólapra másolva!
AraabMuzik harsogó szintiket és bombasztikus hiphop-ütemeket küld a tömegre, de van más oldala is neki, mint mixtape-jéről kiderül.
Vágólapra másolva!

AraabMuzik 2011-ben robbant be Electronic Dream című albumával, amelyen a már jó ideje tiltott gyümölcsnek, mondjuk ki: nyálas szarnak tartott trance-számok hangmintái találkoztak az elektronikus hiphoppal. Már előtte is viszonylag ismert volt hiphop-producerként, illetve arról, hogy dob- és egyéb hangokból élőben rakosgatja össze a számait úgy, hogy iszonyú gyorsan nyomkodja az MPC samplert: lásd például itt és számos másik YouTube-videón, illetve nemrég élőben is meg lehetett nézni az A38-on. A nagy kritikai és közönségsikert aratott Electronic Dream folytatásain majdnem mindenki fanyalgott, bár ettől még AraabMuzik eljutott a csúcsig, még tévéreklámokba is bekerült a zenéje. Viszont az új, innen letölthető For Professional Use Only mixtape a közmegegyezés szerint ismét régi formájában mutatja.

"Ez nem valami kispályás instrumentális beat tape" - mondta AraabMuzik, valamint hogy azt szeretné, hogy ebből mindenki megismerje az ő összes oldalát. Mondjuk pont a trance-szel, giccsel kacérkodó oldala itt háttérbe szorul, viszont van jó sok partibomba, pofonegyszerű dallamokat játszó harsány trance- vagy electrohouse-szintikkel, harsány elektronikus hiphop-ritmusokkal, zúzó basszusokkal és úgy egyáltalán: harsogó megszólalással. Akad azért lassabb és már-már soulos darab; sötétebb, nyomottabb számok; sejtelmes tablák, ilyesmik - a másik oldalon pedig egészpályás dubstep letámadás (Runway Bass). A legkülönlegesebb és legjobb a breakbeatre és valami egészen fura trombitahangra építő I Can Show You. Ezt leszámítva a nem tánczenés darabok inkább halaványak. A bulizenék jók, a maguk pofonegyszerű és hatékony módján szellemesek - bár igaz, olyan öt-hat szám után hamar fárasztóvá válik a harsogásuk, legalábbis így otthon hallgatva. Talán ezt jelenti a cím: csak profik használják, vagyis dj-k a tömeg mozgatására.