Vágólapra másolva!
A tinilányok kedvence a mikroblog szájton több mint 33,3 millió fős követői táborral rendelkezik, hajszálnyival lekörözve a korábbi csúcstartó Lady Gagát.
Vágólapra másolva!

Justin Bieber közel három év után tudta letaszítani a legnépszerűbb twitterezők közül Lady Gagát. Bieber mikroblogját e sorok írásakor 33,33 millió ember követi világszerte, míg Lady Gagáéra 33,32 millió felhasználó kíváncsi. Lady Gaga három évvel ezelőtt vált a legnépszerűbb twitterezővé, amikor maga mögé utasította Britney Spearst, aki mostanra már csak a lista hatodik helyét tudja elérni népszerűségben.

Justin Bieber bejelentkezéseire és fotóira jelenleg többen kíváncsiak még Barack Obama amerikai elnöknél is, bár nála még két amerikai énekesnő, Rihanna és Katy Perry is népszerűbb. A Twitter történetében egyébként Lady Gagának sikerült elsőként átlépnie a tíz-, húsz- és harmincmilliós követői tábort. Gagát egyelőre a facebookozók jobban szeretik Biebernél, mivel rajongói oldalát közel 55 millióan lájkolták, míg a tiniszíveket megdobogtató Bieberét csak 50,7 millióan kedvelik.

Forrás: AFP
Justin Bieber egy koncerten