Dob, szex, lélek

Chris Dave and the Drumhedz borító
Vágólapra másolva!
Chris Dave mindenkivel dobolt Beyoncétól Pat Metheny-ig. Letölthető lemezén hiphop, jazz, soul folyik természetesen egymásba.
Vágólapra másolva!

Chris "Daddy" Dave keresett dobos a legnépszerűbb popsztárok, az öntudatos rapperek, a soul, a neo soul és a jazz világában - még csak nem is teljes a következő lista, hogy kikkel zenélt már együtt: Adele, Beyoncé, Mary J Blige, TLC, Toni Braxton, Erykah Badu, D'Angelo, A Tribe Called Quest, Mos Def, Common, Talib Kweli, Sa Ra, Bilal, Pat Metheny, Sonny Rollins, Kenny Garrett. A nyolcvanas évek végén kezdett dobolni, de csak nemrég lépett elő a háttérből: összeállította saját zenekarát Drumhedz néven (ezzel járt novemberben a Trafóban), a napokban pedig letölthetővé tette honlapján első mixtape-jét (email-címet és néhány adatot meg kell adnunk magunkról). A 23 számos, 66 perces lemezen (mert inkább az) úgy folyik egymásba hiphop, jazz, jazzes hiphop, hiphopos jazz, soul és a műfaji sémákkal eljátszó neo soul, mintha mi sem volna természetesebb; és ugyanígy a kerek, érzelmes számok, az improvizatív darabok és a rövid, absztrakt vázlatok is jól egymásra találnak. Annak ellenére, hogy dobos a zenekarvezető, az - amúgy nagy nevekből álló - együttesét pedig Drumhedz névre keresztelte, a dobolás nem tolakszik az előtérbe. Inkább a háttérből határozza meg az egész lüktetését Chris Dave roppant szellemes, sokszínű játéka. És bár kifejezetten okos zenész, nem túlzás, hogy több szám címében is szerepel a "szex" szó: a maga visszafogott módján nagyon is érzéki. (Az alábbi, Drumz & Sexxxxx című szám jól összefoglalja az egész lemezt.) Nem biztos, hogy elsőre meghódít, viszont a nyitott hiphop-, jazz- és soul-rajongók egyaránt sok szépséget találhatnak a lemezen, többszöri hallgatásra egyre többet.