Szenvedélyes bólogatás vagy okoskodás

A magyar  underground hiphop központi alakja, a dj-producer-buliszervező Cadik egyre gyorsuló tempóban áll elő saját zenékkel. Ahhoz képest, hogy a műfaj egyik úttörője volt itthon, első szólólemeze hosszú várakozás után, 2008-ban jelent meg: a Basic a műfaj hagyományaiban mélyen gyökerező igen jó kis lemez volt. A 2011 legvégén megjelent Just a végletekig redukált és szerintem eléggé hallgathatatlan kísérlet lett. Ezután már csak egy évet kellett várni az Alma című lemezre, tavasszal pedig már jön is a következő "beat album", már egy videó is készült hozzá.

CadikChi2012

A 2012 legvégén megjelent, itt végighallgatható lemez címe, az Alma nem (csak) a magyar jelentésre utal, hanem a spanyol "lélek" szóra. A műfaji önmeghatározás: latinelectronichiphopbass nem hazudik. Egyfelől latin műfajokból, főképpen flamencóból és egyebekből vett jellegzetesen dús hangzású akusztikus gitárok, esetenként férfi és női énekesek szerepelnek itt, szétszedve és kis darabokból újra összerakva; másfelől pedig ravasz ritmusú, megtört hiphop, elektronikus hangokkal körbevéve, több-kevesebb bass music-hatással. Néhány számban van rap (Willie Evans Jr., Saiid) vagy ének (Sena). Ez így viszonylag ritkán alkalmazott recept - a latin zenéket a hiphoppal inkább harsány buli-ska-reggae-sanzon-metál-hiphopban szokták inkább összehozni -, de alapvetően nem ettől érdekes a lemez, hanem hogy hogyan jönnek össze mindezek a dolgok.

A latin zenéről ugyebár az jut mindenkinek az eszébe, hogy szenvedélyes, és tényleg az, illetve ennek leginkább az a édesbús, ábrándos-melankolikus fajtája jelenik itt meg. A Cadik-féle hiphop pedig hatékonyan bólogattat: sokszor használ ugyan elcsúszott, megbillenő (wonky) ritmusokat, de ezek határozott lüktetéssel bírnak. A kézenfekvő tehát az lenne, ha e két dolog találkozásából valami erős érzelmi hatású és legalábbis valamilyen mértékben táncos zene jöjjön ki. De nem pont így van. Mármint tényleg bele lehet feledkezni a szép gitározásba meg főleg az énekesnős hangmintákba; tényleg jót lehet bólogatni a szellemes ritmusokra - csak aztán valahogy mindig túl érdekes a zene, túl sok izgis apróság van benne. Nemcsak a megvágott hangminták, a ritmusok szaggatottak, hanem a maga módján a hallgatói élményem is: hol ez, hol az vonja magára a figyelmemet: de érdekes hang! nahát, milyen effekt! minő fura-izgi módon lett ez itt megvágva! milyen frappánsan kapcsolódik az énekből kivágott darab és ez a kemény dob, amire aztán a gitár részlete válaszol! Jellemző, hogy még a lemez talán legharsányabb motívuma, a záró Viva La Vida trombitálása is úgy működik, hogy szét van szedve és aztán majdnem pont ugyanúgy összerakva, de ettől mégis több lesz mint harsány, ami pedig azt jelenti, hogy lényegét tekintve nem harsány. A kivételt a jól adagolt, vendégrapperekkel, énekessel készült számok jelentik: itt a megbizgerálatlan emberi hang van olyan erős, hogy visszahúzza a föld közelébe a zenét.

Mondhatnánk azt, hogy az Alma túl okos ahhoz, hogy valóban érzelmes és/vagy bulis zene legyen. De ez leszólásnak tűnhetne, holott nem az. Az az igazság, hogy érzelmes és/vagy bulis zenékkel tele van a padlás; de még ezen belül is jól megcsinált, érzelmes hangmintás + bólogattató instrumentális hiphop is rettentő sok van. (Aki érdekel, ezen a blogon két-három naponta találhat egy ilyen ingyenes lemezt, általában nem is rosszakat.) Az Alma igazi értékei nem jönnek ki olyan könnyen, mint azt ezektől a zenéktől megszokhattuk, és talán intellektuálisabb élvezetet okoz, mint amit sokan várnának a hiphoptól - viszont aki vevő rá, annak ez az élvezet nagy lesz. A-

Cadik és vendégei a lemezbemutató koncertet január 26-án, szombaton tartják az A38-on, részletek itt.