Vágólapra másolva!
Az énekes meggyilkolására és kasztrálására vonatkozó tervet végül még időben árulta el a felbujtó a rendőrségnek.
Vágólapra másolva!

Dana Martint 2000-ben ítélték életfogytiglanra, egy 15 éves lány megerőszakolása és meggyilkolása miatt. A büntetését az új-mexikói Las Crusas börtönben töltő elítélt valósággal megszállotja lett Justin Biebernek, és a lábára is tetováltatta az énekes arcát, majd felbérelte a szintén ott bebörtönzött Mark Staakét, hogy ölje meg a tinisztárt. Amikor Staake szabadult, beszervezte unokaöccsét is, akivel összesen négy embert kellett volna eltenniük láb alól. Staakénak Martin két vermonti ismerősét kellett volna megfojtania, majd a november 28-i New York-i koncertjekor Biebert és a testőrét is.

Martin ráadásul ragaszkodott hozzá, hogy ne csak megöljék, de kasztrálják is az énekest - Staake unokatestvérénél letartóztatásakor egy metszőollót is találtak. Mielőtt azonban bárkinek is baja esett volna, maga Martin riadóztatta a hatóságokat, akik elkapták Staakét Vermontban, unokaöccsét pedig New Yorkban. Tavaly két brit férfit tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy Joss Stone-t akarták volna meggyilkolni.