Borzalom a tiszti kaszinóban

Andy Votel Kleksploitation című produkciója pszichedlikus rémálomba fordított egy nyolcvanas évekbeli lengyel gyerekfilmet, és mintha ez nem lett volna önmagában elég ijesztő: a helyszínt a szocialista katonai elit borostyánékszeres feleségeinek szelleme kísértette megállás nélkül.  

Az Unsoundon mutatta be Andy Votel, a (lényegében az egzotikus újrakiadás-hullám/-trend elindító) Finders Keepers kiadó feje kifejezetten a fesztivál számára készített Kleksploitation című produkcióját. A helyszínről annyit, hogy egy régi tiszti kaszinó, amely mára egy csodálatosan gicces, olcsón puccos, fontoskodó idős ruhatárosokkal teli öregek étkezdéjévé alakult bizarr emlékhelye az egykori szocialista elit jellegzetesen lengyel arcának: az országot átszövő katonakultúrának, a borostyánékszerekkel teleaggatott tiszti feleségeknek, a cukrászda-hangulatnak, a kártyázásnak és a rossz vörösborral leöntött vörösszönyeges márványlépcsőnek.

Andy Votel produkciója az idei év egyik legfontosabb kiadványához, Andrzej Zulawski nagyszerű és mára már kultikussá vált Possession (Birtoklás, 1981) című filmjének soha korábban meg nem jelent zenéjéhez kapcsolódik, ezt nyáron hozta ki a Finders Keepers, a filmet pedig 2012-ben felfedezte magának a poszt witch house és, nahát, a Crystal Castles is (aki nem tudná: ez az a film, amelyben Isabelle Adjanit magáévá teszi egy szörny egy berlini konyhában, a metróaluljáróban bevásárlószatyorral rángatózik és fehér habot köp, illetve fontos szerep jut benne egy rózsaszínzoknis úrnak). A nagyrészt szintetizátorral és talált hangokkal építkező zenét Andrzej Korzynski szerezte a film (exploitation) horror- és művészfilmes elemeket ötvöző hátborzongatóan egyedülálló hangvételéhez. A Klekspoitation annyiban kapcsolódik ehhez, hogy Korzynski aztán egy gyerekfilmhez, a Pan Kleks-trilógiához (Kleks úr akadémiája, 1984; Kleks úr utazásai, 1986; Kleks úr az űrben, 1988) is szerzett egy inkább eszement zenét (de komolyan, nem csak sötét analóg szintik vannak ám benne, hanem lengyel gyerekek rappelnek meg ilyenek) - szóval ebből a trilógiából vagdosta ki a számára tetsző hangokat a korábban angol nyelvterületen sok egyéb mellett török, pakisztáni és közép-európai válogatásokkal, köztük a Well Hung című magyarral is elismeréseket bezsebelő Votel, plusz hozzávágta a három film legpszichedelikusabb képeit (egyéként elképesztő, hogy a szocialista gyerekfilmek és rajzfilmek miféle apokaliptikus és rémálomszerű képi világokat voltak képesek létrehozni), illetve az egészre lemezeket kevert, néha tárgyakkal, valami dróttal és egy vonóval zajokat is hallatott.

Az azért kiderült, hogy Votel csak részben tervezte el előre a dolgot, az egész produkciót az erős és lehengerlő képenyag vitte el. Megintcsak érdekes, hogy azért a jelenlévő lengyelek többségének ezek a filmek alapélmények, és az angolszász világ számára egzotikus felfedezéseket bemutatni a származási helyükön mindig necces dolog - bár azért hozzá kell tenni, hogy Votel a Possession esetében is korábban soha nem hallott, a filmből is kivágott zenéket ásott elő, ráadásul nagyon jól tesz ezeknek a felfedezéseknek a kívülálló füle. Szóval zeneileg Votel tényleg csak a legizgalmasabb elektronikát és pszichedéliát szedte össze a Pan Kleksből, az idétlenségeket kihagyta, így az egésznek bizarr, groteszk és világvége hangulata volt inkább, ehhez jöttek az olasz horrorok és rendőrfilmek zenéjét idéző tempók, a kelet-európai filmzenék hagyományát követő jazzes/freejazzes zajongások, illetve szintis atmoszférák, morriconés párhuzamok stb. A műsor néhol lenyűgöző volt, de visszautalva a bekezdés elejére: Votelnek egyrészt egy órára elegendő ütős hanganyaga és ötlete sem volt, úgyhogy a produkció második felében inkább csak ismételte önmagát. Krzysztof Gradowski rendező képei viszont segítségére siettek és elvitték a hátukon a műsort. B+

Készült Votellel egy interjú is, azt egy későbbi műsorban adjuk le.

A krakkói Unsound Fesztiválon készült többi cikkünk erre olvasható.