Big Jim Sullivan, 1941-2012

71 éves korában elhunyt a világ egyik legkeresettebb stúdiózenésze, aki több mint ötven no. 1 sláger felvételén gitározott, különösen a hatvanas-hetvenes években.

A zenész Jim Tomkins néven született Londonban, ahol 14 éves korában kezdett gitározni, és az ötvenes évek végén be is került a korszak neves brit sztárja, Marty Wilde kísérőzenekarába. 1960-ban együtt turnézhatott a Nagy-Britanniában koncertező Eddie Cochrannel és Gene Vincenttel, és ugyan előbbi a turné során balesetben meghalt, Sullivan rengeteg trükköt leshetett el az amerikai kollégáktól. A gitárost az Oh, Boy! című tévéműsor producere, Jack Good fedezte fel, és onnantól kezdve keresett session zenész lett. Nagy-Britanniában ő használta először felvételen a wah-wah effektet és a torzítópedált, és a hatvanas évek elejétől kezdve számos felvételen szerepelt, melyek közül ötvennél is több járta meg a brit slágerlista csúcsát.

Így például: Do You Love Me (Brian Poole & The Tremeloes), Yeh Yeh (Georgie Fame), It's Not Unusual (Tom Jones), You Don't Have To Say You Love Me (Dusty Springfield), Silence Is Golden (The Tremeloes), Je t'aime... moi non plus (Serge Gainsbourg & Jane Birkin). Saját bevallása szerint tíz évig nem is tudott otthon karácsonyozni, és kb. ezer olyan dal került fel a slágerlistákra, amiken ő is játszott. 1969 és '74 között Tom Jones zenekarában is játszott, majd a hetvenes évek közepétől egyre kevesebb felkérést kapott: az utolsó, közreműködésével készült listavezető dal a Pilot January című slágere volt. Később dolgozott még más zenekarokkal is, majd kilenc évig a James Last Orchestra tagja volt. Karrierje utolsó szakaszában kis klubokban lépett fel és reklámzenéket is írt, halálát cukorbetegség és szívproblémák okozták.