A 2 Unlimitedtől a kőkemény technóig

Vágólapra másolva!
DJ Rush az utóbbi években már megválogatja, hogy milyen rendezvényen zenél, ám a Bónusz Fesztiválra szívesen tér vissza, míg Hardwell a hétvégén először lép fel Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Szombaton rendezik Magyarország legnagyobb egynapos elektronikus zenei buliját, a Bónusz Fesztivált Budapesten. Az egyik legnagyobb sztárt, Hardwellt most először láthatja a magyar közönség. A 24 éves dj és producer 10 évesen kezdte el a zeneírást, előtte zongorázott, 14 évesen pedig már fellépései is voltak. "Nagy hatással volt rám a "The DJs" nevű holland tv-show is Armin van Buurennel, Tiestóval és Ferry Corstennel. Ahogy őket láttam, tudtam, hogy én is dj és producer akarok lenni" - mondta a Bónusz Fesztivál szervezőinek Hardwell.

Hardwellért megőrülnek a fiatalok:

Szerinte a hollandok azért játszanak vezető szerepet az eletronikus zenében, mert a tánczenei szcéna mindig is óriási volt az országban. "Már a '90-es évek elején is, amikor a 2 Unlimited, és még sok együttes meghódította a világot. A rádióállomások egész nap elektronikus zenét játszanak, amióta az eszemet tudom. Nálunk vannak a világ legsikeresebb lemezlovasai, mint például Tiesto, vagy Armin van Buuren, akik hihetetlen mód inspirálják a fiatal holland srácokat. Ugyancsak fontos, hogy a már befutott világsztárok nagyon sokat segítenek a fiatal tehetségeknek."

Hardwell szerint fontos szerepe volt a 2 Unlimitednek is a holland elektronikus zenében:

A Bónusz Fesztivál egy másik nagy fellépője DJ Rush, a világszerte népszerű techno dj. A chicagói lemezlovas rendkívül termékeny producer volt a '90-es és 2000-es években, ám az utóbbi időben ritkábban jelentek meg saját zenéi.

"Mindig is az öröm miatt írtam zenét, sohasem arról szólt, hogy a csúcson maradjak, vagy egyszerűen csak halljanak engem az emberek. A '90-es, vagy a 2000-es években még nagyon nehéz volt zenét kiadni, és csak azok számítottak a szakmában, akik képesek voltak erre. Most, hogy a digitális dolgok beütöttek, bárki csinálhat zenét, és ki is adhatja, emiatt már nincs benne annyi szenvedély. Az internet túl sok zenével van elárasztva, aminek körülbelül a fele szemét. A dolgok változnak, én is változtam, a szcéna is változik. Még mindig aktív vagyok, és még mindig megvannak a rajongóim, és a sok támogató mögöttem. Már nincs szükségem újabb nagy slágerre, hogy meghatározzam, ki is vagyok valójában" - mondta a kőkemény technót játszó DJ Rush.

DJ Rush 2005-ben a Szigeten:

A chicagói zenész hozzátette, hogy az elmúlt négy évben már csak bizonyos fellépéseket vállalt el, és boldog, hogy visszatérhet Magyarországra, ahol már nem először játszik. A magyar rajongóknak DJ Rush így üzent: "Örülök, hogy megoszthatom veletek azt az energiát, amit most magamban érzek. Sok mély basszusra számíthattok, ami fel fog rázni titeket!"

A szombaton, a Hungexpo területén rendezendő Bónusz Fesztivál 20 órakor rajtol, az időrendi line up és térkép ide kattintva tölthető le.

A Bónusz Fesztivál trailere: