Hála istennek élek! A harmadik Bat For Lashes-lemez

Natasha Khan a Two Suns óta elmúlt három évben pontosan három évvel lett idősebb. Többéjszakás szeretkezésbe bonyolódott a bágyadt elektronikával, hogy aztán újabb képzeletbeli hősnőket vajúdjon ki, akik miatt még a hosszú hajától is megvált - nehogy kényelmetlenül sokat húzzák azt.

Natasha Khan, művésznevén Bat For Lashes először 2006-ban, a Fur And Gold című albummal lapozta fel mély érzésekkel, fájdalmas szerelmi útvesztőkkel teli zenés mesekönyvét. Fantázia- és érzelemdús szerzeményeivel be is került a fiatal, végtelenül érzékeny és boldog melankóliába menekülő dalszerző-énekesnők sorába (amúgy több hangszeren is játszik). Aztán kinőtte az ábrándozó és naphosszat sírdogáló fiatal lány énjét: a három évvel későbbi Two Suns már egy sokkal határozottabb gondolatokkal élő nő lelkét tárta elénk. Női hőseit megtartotta - a lemez főszereplője Pearl, a narcisztikus femme fatale -, de már egy képzeletbeli férfihoz (Daniel) is ódát írt. Ez a dal és a lélekből szökött karakter elérte, hogy Natasha Khant új Kate Bushként kezdjék emlegetni. A bravúros lemez kereskedelmileg is viszonylag jól teljesített, díjakra jelölték, sorozatokba kerültek be a számai.

Az újabb három év ismét hagyta forrni Khan személyiségét és karizmáját. Az új lemez, The Haunted Man energiái már egy meginghatatlannak látszó dalszerző-énekesnőt mutatnak - viszont az album lefolyása néhol még egy remegő lábú és hangú lányt sejtet, kinek csak a szájába rágták, hogy most már ideje lenne magabiztos, ünnepelt dívaként tetszelegnie. Erről árulkodik a lemez hatásos borítófotója is, amelyen Natasha meztelen ősasszonyként, már-már érzelemmentes arccal tartja zsákmányát, a halott férfit, akinek a megváltást és a menedéket ő hozta el. A kép hosszasabb elnézésekor azonban nem tud nem beugrani az, ahogy a fotós kattintása után azonnal dobja le magáról a férfit, hogy visszaszaladjon menedékként szolgáló mesebirodalmába.

A borító egyben azt is sejteti, hogy a Two Suns sötétsége és mélysége után sokkal világosabb és tisztább hangulatok következnek. A lemezről elsőként bemutatott Laura is ezt sejtette. Egyszerű zongoradallamok és halk vonósok kísérik Natashát, aki Annie Lennox dívaságával szórja figyelmeztetéseit a gyors (szupersztár) élet veszélyeiről - még a videó képi világa is Lennox Why című balladájának klipjét idézi. A társszerző Justin Parker pedig korábbi munkájából hozott magával olyan komponenseket, amelyeket a Lana Del Rey-jelenségbe is belecsomagoltak - de azért itt jóval emberibb kiadásban kerülnek elő.

A nyitó Lilies dinamikus balladájában a számítógépes dobok és fuvallatérzetű gitárakkordok olvadnak össze teátrálisan, és a dal kiteljesedésekor a nyugtalan hang végül kimondja: "Hála istennek élek!" Ehhez hasonló katartikus pillanatokat talán még a Marilyn refrénjében élhetünk át, de ezt leszámítva inkább egy csendesen folydogáló, néhol a Goldfrapp belassított szintipopja alá merülő, kísérletező dalhalmaz a lemez. A single-ként kihozott All Your Gold a legerősebb felvétel (egyesek Gotye Somebody That I Used To Know-jához hasonlítgatják): egy precízen összerakott popdal, de pont egyszerűsége és könnyen kiismerhető építkezése miatt hiányoznak belőle és mellőle Natasha állandó, törékeny folk-pop dolgai, kíméletesebb pszichedéliája, ami egyfajta rituális rejtélyességbe burkolta őt.

Az űrhajós, goromba szintetizátorok (Oh Yeah) és könnyed popdallamok (Rest Your Head) mögött néhol észrevétlenül eltűnik az igazi kitartás. Ennek eredményeként a Haunted Man még a kreatív buzgalmon túl is egészségtelenül modern lett. Egyes daloknál (A Wall, Winter Fields, Marilyn) úgy tűnhet, mintha a kíséret csak kiegészítő elemként vagy mentőövként lenne jelen, aminek az a szerepe, hogy próbálja előretolni az amúgy fulladó dalt. Sajnos ez sem sikerül mindenütt, a tengernyi elektronika néhol épp elmossa azt, amitől a dalok igazán szépek lehetnének. A csendben elfolyó metódus a lemez végét valóban megfullasztja (Deep Sea Diver): a költői dalsorok szépsége, valamint Khan hangja mellett a zenei alap szinte megszűnik létezni. Hogy tudatos koncepcióról van-e szó, vagy mindez egy 32 éves nő lelkéből és fejéből kiírt belső kommunikáció zenétlen megzenésítése, az remélhetőleg három év múlva kiderül. B-