Tanévnyitó rockünnepség. Budapesti koncertek a héten

Japandroids
Vágólapra másolva!
Rockhimnuszok, hírhedt black metal, a magyar népzene sztárjai, a spanyol techno nagykövete és szabad jazz - ezek lesznek a héten többek között, aztán a végére még Magyar Dal Napja is.
Vágólapra másolva!

Japandroids - "Olyan az egész, mint valami valószínűtlenül nagy házibuli, ahol hordónyi sörök borulnak és medencényi csaj közé repülnek a bombák, arasznyi rakéták után" - írtuk a Japandroids idén megjelent, második lemezéről szóló kritikánkban. (Itt végig lehet hallgatni az egész Celebration Rockot, kattintásnyira meg a többit.) Ráadásul a kanadai gitár-dob duó híres a koncerteken elszabaduló energiákról, úgyhogy ha ilyen lemezen, akkor milyen lehet a valóságban?! A lo-fiból induló, de tulajdonképpen a maga módján nagyon is "stadionos" rockszámokat játszó együttest majdnem egyöntetűen körülrajongja a kritika, tehát ráadásul aktuális zenére lehet hatalmasat bulizni: aligha kívánhatunk többet hétfő estére. Az előzenekar az olasz Be Forest. Szeptember 3., hétfő, 20.00, 1900/2300 HUF, Akvárium

Marduk - A híres-hírhedt skandináv, azon belül svéd black metal színtér egyik leghíres-hírhedtebb zenekara, a Marduk 1990 óta háborítja fel a keresztényeket és ijesztget mindenki mást is. Többedik magyarországi koncertjükön fellép előttük az amerikai, 1986 óta death metalt játszó Immolation, valamint spanyol, francia és cseh zenekarok. Szeptember 3., hétfő, 18.00, 4800 HUF, Kék Yuk

II. R33 Jazz Fesztivál - Az R33-ban nemcsak a szűken vett jazz szól hétfőtől szombatig, hanem lesz még: " nujazz, afro jazz, etno jazz, free jazz, vagy éppen noise, klezmer" - ígérik a szervezők. A részletes program, a fellépő zenekarok alapos felsorolásával, mindennel együtt az alábbi linken: Szeptember 3-8., hétfő-szombat, naponta 19.00-tól vagy 20.00-tól, R33

Khuda - Keddre is jut egy gitár-dob duó, a leedsi Khuda. Nyers, zajos megszólalást kevernek matekrockos ravaszkodásokkal és némi posztrockkal, az eredmény pedig kifejezetten érdekes. Alább az új lemezük, itt pedig mindegyik végighallgható. Magyar részről lesz Rosa Parks és StarFunk Simples. Szeptember 4., kedd, 20.00, 1000 HUF, Szabad Az Á

Wonder Bumm II - Szerdától szombatig komoly mennyiségű dj játszik az Instantban az ingyenes programsorozaton. A külföldi sztárvendég a Basement Freaks 7-én, pénteken, a Feel The Funk Baby fantázianevű estén. Szeptember 5-8., szerda-szombat, ingyenes, Instant

Fonó szezonnyitó táncház - Három teremben összesen kilenc zenekar, fotókiállítás és olcsó belépő mellé ingyenes hosszúlépés: a népzenészek tudják, mi fán terem a buli. Szeptember 5., szerda, 18.30, 500 HUF, Fonó

Cage 100 - Szeptember 5-én lesz John Cage születésének századik évfordulója. Ezt ünnepli a Wilhelm András által összeállított, bemutatott The Cagean Circus: koncert és koncept. A második rész szeptember 16-án lesz, Jeney Zoltán és Sáry László Cage-nek ajánlott műveivel, illetve a mester egyik legutolsó darabjának hazai bemutatójával. Szeptember 5., szerda, 19.00, Budapesti Építészeti Központ

Hungarian Heartbeats - A tavalyi világzenei szakvásáron, a Womexen kiemelt vendég volt Magyarország, a Hungarian Heartbeats címmel összeállított műsor nagy sikert aratott (részletes beszámoló itt olvasható). A Budavári Borfesztivál nyitókoncertjeként ugyanezt láthatjuk, vagyis Balogh Kálmántól Both Miklóson és Dresch Mihályon át Szalóki Ágiig és Tompos Kátyáig sokakat, teljes névsor a link túloldalán. Szeptember 7., péntek, 19.30, 1500, 2500, 3000 HUF, MOM Kulturális Központ

Expectations, Eaglehaslanded - A Bulgáriából érkező Expectations dallamos, érzelmes (ezen belül: kellőképpen kibukott) hardcore-t játszik, itt meghallgatható, milyet. Az orosz Eaglehaslanded kemény punk, a magyar New Dead Project pedig hardcore is, punk is, dallamos is; továbbá Wasted Struggle, hardcore. Mindez a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál zenei programjának része; ennek keretében keddtől szombatig lesz még Deep Husky, Yellow Spots, FitFat, AHBB és Ez A Divat - a részletek itt. Szeptember 7., péntek, 20.45, Trafik Klub

Unsent Letters, Ghost Of Shelter - A két magyar metalcore zenekar egyetlen alkalomra áll össze erre az ingyenes bulira, az Unsent Letters énekese, Narancs születésnapja alkalmából; előttük az Another Dawn Comes. Szeptember 7., péntek, 20.00, ingyenes, Dürer Kert

Óriás, Uzipov - A dallamos rockzenében utazó Óriás, és a kevésbé dallamos zúzást preferáló Uzipov koncertjének több különlegessége is lesz. Az egyik, hogy a 190 cm-nél magasabbak ingyen mehetnek be, a másik pedig az, hogy az Óriás egy új potenciális slágert is először fog játszani, amelyhez klip is készül rövidesen. Sőt, még kedvcsináló videó is készült hozzá! Szeptember 7., péntek, 19:30, Zöld Pardon

8. Újbuda Jazz Fesztivál - Mostanra már mindenki megszokhatta, hogy a neve alapján nem túl izginek tűnő Újbuda Jazz Fesztivál valójában a műfaj free, avantgárd vadhajtásaiból hoz el érdekes, nem egyszer legendás előadókat, sőt, néha olyanokat is, akik már a jazzen túlra lépnek az improvizációval. Az idei program a triókra koncentrál, és sztárvendége 7-én, pénteken a MU Színházban a Schlippenbach Trio. Az 1970-ben alakult zenekar mára amolyan improvizatív szupergroup. A névadó Alex von Schlippenbach zongoristát a jazz hagyományosabb ágának rajongói is ismerik, hiszen néhány éve eljátszotta Thelonius Monk teljes életművét. Társai, Evan Parker szaxofonos és Paul Lovens dobos szintén megkerülhetetlen szereplői az európai improvizatív zenének. A fesztiválra jön még a mindenféle műfajokkal eljátszó, mókás kedvű osztrák K3; az olasz Psaico Bop a Sun Ra Arkestrát is megjárt szaxofonossal, Sabir Mateennal egészül ki (ők láthatók az alábbi videón); valamint a magyarok közül jól bejáratott nevek (Grencsó István egyik kollektívája Lewis Jordan szaxofonossal kiegészülve) és feltörekvő fiatalok is. Részletes program a link túlvégén. Szeptember 7-9., péntek-vasárnap, különböző időpontokban, esténként 1000/1500 HUF, A38 és MU Színház

UnderHundredCuts lemezbemutató - A vinylen megjelenő, limitált példányszámú album egyrészt öt exkluzív számot, másrészt a B oldalon dj-knek szóló rövid beateket, effekteket stb., tartalmaz. Az ingyenes bemutató bulin fellép Anorganik, DJ Slow, Vanis + Dizkostu élőben, valamint sok dj; részletek az alábbi linken. Szeptember 8., szombat, 21.00, ingyenes, Akvárium

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit - A magyar népzene és a régizene emblematikus alakjának közös koncertje, amelyen ráadásul megszólal a Fonó új szerzeménye, a harmónium is; a műsor: "századok magyar zenéje európai kitekintéssel". Szeptember 8., szombat, 20.00, 1500 HUF, Fonó

Oscar Mulero - Az 1988 óta dj-ző Oscar Mulero a legismertebb spanyol dj-producer a techno világában, megjárta a műfaj összes jelentős központját, mixtechnikáját sokan csodálják; okos és kemény zenére, gondosan felépített szettre számítsunk tőle. Nem ez az első magyarországi fellépése, most a Technokunst keretében jön, tehát még: Isu, Dork. Szeptember 8., szombat, 23.00, 2000/2500 HUF, A38

Magyar Dal Napja - Bár volt már idén a Szigeten is, az Igazi Magyar Dal Napja vasárnap, szeptember 9-én lesz. A Magyar Dal Fővárosa Szombathely, ezen kívül Budapesten számos helyszínen és más helyeken (Baja, Boldog, Eger, Hajdúnánás, Hévíz, Salgótarján, Sepsiszentgyörgy, Zsira) szólnak magyar dalok mindenféle műfajban. A 4-es villamos vonalán pedig szombaton megy a Dallamos Villamos. Részletes program a honlapon.