Elveszve a kempingen kívül

Bud Spencer Blues Explosion, I Ministri, Il Teatro degli Orrori. Mik ezek a zenekarok? És miért üvöltik kétszázan kívülről a szövegeiket a Szigeten?

A Szigeten sok az olasz. Buszokkal érkeznek. És bár több helyről hallottam, hogy olyan gyenge idén a program, hogy sokan közülük heti- helyett napijegyet vettek, és inkább a városban töltik az időt nézelődéssel, az évek óta működő olasz kempingnek mégis egyre markánsabb az arculata, afféle Little Italy a fesztiválon, ahol lehet enni egyszerű, de jó olasz kajákat, azaz olyat, amit az olaszok is megesznek, illetve idén először saját színpada is van. Tegyük hozzá, hogy a kemping már nem kizárólag olasz, hanem nemzetközi, sok hollanddal. Belőlük is sok van a Szigeten. Ők állítólag vonatokkal érkeznek. Meg persze Little Italyben is élnek lengyelek.

Végeredményben azonban mégis olasz kempingről beszélhetünk, olasz a séf a büfében, a pizzaszelet 600, általában kétfajta van, sima margherita és csipős szalámis; a tészta 1400, az alapfajták, paradicsomos-bazsalikomos, tonhalas, amatriciana stb. Az adag a magyar ízlésnek valószínűleg nem elég nagy ezért a pénzért, illetve kovászos uborka se kapható. A kemping saját színpadának a programját is 90 százalékban olasz zenekarok teszik ki. Az idei támogató a Puglia Sounds, ami kábé a dél-olaszországi Puglia tartomány tehetségkutató szervezete, de a zenekarok nem csak onnan valók, illetve vannak közöttük Olaszországban már befutott nevek is. Mindenesetre ezen a néven található meg a programfüzetben és a térképen. Meg azon, hogy Mambo Színpad, ami ez esetben nem műfaji címke.

Az persze nem újdonság, hogy minden évben lépnek fel a Szigeten kifejezetten a fesztivál külföldi közösségei számára leszervezett zenekarok, az viszont egyértelmű változás, hogy ezek most nem a Nagyszínpad délután három órás sávjába vannak beletuszkolva, másrészt pedig - ami az olasz zenekarokat illeti legalábbis - több van belőlük, koncentráltabban jelennek meg és egyértelmű koncepció az egyhetes és autonóm olasz élettér kialakítása a fesztiválon belül. Ne adj isten, ha szar a program, akkor Pepe megnézi a Bud Spencer Blues Explosion koncertjét, cigivel és cornettóval a kezében, hálóköntösben. Ma ki se megyek a kempingből.

Ez persze túlzás, márcsak azért is, mert a koncertek délben kezdődnek és 4-ig tartanak, Pepe pedig biztosan átment 6-kor az Arénába, hogy megnézze a Teatro degli Orrorit, amely az olasz szempontból legerősebb pénteki nap, mondjuk, hogy headlinere volt. Otthon több ezren is megnézik egy koncertjét, de a kempingben pénteken fellépő milánói I Ministri és a római Bud Spencer Blues Explosion is kifejezetten menőnek számítanak kint. Itthon a kutya se tudja, hogy kicsodák, annál kellemesebb meglepetést okozhatnak ugyanezért, ha beléjük botlik az ember.

Nem sikerült délre kiérnem a kempinghez, úgyhogy az első fellépőt (Serpenti) nem láttam, viszont háromnegyed kettőkor épp beestem a Bud Spencer Blues Explosion kezdésére. A duó dobbal és gitárral áll fel, baloldalt egy szép Orange-erősítóvel, mindezek és a több popkulturális utalást is tartalmazó név elég a megfejtéshez: a BSBE garázsrockot játszik, amely hol pszichedelikus irányba mozdul el, hol határozottabb bluesos témákkal, tempókkal és kiállásokkal döngöl. A koncert úgy kezdődött, mint egy Black Angels-lemez, komótos stoner pszichedéliával, az oldalt nyitott sátor megtelt több száz emberrel, a sörpadokon is álltak, aki nem fért be, annak homokot fújt a szemébe a szél és leégett a nyaka.

A BSBE erősen szólalt meg, nemcsak a jó hangosítás miatt, hanem mert olyannyira szikár a zenéje, hogy minden egyes hangnak funkciója és súlya van. Egyrészt nagyszerűen működtek a stoner tradicionális hatásmechanizmusai, minden egyes váltásnál, belassulásnál együtt mozgott és ugrált a tömeg, másrészt pont a megfelelő pillanatokban sikerült a blues határait épp annyira kitolni, hogy a koncert egy óráig érdekes is maradt - legyen szó egy turbócountrys beindulásról, vagy éppen egy valószerűtlen, de épp a repetitív minimalizmusa miatt kiválóan működő Chemical Brothers-feldolgozásról (Hey Boy, Hey Girl). B+

Kattintásra még több kép a Ministri koncertjéről

A Bud Spencer Blues Explosiont három után nem sokkal a négytagú I Ministri követte, és a koncert második percében már énekelnie sem kellett a frontembernek, mert kétszáz ember üvöltötte helyette a refrént. Az I Ministri afféle 2005 környéki posztpunkosan feszes és slágeres rockzenét játszik, a tagok dandys zubbonyt hordanak, szigorúan félmeztelen felsőtesten, nem begombolva. Ők most nagyon népszerűek a hazájukban, állítólag külön busszal jöttek a rajongóik a Szigetre, és hát meg is volt hozzá a kellő arcuk. Őszintén szólva, eléggé ellenszenves együttes volt, és zeneileg sem izgat fel annyira az, hogy ők az olasz Kaiser Chiefs. Így viszont, hogy a zene nem ragadott magával, nehéz volt nem arra figyelni, hogy a pávaként viselkedő és megállás nélkül keményítő énekes, valamint a jobboldalán mozgó, csatakos és a szájával folyamatosan hatalmas o-betűt formáló gitáros azon versenyeznek, hogy kinek lesz meg több csaj a koncert után. A másik két tag aranyos volt.

Kattintásra még több kép a Ministri koncertjéről

Az I Ministri sok tekintetben a hasonló hagyományokat és trendeket fáziskéséssel, provinciális környezetben újrateremteni próbáló magyar zenekarokra emlékeztetett, viszont tenyérbe mászóan ugyan, de tényleg elhitette azzal a párszáz emberrel ott, hogy azok éppen a világ legjobb koncertjét és legmenőbb zenekarát látják a Szigeten. Úgyhogy a gond egyértelműen velem volt. B+

Kattintásra még több kép a Ministri koncertjéről

A szigetes olasz line-up legnagyobb neve egyértelműen a Teatro degli Orrori, amelynek nem is volt elég az a kis színpad, sem fizikailag, sem pedig kultikus státuszának. Illetve hát talán jobban jártak volna mégis azon a kis színpadon, mert az Aréna nagy terében aztán mind a zenéjük, mind a pár száz ember, aki átment a kempingből, elveszett.

Kattintásra még több kép a Teatro degli Orrori koncertjéről

A Teatro degli Orrori a zajrockból indult, főleg a kezdetekben (és ebbe beletartozik Pierpaolo Capovilla frontember előző és párhuzamos zenekara, a One Dimensional Man) több szálon kötődött akár a Shellac csupasz dallamtalanságához, de elsősorban Capovilla a meghatározó alakja, illetve az általa képviselt monologizáló énekbeszéd és a marxista olasz popzenében gyökerező intellektuális szövegvilág. Mára mindenesetre a Teatro degli Orrori Olaszország egyik legsikeresebb, mondjuk, hogy alternatív rockzenekara lett, Capovillát pedig szokás jelentőségében olyan olasz zenei intézményekhez hasonlítani, mint Franco Battiato vagy Giovanni Lindo Ferretti. Mindez persze azt is jelenti, hogy a Bud Spencer Blues Explosionnal és a Ministrivel szemben a Teatro degli Orrori fellépése sokkal inkább volt a kontextusából kirángatott valami a Szigeten. Főleg az Arénában.

Kattintásra még több kép a Teatro degli Orrori koncertjéről

Az mindenesetre érezhető volt, hogy a Teatro degli Orrorinak komoly tétje van. A két gitáros, egy basszusgitáros, egy dobos és egy szintis által kísért Capovilla színpadi jelenléte tekintélyt parancsoló volt, szavait nyomatékosította vele, szinte beszédet mondott, illetve folyamatosan nehezményezte, hogy nem lehet elég jól hallani a hangját. Valóban, az egész elég kásásan szólt és összemosódtak a kongó térben a sávok, de érdekes módon sokkal jobban volt így érezhető a Teatro noiserockos múltja, illetve részben jelene - szóval ez a része nekem kifejezetten tetszett. Ugyanakkor a zenekar végig félkarú óriásnak tűnt, ezt kár tagadni, illetve teljesen valószerűtlen, hogy ott lépett fel, ahol.

Kattintásra még több kép a Teatro degli Orrori koncertjéről

Egyébként a hangulat elég jó volt, még stagediving is volt, illetve szinte folyamatos volt a párbeszéd a közönség és az együttes között, de többször tapintható volt, hogy kényelmetlenül érzik magukat a tagok. Sokat elárult a helyzetről, hogy Capovilla a közönségnek panaszkodott a hangosításról, olyan kézmozdulatokkal, mint aki valójában azon tanakodik, hogy mi a francot keres ő ott. Külföldön fesztiválozó olaszok házizenekaraként, a kempingen kívül, egy másik országban, ahol nem értik, amit mond. B-